Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon
a körülmények determinálták a partnerét... Közben az éjszakai lány egész délelőtt foglalkoztatta, úgy suhant gondolatai ösvényein, mint egy üdére. Néha eltűnt, megfeledkezett róla, aztán újra meg újra visszatért. Érdekes egyéniség. Nagy adag érzéke lehet a romantikához, de mégsem annyira romantikus, hogy gondolkozás nélkül lefeküdjön. Ügy látszik, szilárd elvei vannak. Bár a cikk érdekes volt, döcögve ment a fordítás. Megszökött előle a szavak jelentése, és a fogalmak, összefüggések ingerlő gubanccá bonyolódtak, nem bírt eléggé figyelni. Nyugtalanította a lány, s a gondolat is ott zsongott agyában, hogy menyasszonya falujabeli, szinte gyerekkoruk óta összeadta őket a falu, és ebben nincs semmi fantázia. Mindezek tetejében levelet kapott délben az édesanyjától. Olvasta a levelet, és mindinkább elkeseredett, mélyről jövő és látszólag ok nélküli, tompa fájdalom szorongatta a torkát. Sírni lett volna kedve, mert így írt neki az édesanyja: „Kedves fiam. Tudatom hogy mi egészségesek vagyunk melyet neked is szívből kívánunk továbbá tudatom hogy a disznótor csütörtökön lesz gyere haza ha lehet ha nem jössz szombaton csomagot adok fel kedves fiam éjszakánként a jó istent mindig megkérdezem hogy mikor nősülsz már meg nagyon ideje lenne nem vagy már fiatal legény a barátaidnak ide haza régen családjuk van és te még mindig egyedül kóborolsz a nagyvilágban... A Magda szülei is nyugtalanok már hogy talán meggondoltad a dolgot ne csinálj ilyen szégyent jó lány az nem érdemli meg mert szeret téged...“ Magda a menyasszonya. Eszébe jutott most, és arra gondolt, hogy az a lány szereti őt. Valóban szereti. Magda számára ő az egyedüli, aki kiszabadíthatja a vidéki csendből és unalomból. Ha találkoznak, mindig az életkörülményeire, a mozdulatlan és egyhangú falusi életre panaszkodik. És annyira bízik benne. Zűrzavaros gondolatok foglalkoztatták Morváit, nem tudott mit kezdeni velük. Cigarettázott, és nézett ki az ablakon a forgalmas utcára. Végül felajánlotta Kocsisnak, hogy menjenek el a Kis Ferencesekhez, megisznak egy liter bort, és elbeszélgetnek. — Nagyon összejöttek a problémák — mondotta —, szabadulnom kell a gondolatoktól. A gondolatoktól rendszerint a Kis Ferenceseknél vagy valamelyik szövetkezeti borozóban szabadultak meg. S amikor megitták a liter bort, a vadmacskáról beszélgettek. Kocsis azt mondta, hogy tanácstalan ebben az esetben, mert a lány nagyon furcsa teremtés. Csókolózik, és az emberhez simul, azt is megengedi, hogy a mellét megfogja, de tovább nem enged... Azt mondja, tovább csak az jut majd, akit szeret... Kiszámíthatatlan kis ringyó, nyomorog, de adja a nagymenőt... Egész délután a borozóban ültek, és három liter bort ittak meg este kilenc óráig. Morvái minden gondjáról elfeledkezve, jókedvűen és magában morfondírozva botorkált haza. A kapuban csókolózó párba botlott, álltak a boltívek alatt, és ölelték egymást. — Nono, polgártárs, — morogta, —, hagyjon valamit a polgártársnőből, ne fogyassza el egyszerre szegényt! A párocska nem válaszolt, nem értették, mit morog magában, egymás szájába feledkeztek. Bombát robbanthatnék az udvaron, gondolta Morvái, oda sem néznének, csak ha a légnyomás kidobná őket az utcára. S még ott is egymásra esnének... Egyszerű keserű magányt és fáradtságot érzett. A hideg és a szúrós leheletű köd félig kijózanította. Szokásos érzelgős hangulata következett. Harmincöt éves és senkije sincs. Legalábbis senki sincs mellette, a menyasszony messze él. Kutyaólban lakik, jéghideg ágy és sötét ablakszemek várják, ha este hazatér. Pedig a társadalom szellemi irányítója és lelkiismerete. Igen, a* lelkiismerete vagyok, mondta magának, azért élek így... Ha reggelre megfagynék, fel sem fedeznék, hogy Morvái már nem él, talán csak a szerkesztőségben mondanák, hogy újra leitta magát valahol, és lefeküdt.:. Majdnem könnyezett, úgy sajnálta önmagát. Bőgni szeretett volna, árva feje keserűségein. A szobában felgyújtotta a villanyt, és körülnézett. Reggel nem ágyazott meg, gyűrött ágya kihűlt, hideg élőlény benyomását keltette, melyet durván felkoncoltak és megszégyenítettek. Heverőjén a pokróc úgy volt odavetve, ahogy a lány hagyta ott reggel. A pléhmosdó csorba fogakkal vigyorgott, s ő belső kényszerből, megvetően belerúgott... Korcs dög vagy, mondta neki, nem mosdó..., mosdók szégyene, fuj... Ahogy az ablakon kinézett, újra a csókolózó pár ötlött a szemébe. Az utcai lámpa világos hátteret vetített a kapubejárat mögé. így jól látta mozgolódó sziluettjüket. A magas
