Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Egy megkésett Kohout bemutató

nek tart... de nincs igaza... Egyszer még Lida boldog lesz. Milan megnyugszik, a feleségem visszatalál hozzám, a családjogi fakultáson elmarad a botrány, és a kínai ösztöndíj mindent begyógyít.“ A későbbiekben pedig a feleségével vitatkozva az ilyen nagy szerelmet egy kézlegyintéssel elintézi: „Egy tévedésből ne csinálj ügyet!“ így azután valóban jellemző Milánnak ez a mondata: „Az olyan férfi, akit a szerelemben meg lehet félemlíteni — soha nem szeretett igazán." A taláros ember, vagy lelkiismereti visszhang, vagy az írónak a replikája erre a mondatra: „mellébeszélés", azonban annál kevésbé helytálló, mert Milán nem beszél mellé, sőt csak éppen most kezdett el beszélni. Még joggal hozzá- tehetné, Pétert nem is igyekeztek megfélemlíteni, a feleség nagyvonalúan szabad utat adott, a káderes is csak barátilag igyekezett hatni rá, bár ha valóban ilyen nagy szerelemről van szó, akkor az egészen más, akkor nem avatkozik bele. Egyszóval Milán még azt is hozzátehette volna, hogy Péter egyszerűen karrierista, állítsuk meg a lelkiismereti nyomozást, kár a felelősséget tovább kiterjeszteni, máris megállapítottuk a tényleges felelősséget Péter egyhúrú és leegyszerűsített magatartásában. A dráma így egyedül Lida drámájává szűkül, a megtévesztett lány drámájává, aki körül persze még mindig elég meggyőző erővel lehetne feltámasztani a szocialista erkölcsiség filozófiai alapállását. Sajnos azonban, az ilyen nagy szerelemben ez sem érvényesül. A darab minden síkjában, fizikai és metafizikai síkjában is, a burzsoá monogám családjog szellemisége érvényesül, amely annál kevésbé érthető, mert a családjogi tanársegéd úr maga is lapozgathatta Engels- nek ide vonatkozó tételeit: „A két nem viszonyát tisztán magántermészetűvé fogjuk tenni, amely csak a résztvevő személyekre tartozik.“ Ezzel nem azt akarjuk állítani, mintha társadalmi életünkben e burzsoá családi monogá- miához tapadó magatartás kihalt volna. Sőt bizonyosak vagyunk benne, hogy ez a magatartás úton-útfélen kísért. Egy dráma azonban nem érheti be a társadalmi magatartás naturalista és áttételek nélküli tükrözésével, főleg akkor nem, ha egy látszólagos metafizikai síkon az állítások fonákját is alkalma lenne bemutatni. A mindennapi történet, a felelőtlen tanársegéd és az elcsábított lány drámája még az életben is összetettebben, költőibben és bonyolultabban él, s ha már a dráma az eseménysort leegyszerűsítette, legalább az elgondolkoztató tartalmú elemekkel ngm szabadna adósnak maradnia. Nem didaktikai sémát kérünk számon Kohouttól, de a modern erkölcsiség legalább egy síkban ábrázolt vagy egyetlen szereplőn keresztül megnyilvánuló jelenvalóságát. Erre a taláros ember kiválóan alkalmas lenne, sajnos azonban ő is maradi álláspontok hordozója.

A darabnak mégis sikere volt, és tegyük hozzá: a megkésett komáromi bemutatónak is sikere van. Hogy miért, ez hosszabb és minden részletében ki nem elemezhető fejtegetést igényel. Többé-kevésbé azért is, mert egy bemutató sikere matematikailag sohasem kiszámítható. Akad persze sok objektív tényező is, amely magyarázatul szolgál. Elsősorban az, hogy Kohout nagy szakértője a színpadnak, s mint már említettük, elsőrendű dramaturgiai érzékkel rendelkezik. Számos ötletet sorolhatnánk itt fel: pl. Milán anyja és Lida kettősségének kétváltozatú megismételt visszaperge- tését, vagy a zárójelenetben Lida ártatlanságának próbatételét, amikor háromszor halljuk vissza a véletlen találkozás történetét, először a tragikus vég ismerete nélkül, majd kétszer ennek a tudatosításával. A látványosság, a tálalás és a stílus elegánciája első látásra és hallásra feledtetni tudja azoknak a gondolati elemeknek a hiányát, amelyekről már beszéltünk. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is, hogy a világ drámatermelése napjainkban nem bővelkedik remekművekkel, eljutottunk az objektív tényezők elegendő számához, amelyekhez természetesen a mindenkori bemutatók minősége társul. A komáromi bemutató pedig magasan a komáromi átlagos produkció felett állt.

Ez elsősorban véleményem szerint Viktor Lukáő rendező érdeme, aki igyekezett minden szempontból modern előadást teremteni, sőt úgy is mondhatnám, hogy még a szerzői elképzeléseket is modernizálta helyenként. Egyrészt helyes húzásokkal (lehet hogy ebben a színház dramaturgja is segítséget nyújtott), másrészt az előadás kivitelezésében és meg- komponálásában. így azután, már a gondolati elem mindenütt nem tartott lépést az előadással, kívülről modern emberek mozogtak a színpadon, akikről több és drámaibb gondolati töltetet is feltételezhettünk volna. A rendező által teremtett atmoszférát Platzner Tibor szellemes és ízléses díszletei fokozták és egészítették ki.

A bemutató másik nagy erőssége Thirring Viola volt, aki a Manón Lescaut-ban való kitűnő bemutatkozása óta végre újból megtalálta magát, és a hálás szerepet (a darab legjobban megrajzolt figurája) mindig költőien, meggyőzően és mértéktartóan alakította.

Mellette még Turner Zsigmond taláros úrja, a feleséget alakító Lengyel Ilona alakítása, Gyurkovics Mihály főpincére s a bemutatkozó