Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Könyvekről
képzeletet, de tápot ad a komédiások szabadabb életstílusa is, amely híján van minden nyárspolgárinak, s kivált a szerelem kérdésében nem ismer kötöttségeket. Hollós Korvin Lajos Komédiások című regénye nem az ismert színészhistóriák egyik változata, és nem is a szerelmi kapcsolatok rajzában bravúroskodó életrajzok újabb variánsa, hanem elemző és magyarázó kísérlete annak, mennyire művészet a színészet, vajon több-e a költői szó tolmácsolásánál, vagy valóban alkotás? A keret izgalmasan érdekes: egy nagy magyar tragika és orvostanár férjének tragikus halála. Hollós könyvében annyi közismert vonás bukkan fel, hogy az olvasó óhatatlanul egy másfél évtizeddel ezelőtti tragédia szereplőit véli felismerni a főalakokban. Az író könyve füljegyzetében nyomatékosan figyelmezteti az olvasót többek között arra, hogy a „megtörtént tragédia csupán a lehetőséget, az atmoszférát sugallta egy még ma sem megoldott társadalmi probléma — egy még ma is virulens, lappangva ható kórokozó — földerítésére. Nos, fogadjuk el, hogy a regénybeli történet csakis annyiban követi a valóságot, amennyiben az író céljához szükséges, és most nézzük azt, hogy mennyiben sikerült a szerzőnek a fentebb vázolt problémát megvilágítania! A tulajdonképpeni mondanivalót a négy fejezetre tagolt regényben a IV. fejezet, az orvos- professzor naplója tartalmazza, amely az idézett füljegyzet szerint „teljes egészében írói koholmány“. Az egyes részeiben vitatható kisregénynek ez a fiktív naplója tagadhatatlanul egyéni hangú, és a lélekelemzésben jártas írónak a megállapításaival és megfigyeléseivel egyetérthetünk, bár néha túlhajtottnak, kissé ere- detieskedőnek tartjuk az olyan mondásait, hogy a színészek mindig gyűlölik azt, akinek szavait mondják, és erre magyarázatként azt hozza fel, úgy érzik, hogy az író fosztotta meg őket teremtő szabadságuktól. Az viszont elfogadható, hogy a színészek java a dráma- irodalmat az ő művészete nyersanyagának, esetleg csak segédeszközének, kellékének tartja. Az élete utolsó hónapjaiban naplót vezető orvosprofesszor — aki a halált okozó injekcióval megmérgezi feleségét, hogy megszabadítsa az állítólagos halálos kórsága kínjaitól és a?, öregség bajaitól, majd önmagával is végez — zsidó származású. Ez a származás, ahogy a naplóból kiderül, a 18 esztendős házasság folyamán, de kivált az üldöztetések hónapjaiban szorongást, kisebbrendűségi ér-
