Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - FIGYELŐ - Kövesdi János: A költészet dilemmái

második sorában az „az öreg János“ kifejezés fitymáló hangot is rejteget magában. Az idézetek itt magukért beszélnek.

Bár elég gyéren, de fellelhetők Simkó Margit verseiben az új világ építésének jegyei is. Főleg a mindennapok jelenségeire figyel fel: a faluban új házak, mozik épülnek, „Jóska motoron robog“, „Kovácsné mosógéppel mossa a ruhát“, „tegnap avatták a prímás fiát“ stb. (Egyszerű statisztika). E tények lírában való tükröztetése szintén inkább az ötvenes évek költészetének feladata volt.

A gondolati líra felé közelítő versekben felfelcsillan az élet értelmét s az emberi társadalmat meghatározó törvényszerűségeket kutató akarat. Az ember a világmindenségben „gyertyaláng csupán“, de a „kis fények millióitól / lesz a sötétből világosság“. A természetet öröktől fogva meghatározó törvényszerű körforgást kicsit érzelgős, de szemléletes képben fogalmazza meg: „Nem vész el semmi. Az a kis hamu, / mi belőlem lesz, új hegyet emel, / az ® sok könny, amit elsírtam / egy kis hullám lesz e tengeren“ (Harmónia). Ugyanebben a versben ilyen oktató-sematikus sorokat is olvashatunk: „Ne félj, halandó, a természetben / nem pusztul semmi, csak átalakul“.

Intonációban közel áll a hangulatképhez a Ha te eljössz című vers. A vers játékos hangját durva közhelyek zavarják. PL: „a füles fotel lágy ölében“, „jössz te dalolva, bátran énfelém“. Sántít ez a szellemességnek szánt sor is: .. unott társaságom közben angolosan eltávozott“.

Az élethez való ragaszkodás cseng ki a Nem az bánt című, őszinte érzéseket rögzítő versből. A téma költői kidolgozásával azonban Simkó Margit ez esetben is adósunk maradt. Régi családi emlékkönyvek „költőinek“ hangját és rímmegoldásait idézi fel bennem ez a versszak:

Nem az bánt, hogy el kell egyszer menni, ez természetes, így rendeltetett.

De miért nem élhet az az unásig, aki élni, mint én, úgy szeretett.

E versciklusban a viszonylag legsikerültebb versek közé tartozik a Papa című zsánerkép és az Ismeretlen asszonyhoz című vers. Az elismerés itt is inkább az őszinte hangnak, mint a költői megvalósulásnak szól.

Az epigrammaszerű, csattanókra épített, játékos gondolatokat hordozó versdk csoportjába tartozik A szúnyog meg én, Csak attól függ, Volt, Az én síromnál. Ezekben a versekben Simkó Margit aránylag jól sikerült, tömör formában fejezi ki mondanivalóját.

A természetről és a szerelemről írott versek némelyikében szépen hangzó sorokat találunk, pl.:

Rőtek a fények, s színe a bornak, telt fürtök lágyan összeborulnak.

(Búcsú az ősztől)

Az egyébként talán legsikerültebbnek mondható Lázgörbe című szetrelmesversben bosszantóak a kirívó ragrímek, amelyek másutt is elég gyakran előfordulnak. (Pl. temetőm — szeretőm; táncra — búzakalászra, ennek — leletnek stb.)

Simkó Margit kötetében jelentős szerepük van a könnyed hangú verseknek. Itt elsősorban a sanzonokra gondolunk, amelyek műfajilag új színfoltjai költészetünknek. E versek témája azonban lényegében kopott és unott. Kiemelkedik közülük kedves humorával a Sanzon egy jó pedagógusról, amelynek versszak- végi ismétlődő sorai fokozzák a vers humoros hangulatát. A Sanzon és a Sanzon a szerelemről című versekben azonban a sikerültebb részek sablonos és közhelyes betétekkel váltakoznak. Például unalmas már a Sanzon kezdete is: „Párizsban történt, egyszerű eset, / volt egy fiú s egy lány. Szerelmesek“. A hibáktól eltekintve Simkó Margit e versekben találja meg a legjobban saját hangját.

A költőnő verseit mintegy keretbe foglalják a békeversek, amelyek jelentős hányadát teszik ki a kötetnek. Simkó Margit verseiben a békevágyat és a béke féltését pozitív vonásként értékeljük. E témának a líra nyelvén való megszólaltatása azonban sok buktatót rejt magában. Költőink az ötvenes években e témára írták a legtöbb sematikus verset. A téma buktatóit nem tudta kikerülni Simkó Margit sem. Ezekben a verseiben — melyek többnyire az ötvenes évek második felében születtek — a sematizmus utóhullámaiit látjuk. Rossz hatást tesz az olvasóra már a kötetet bevezető Béke című vers is. A jelszavakon („Ordítok, hogy hallják az egész világon, / és visszhangozza a világ négy széle: / Béke kell nekünk! Béke! Béke! Béke!“) kívül ilyen „szo- cialistaidiir-részeket olvashatunk a versben: „Megáll az idő. Egy dús virágos ág / ránk nyújtja hosszú árnyéka végit“. Vagy: „Tudjátok, mit jelent nekem a béke? / ha kiballagok reggel a rétre, / a szellő felkéri a pipacsot táncra / és ráfúj a féltékeny búzakalászra“. Csalódást okoz a versszakok elején visszatérő retorikus kérdés is: „Tudjátok, mit jelent nekem a béke?“, mivel az olvasó a várt nagy jelentőségű válasz helyett kicsinyes feleletet kap: „Jelenti, hogy csend van délután“,

.....aztán nyújtózom lassan tunyán. Csend

va

n. Béke van. Délután“.