Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Könyvekről

Egri Viktor Könyvekről

Ladislav Fuks: Mundstock úr

Az antifasiszta irodalmat a cseh széppróza reprezentánsai esztendők óta rangos alkotásokkal gazdagítják. Ján Drda elbeszélései, E. F. Burian novellisztikus visszaemlékezései a gyűjtőtáborban eltöltött éveiről, Aškenázy és Arnošt Lustig novellái, — utóbbinak Imádság Horovitz Katalinért című elbeszéléséből írott, Monte Carlóban nagydíjat nyert tv- játéka —, Ján Otčenášek Rómeó, Júlia és a sötétség című, sok nyelvre lefordított, magyarul is megjelent kisregénye után a Mundstock úr, Ladislav Fuks regénye, amelyet az Európa Könyvkiadó jelentetett meg, ezt a sort igen színvonalasan egészíti ki.

Ladislav Fuks nem a haláltáborok poklát, a tömeges kivégzéseket, a rendszerré fejlesztett bestiális emberirtást idézi az olvasó elé, hanem a békésnek tűnő életet élő Prágában egy magányos ember előkészületeit az eljövendő és kikerülhetetlen borzalmakra. Mundstock úr, Fuks regényének hőse, egy állásától megfosztott, jelentéktelen prágai kistisztviselő, a Belváros egy ódon bérházában lelkileg teljesen letörve várja a Terezínbe szóló és élete megsemmisítését jelentő behívóparancsot. Napjait utcasepréssel, nagy ritkán baráti látogatásokkal tölti el, sötét és reménytelen magányát pedig egy galambbal és a könnyeiből, a kalapjáról lecsurgó esővíztőcsából született, Mon- nak nevezett fantommal osztja meg. A külvilág, amelynek szürkészöld egyenruhás képviselője „Judensau“-vá degradálta, rettenetes és embertelen. Meghasadt tudattal hiába menekül álmokba és víziókba, és nem jelent megváltó megoldást a „szenvedés a mi kiválasztottságunk“ fatalista filozófiája.

Egy nap a sárga Dávid-csiUaggal megjelölt, a társadalomból, az emberi közösségből kirekesztett Mundstock úr, agyának végső felborulása előtt, váratlan felfedezést tesz, megleli a biztos haláltól való megmenekülés egyedüli útját: a módszert. A haláltábor borzalmait csak úgy viselheti el, ha testileg-lelkileg felkészül rájuk, petyhüdt, fáradt izmait edzeni kezdi, szellemét az enerváltságból kiragadja, és megerősíti.

Nyilvánvaló, hogy Mundstock urat ez a módszer nem menti meg a fizikai megsemmisüléstől, mégis megoldásnak érezzük, hiszen a legsötétebb kilátástalanságban a megmaradás reményét ébreszti egy összetört, halálba sodródó

lélekben. Am ezen túl ez a „módszer“ ítéletet is jelent a fasiszta világ felett. Helyesen jegyzi meg Zádor András a regény kitűnő utószavában, hogy bár Mundstock úr védekezése során nem száll szembe a fazismussal, „hanem ellenkezőleg, alkalmazkodik hozzá, akklimati- zálódik brutalitása következményeihez, valójában mégis fellázad ellene, és felülkerekedik rajta, mert etikailag maga alá gyűri azzal, hogy tudatossá teszi abszurditását, aberratív voltát. Nem érzi többé félelmesnek, hanem csak eszeveszettnek. Szürkészöld ruhás vagy bőrkabátos képviselői nem a leküzdhetetlen erő megtestesítői többé, hanem őrültek“.

Mundstock úr különös lázadása nem hoz nyílt összecsapást vagy harcot az értelmetlen szenvedést okozó erőkkel, az emberi aljassággal, mégis nagy és hősi, mert nem engedi az emberi méltóság megalázását és megtiprá- sát. Abból az egyenlőtlen és teljesen kilátástalannak tetsző küzdelemből, amelyet egy emberirtó, félelmetes hatalom vív a védtelen emberrel, a Mundstock-féle tűrő lelkek kerülnek ki győztesen még akkor is, ha elpusztulnak, mint a regény megindítóan félszeg hőse, akit deportálása előtt egy német katonai teherautó kerekei gázolnak halálra.

Ladislav Fuks regénye nem a megszállók igájában görnyedő nemzetek ellenállói, az illegális harcot vívó aktív hősök számát szaporítja, hanem egy passzív, szemlélődő ember lelki világának teljesen újszerű, és ezért fokozottabb figyelmet érdemlő feltérképezésével mond nemegyszer merőben újat nemcsak a hatalomról magáról, de a hatalom árnyékában megbújó kollaboránsokról, besúgókról, a fasiszta rend haszonlesőiről. Ugyanekkor — és ez nem kis érdeme — megmutatja azokat a keveseket is, akik a megalázótokkal, a szenvedőkkel szolidaritást vállaltak.

Az erőszakon épült fasiszta hatalom tönkre- silányíthatta az ember évezredes kultúráját, pusztíthatott anyagi értékei világában, de legvadabb perceiben sem foszthatta meg a gonosz, az aljas ellen lázadó embert emberi méltóságától. Jóság és szeretet természetesen nem elég az ellenálláshoz, ahogy a tűrés és alázat sem mutat kiutat; Mundstock úrnak az egyenlőtlen harcban alul kellett maradnia, de nem bukott el, nem szenvedett vereséget — és ez ennek az elgondolkoztató, magvas gon-