Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Az értelem erőfeszítése

lehetett, amelyet sok apró, mindenesetre kisebb kaliberű vett körül, s ez vetette a legnagyobb hullámokat. Érthető, hogy tágas hátteret rajzol az író, alkalmasat arra, hogy szavait idézve — „a közeledő forradalom felé lehessen tájékozódni“.

Három világosan kivehető motívum vonul végig a regényen: az idill, az értelem és a sajátosan értelmezett preromantika-fel fog ás,

— az esszéregény keretei között.

Az értelem nem kímélhette a regény szereplőit, s kegyetlenül meghurcolja őket e világ szeme előtt, tudva azt, hogy a forradalom még kegyetlenebbül fog velük elbánni: jobb és bal keze felől fogja állítani az ítélkezésnél a, történelem szereplőit, viselt dolgaik és felelősségük szerint.

Éppen ezért rendkívül éles a kép: keresztül kellett mennie Versaille végtelen termein. Jobbra és balra, előtte és mögötte, a megdöbbent francia arisztokrácia. Arcok egy nagy arccá olvadnak össze elhomályosuló szeme előtt, forog a végtelen sok tükör, lármázva zuhan rá a nagy ablakokon át a napsugár. Lába alatt, mint széttört üveg, recseg és csikorog az Ancien Régime." Saját korát leplezte le az író!

Tudja jól, hogy az új világ eljöttének egyik fontos jellemzője: kivetni a kalandokat. Nem dől be jött-ment útszéli alakok naiv meséjének, nem tiszteli a kétes hírnevet, még akkor sem, ha azt történetesen Cagliostrónak hívják. A gúnynak és a megvetésnek nem csekély mértékével „búcsúzik" kalandor hősétől: „úgy gondolják, 1795-ben halhatott meg" a börtönben. Nem tudta sajnálni ezt a megvesztegethető alakot, és a többit sem. Nem talált, mert nem is találhatott rokonszenves figurát a kor alakjai között.

Viszont a svéd forradalom analógjaként emlegetett idézés nem a legszerencsésebb. Ez merő naivitás, és arra mutat, hogy a forradalom igazi jelentőségének felfogásában sikamlós talajra csúszott, sőt majdnem légüres térbe került. Ez azt jelenti, hogy Szerb Antal racionalizmusa relatívvá válik, hiszen reformista illúziók útvesztőibe keveredik, és ebből úgy próbál kilábalni, hogy végül is, mégis az

irracionalizmusban kapaszkodik meg. Ennek bizonyítéka: preromantika-elmélete.

Ez az elmélet kísértette legerősebben és legtovább Szerb Antalt a szellemtörténeti konstrukcióból. Sőt: A királyné nyaklánca Oly határhelyzetbe került, hogy az értelem és az irracionalizmus, a forradalom és a preroman- tika koncepciója együvé került, egyetlen XVIII. századi történet cselekményeinek rugóit hivatottak megmagyarázni. Preromantika-elméle- tében figyelhetjük meg leginkább azt az „egy lépést", amely a valóság teljes és igazi megragadásának, magyarázatának leírásához szükséges. Magába sűríti azt a tömény irracionalizmust, amely végképp eltakarja a társadalmi összefüggések, a materialista erők megértését. Minduntalan a történelem „öntudatlan készülésének“ titkaiba szeretne behatolni.

Szerb Antal preromantika-elmélete teljesen figyelmen kívül hagyja a forradalmat a történelmi fejlődésben, mint olyan meghatározót, amely minőségileg újat, a korábbinál magasabb rendűt hozott létre a társadalmi életben, az ideológiában, az irodalomban, az emberi magatartásban. Amit a XVIII. század végéről, a preromantika fényébe helyezve mond el, azon messze túlhaladt az idő. A szenti- mentalizmus és romantika, forradalom előtt és után egybemosódik.

Sem az 1929-es Preromantika tanulmányában, sem Magyar irodalomtörténetében, sem A királyné nyakláncában nem találjuk meg azt a határt, amelyet a forradalom jelölhet meg csupán. Ebben az elméletben bosszulja meg magát a szellemtörténet, és ebben a vonatkozásban mentesíti magát leginkább Szerb Antal az alól a kérlelhetetlen kritikai magatartás alól, melyről korábban szólottunk. Valamiféle megértést is tanúsít, és ezt kéri az olvasótól is: jóindulatú, hiszékeny kor volt, amelyben a kalandorok hemzsegtek, és visszaéltek annak a világnak játszi öníeledtségével. Ilyenek voltak, értsük meg őket, és bocsássunk meg nekik! Ennek eredménye az is, hogy a szigorú elítélés mellett a felmentést is megtaláljuk a megoldásban, s ez feltétlenül reformista ábrándjaival függ össze. A forradalom, amely a valóságban újat hozott, nem tűrhette a felemás megoldásokat, a korábbi és az újabb vonások furcsa keveredését.