Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Szergej Zaligin: Az Irtis partján
csapatostul visszamentek Fofanov házához, s tolongva a meredek sötét lépcsőn, felmentek az irodába. Leültek a fal mellé, mindenki ugyanarra a helyre, ahol akkor ült, amikor kint kiabálni kezdték: „Tűz van, segítség! Emberek, segítség!“ Már itt volt az ideje, hogy mindnyájan hazamenjenek, de valami együtt tartotta őket a kihűlt szobában. Várták, ki kezdi meg a beszélgetést. — Hát jól ráfizettünk az éjszaka a vásárra, a2 már biztos... Odaégett a gabonánk, és az Udvarcevék házáért se kaptunk egy pipa bagót! — mondta magából kikelve Jegorka Gilev, de azonnal megértette, hogy senki se fogja őt hallgatni. Elfáradtak az emberek a tűzoltásban, ez az éjszaka megviselte őket, gondolni sem akartak már az egészre ... Sztyepan a pitvarból kinyitotta a szoba ajtaját, és nagyot lélegzett: ez itt az ő otthona, még a szaga is más. Végre! De — mint a Bundás — azonnal megérezte, hogy idegen van a házban. Azt gondolta: lehet, hogy Mitya van itt; félig még gyerek megbízottat küldtek Sandri- nába, innen járta a falvakat, és ha Partosdra vetődött, mindig Csauzov házában szállt meg. Nem, ez nem Mitya, ez nem az ő szaga ... Sztyepan gyufát gyújtott. Eltalálta: nem ő az. A megbízott mindig a konyhában aludt, a kemence mellett a karosládán, és most a ládán valaki másnak a kacatja hevert, a kemencén pedig idegen rénszarvasbőr csizmák száradtak, sok pár csizma. Sztyepan a rongyokat és a lábbelit nemigen nézegette, bement a szobába, és újra gyufát gyújtott. A földön két báránybőr bundán Olga Udar- ceva feküdt gyermekeivel. Ügy tett, mintha aludna, de kinyitotta a szemét, majd gyorsan behunyta, hallgatózott. Várta, mi lesz. Arca szigorú volt és halvány. A gyufa sápadt fényénél a halottak arcához hasonlított, de a várakozást és a félelmet mégis észre lehetett rajta venni. Az ajka meg leeresztett szemhéja kissé remegett. Olga Udarceva nehezen lélegzett Klaáka bundája alatt, melynek elálló gallérja ide-oda lengett az asszony mellén. Lábáról lecsúszott a báránybőr bunda — féllába kilátszott, rajta volt a harisnya, térden felül fehér harisnyakötővel átszorítva. Olga kislánya felemelte a fejét, majd újra belefúrta arcocskáját a párnába. A fiúk — az egyik jobbról, a másik balról — aludtak, és felváltva halkan hortyogtak. Az egyik sapkában aludt, foga közé szorítva a sapka zsinórját. A gyufa megégette Sztyepan ujját, és elaludt. — Hát így ... Sztyepan ledobta magáról a bekecset, a szarvasbőr csizmát,, kezével a kályhának támaszkodott, és lecsavarta a kapcáját. Odament az ágyhoz. Belemarkolt Klaska sűrű, meleg hajába, tarkója alá nyúlt, és minden erejéből megrázta. Klaska gyengén felszisszent, vagy lehet, hogy csak sóhajtott. Míg csak ágyba nem bújt, kezében tartotta az asszony fejét, mely vele együtt fordult ide-oda. Lefeküdt. — Hát mi az — mondta egy kis idő múlva —, barátnőt hoztál magadnak? Ha idehoztad, menj cirógasd meg! No menj már! — És felemelte Klaska fejét. Meglazította ujjait. Klaska felült, lábát lelógatta az ágy szélén, és fejét a kezére támasztotta ... Egy kis ideig így ült, majd kezdett letápászkodni az ágyról. Tántorgott, mintha nem lett volna magánál. Látni lehetett, amint egyik oldalról a másikra dülöng — a spaletta félszárnya nem volt egészen bezárva, beszűrődött a szobába a holdfény. Sztyopa hirtelen megragadta az asszony hálöingét, és ledöntötte őt maga mellé. Klaska hanyatt feküdt, pofacsontján megfeszült a bőr, kissé sanda szemével a sötét mennyezetre meredt, Sztyepan is a mennyezetet nézte, de őt látta — egész lényében. Csak azt nem látta, sír-e Klaska, vagy nem. Néha sírdogált, csendben, le-legördült arcán néhány könnycsepp. Sztyepan megijedt, hogy Klaska megint leereszti az ágy szélén a lábát, inogva feláll, és elmegy. Szörnyű volt arra gondolnia, hogy egyedül marad. Parancsolón mondta: — Fekhess, hallottad?! De most, mint egy gyermök, be tudná magát fúrni a melle közé, ordítana, és suttogna mindenfélét, csak megkönnyebbülhetne a lelke. Nem tehette. Nem tehette meg, mert férfi, A férfi még a saját asszonya előtt sem mutatja ki gyengeségét. Ki lenne akkor a ház, a család és az egész élet támasza, ha a férfi asszony módra elsírná magát? ■ — Érted küldtek az irodából — mondta Jegorka Gilev. Azonnal gyere! — Osztán minek?
