Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Egy megkésett Kohout bemutató
A békeversek közül talán a legsikerültebbek a Vértelen harc, az 1945 és az Üjra kiáltok (ezeket a hatvanas években Irta). Az Üjra kiáltok című versnek viszonylag jő a szerkesztése, és szemléletesek ia képei. Viszont újságcikkízű sorokkal zárul: „Két embertelen világháborúval a hátunk mögött / akarjátok / fáradhatatlanul a békét!“ A költőhöz című versében Simkó Margit a béke megéneklésére serkenti a költőket. „A békéről dalolni sosem elég“ — írta régebben egyik költőnk. Ez kétségtelen, de a békéről sematikus jelszavakban és szólamokban írni (1965-ben!) sem elég! Végezetül ennyit: Simkó Margit költészete sekélyes filozófiájú líra, amely a költészet gyermekbetegségeivel küzd. A verskedvelő olvasók igényeit nem elégítheti ki. A kötet visszaesést mutat a csehszlovákiai magyar költészet fejlődésében, ezért mind a költőnek, mind a Kiadónak sokkal magasabbra kellett volna emelnie a mércét az anyag válogatásakor. Egy megkésett Kohout-bemutató sikeréről „Az emberek — nagy általánosságban — nem csupán szórakozást keresnek ma a színházban. Igényük több! ... Uagasabbrendü!... Szenvedélyeket követelnek ... titkokat akarnak látni... sorsokat és lelkeket...“ — írja Pavel Kohout az Ilyen nagy szerelem prológjában. Jean Paul Sartre, korunk nagy egzisztencialista gondolkozója más helyütit pedig kijelenti: a színház filozófia, a filozófia pedig drámai műfaj. Alig hiszem azonban, hogy e maga szabta prológusigények és különösképpen az általunk idézett sartre-i igénynek a szerző maradéktalanul eleget tett volna. És ezt a hiányt, vagy úgy is mondhatnánk: be nem teljesített ígéretet a kitűnően pergő eseménysorozat s a briliánsán érvényesülő dramaturgiai érzék sem tudja felejtetni. Mert miről is van szó a darabban? Péter, a jogi egyetem családjogi tanszékének tanársegédje, véletlenül találkozik Lidával, első szerelmével. Lidának éppen másnap lenne az esküvője Milánnal. A régi szerelem azonban újból fellobban közöttük. Lida nem megy el az esküvőjére, fölmegy Péter kollégiumi lakására, ahol a férfi, életének első és egyetlen férfia (vőlegényéhez még nem kapcsolja viszony) elfelejti, vagy nem képes bevallani, hogy közben megnősült. Amikor ez a körülmény az elmaradt esküvő után mégis kiderül, ígéretet tesz, hogy elválik, s elveszi Lidát feleségül. Később azonban belátja, hogy ez a lépés többé-kevésbé karrierjét veszélyeztetné, szakít Lidával, Lida pedig a vonat elé veti magát. A szerző ebbe a leegyszerűsített történetbe kétségtelenül igyekszik belekapcsolni a társadalmi hátteret és a közönyösség elleni harc gondolatát. Az is kétségtelen, hogy egyes tézisei a több év előtti ősbemutató pillanatában eredeti hangvételt jelentettek. Ma azonban az atmoszférának ez a hatóereje megkopott. A közönyösség elleni harc gondolata, persze, ma is végtelenül aktuális. De ebben a darabban Péter kevéssé árnyalt jellemén keresztül a felelősség kérdése távolról sem olyan nehezen kibogozható, mint ahogy azt Kohout a kitűnően megszerkesztett esemény- sorozatban felállítani szeretné. Ezen a tényen dramaturgiájának gerincfigurája, a taláros úr sem segít. A taláros úr ugyanis egy elképzelt bírósági tárgyaláson keresztül retrospektíven pergeti vissza a történetet, s közbeszólásaival egyes cselekményrészleteket több oldalról is megvilágít. Ez annál is inkább sikeres módszer, mert a taláros ember véleményem szerint nem más, mint az egyedi lelkiismeretek összefogó konglomerátuma, megszemélyesítője. A momologizáló lelkizés így élő párbeszéddé és cselékményszerűvé gyorsulhat. Csakhogy míg technikailag, színpadilag minden sikerülni látszik, a külső megvalósításokkal szemben a darab gondolati lényege messze elmarad. A bonyolult apparátus egyszerűen kihámozható tényekkel bíbelődik. A nagy összeütközéséknek a többnyire leegyszerűsített jellemek képtelenek elegendő drámaiságot kölcsönözni. Vizsgáljuk meg ezt az állítást kissé közelebbről! Péter, amikor másodszor kapcsolatba kerül Lidával, még nem tudja, hogy Lida esküvőre készül, így a saját házassági hűtlenségét még nem kell túl puritán erkölcsi bíráskodás alá vonni. De amikor megtudja, hogy Lida életébe döntően beavatkozott, akkor sem ez a felel- lősség, hanem állítólagos nagy szerelme (s ez is rendjén lenne) bírja rá arra a fogadalomra, hogy elválik és elveszi Lidát. Feleségét egyébként saját bevallása szerint nem is szereti. Amikor azonban karrierjét veszélyeztetve látja, azonnal ilyen következtetésre jut a taláros emberrel, vagyis a lelkiismeretével folytatott párbeszédben: „Tudom, gyönge jellemü emberMonoszlóy Dezső
