Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - FIGYELŐ - Milan Kundera: Az örök vágyakozás aranyalmája (elbeszélés)

é 1. Néha úgy érzem, hogy egész p o 1 i g á m életem — sehogyan másképpen — csakis a többi férfiak utánzásával alakult ki. Nem tagadom, hogy ebben az utánzásban semmi örömet sem találtam. De nem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy ebben a kedvtelésben mégiscsak van valami felszabadult- .ság, játékosság és visszavonhatóság, ami, mondjuk, a képtárlátogatást vagy a külföldi utazást jellemzi, és ami egyáltalán nincs alárendelve semmilyen közvetlen kényszernek, melyet Martin szerelmi élete mögött sejtettem. Éppen e kényszer létezése által nőtt meg Martin tekintélye előttem. Ügy tűnt nekem, mintha a nézetét a nőkről maga a Természet, maga a Szükségszerűség mondta volna ki őáltala.

Az otthon fénysugara

Amikor már a kórházon kívül voltunk, Martin hangsúlyozta, milyen nagyszerűen megy minden, majd hozzátette:

— De este igyekeznünk kell. Kilenckor otthon akarok lenni.

Megdöbbentem:

— Kilenckor? Ez azt jelenti, hogy innét nyolckor el kell indulnunk! De hisz akkor teljesen hasztalanul jöttünk ide! Azzal számoltam, hogy egész éjszaka itt maradhatunk!

— Mért akarod elpazarolni az időt?

— De mi értelme van egyetlen órára idejönni? Mit akarsz elintézni héttől nyolcig?

— Mindent. Amint észrevetted, már víkend- házat is szereztem, úgyhogy mehet az egész, mint a karikacsapás. Csak rajtad fog múlni. Határozottan kell majd fellépned.

— És mondd csak, mért kell otthon lenned kilencre?

— Megígértem Jirinkának. Szombaton alvás ■előtt mindig zsolizni szoktunk.

— Uramisten... — sóhajtottam.

— Jirinkának tegnap megint valami kellemetlensége volt az irodában, hát most vegyem el még ezt a kis örömét is? Tudod, ő a legjobb asszony azok közül, akiket valaha ismertem. S különben — tette hozzá — te is őrülni fogsz, hogy Prágában még egy egész éjszaka a tiéd lehet.

Megértettem, hogy fölösleges minden ellenvetés. Martinnak a felesége nyugalmáért való aggodalmán soha semmivel sem lehetett enyhíteni, de nem lehetett őt megingatni soha semmivel abban a hitében sem, hogy minden óra, minden perc végtelen erotikái lehetőségeket kínál.

— Gyere — mondta Martin —, hétig még három óránk van! Ne tétlenkedjünk!

Ámítás

Elindultunk a városi park széles útján, amely korzóul szolgált az ottani lakosságnak. A lányokat nézegettük, akik párosával sétálgattak mellettünk, vagy a padokon ültek, de nem voltunk megelégedve minőségükkel.

Igaz, Martin kettőt megszólított közülük, beszédbe elegyedett velük, sőt találkát is beszélt meg, de tudtam, hogy ezt nem gondolja komolyan. Ez csak úgynevezett kontaktusba lépési tréning volt; Martin szokott ilyet csinálni, hogy ki ne jöjjön a formájából.

Elégedetlenül mentünk el a parkból, s a városba indultunk, melynek utalmas utcái kongtak az ürességtől.

— Gyere, igyunk valamit, szomjas vagyok — mondtam Martinnak.

Találtunk egy házat, melyen ez a felirat állt: KÁVÉHÁZ. Bementünk, de csak önkiszolgáló büfé volt, egy kályhával ellátott helyiség, melyből ridegség és idegenség áradt. A pulthoz léptühk, és egy mogorva asszonytól színes vizet vettünk, majd leültünk egy asztalhoz, mely le volt öntve mártással, és arra ösztönzött bennünket, hogy minél előbb távozzunk.

— Fütyülj rá — mondta Martin. — A tisz- tátalanságnak a mi világunkban megvan a maga pozitív szerepe. Senki sem akar sehol sokáig időzni, az emberek mindenünnen sietnek elmenni, és így kellő élettempó alakul ki. De minket ez nem zavar. A mocskos lokál biztonságában most bármiről elbeszélgethetünk.

Ivott néhány kortyot limonádéjából: — Kontaktusba léptél már azzal a medikával?

— Természetesen — mondtam.

— No és milyen? Fesd le nekem, de alaposan!

Lefestettem neki a medikát. Nem került nagy fáradságomba, bár semmilyen orvostanhallgató-lány nem létezett. Hát igen. Lehet, hogy ez rossz fényt vet rám, de így van: a medikát csak kitaláltam.

Szavamat adom arra, hogy ezt nem rossz szándékból tettem, hogy talán Martin előtt nagynak akartam volna látszani, vagy orránál fogva akartam őt vezetni. A medikát egyszerűen azért találtam ki, mert már nem tudtam tovább ellenállni Martin unszolásának.

Martin határtalan igényeket támasztott tevékenységemmel szemben. Meg volt győződve róla, hogy mindennap újabb és újabb nőkkc-l találkozom. Másmilyennek tartott, mint amilyen vagyok; ha megmondanám neki az igazat, hogy egész héten nemcsak hogy nem tettem magamévá semmilyen nőt, hanem még csak közelébe sem jutottam egynek sem, alattomosnak gondolna.