Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Kövesdi János: A költészet dilemmái
ték meg első, nem is tétova lépéseiket az irodalomban. Formaviláguk, a szerkesztés, nyelvhasználat, a stiláris kellékek természete éppen erről a forrongó korszakról vallanak, alakuló világunk alakuló esztétikájáról, olykor ellentmondásos vagy egyenetlen művészi gyakorlatáról. Egyikük-másikuk gondolkodása érettebb az igénybe vett kifejezőeszközöknél. Ez főként — talán az egy Bálint Tibor kivételével — a prózaírókra jellemző. A lírikusok, meglehet, éppen a korábban kiforró költői vénának köszönhetően, inkább összhangba tudják hozni a modern hangszerelést a kor gondolati sugallataival. Anélkül, hogy idegen lenne tőlük a közösségi erőfeszítés, figyelmüket mindenekelőtt az egyén érzésvilága, erkölcsi arculata vonzza. Könnyű és olcsó magyarázat ezt kizárólag annak tulajdonítani, hogy a lírai vers, de főként a novella — márpedig a Forrás-kötetek fő anyagát ez teszi ki — a nagy epikai formáknál valóban alkalmasabb az egyes ember megszólaltatására, sorsa, problémái bemutatására. A valódi ok nem műfaji természetű, még kevésbé jelez eltávolodást a kollektivitástól. Egyszerűen arról van szó, hogy ezek a fiatalok beleszülettek, illetve belenőttek a szocialista közösségbe, s e magától értetődő tény deklaratív kinyilatkoztatását feleslegesnek érzik. írói indulásuk egybeesik azzal a történelmi szakasszal, amikor az egyetlen lehetséges, meglelt közösség egyedei már e közösségen belül — önmagukat keresik, saját erkölcsi dimenzióikat, emberi kapcsolataik természetét kutatják. Megalkuvástól mentes teljességre törekszenek munkában, szerelemben, s ahol ezt nem találják, ott sürgető türelmetlenségük társadalmi, sőt egyetemes érvénnyel követeli azt a létformát, amelyben megvalósulhat az emberi méltóság, az egyéniség és a kollektivitás egysége. Bármennyire is különbözőek, ebben csakugyan hasonlítanak egymásra s mindazokra a fiatalokra, akik nagyjából azonos feltételek között — hasonló eszményekkel kezdik alkotói pályafutásukat. Ami a Forrás ifjú tehetségeit, illeti, e pályafutás távlatait nehéz lenne, s talán szükségtelen is a jövőt fürkésző jós tekintetével felmérni. Annyi bizonyos, hogy nem egy közülük már ma több, mint ígérete irodalmunknak, maga a sorozat pedig biztosítéka még számos tehetség közeli találkozásának a szépre, jóra fogékony olvasók táborával. A költészet dilemmái A csehszlovákiai magyar költészet ez évi mennyiségi és minőségi gyarapodása újabb bizonyítéka annak, hogy az 1963-ban lezajlott sematizmusvita termékenyítőleg hatott egész irodalmunk fejlődésére. Az 1965-ös év lírai termésében azonban jelentős szemléleti és színvonalbeli polarizálódást figyelhetünk meg. Az igazi művészeti többletet hozó költői alkotások mellett napvilágot láttak olyan versek is, melyeknek szemléletileg és formailag sok közük van az ötvenes évek „hurrá-optimista“ és sematikus korszakához, így bizonyos mértékben visszabillentik költészetünk idei fejlődési mérlegét. Ilyen műnek tartjuk Simkó Margit Szeretlek, élet című verskötetét is. „Én az élet minden rezzenését érzem, tudom, vágyom, akarom“ — írja a szerző cím- adó versében, melyben „naponta újra“ felfedezi, „hogy süt a nap, hogy csillagos az ég“. E versre, bár ötvenkilencben íródott, az ötvenes évek első felének vak lelkesedése jellemző. Hangja helyenként a húszas-harmincas évek sanzonszövegeire is emlékeztet: „Ne ráncold a homlokod, barátom“, s a szentimentalizmus- tól sem mentes: .. fehér orgonák / hava hullt rám a város peremén“. A munka iránti tisztelet és a munkából származó öröm kifejezései az Áldott hétköznapok, a Személyvonaton és a Kikötőben című versek. Olvasásuk közben azonban szinte állandóan érezzük a kicsinyes, leragadt gondolkodásmódot. Talán ezzel magyarázhatók a mesterségbeli hibák is. Valahogy nincs a lírának varázsa, nem tudja az olvasót magával ragadni, és felemelni abba a szférába, ahol a vers májr élvezetet és gyönyörűséget jelent. Nemegyszer zsurnalisztikai elemekre és fáradt közhelyekre bukkanunk. Pl.: „Hány százalékkal termelünk ma már / többet, mint tegnap, mennyi a szén, / hogy csökken a halálozások száma, / mennyit költünk behozatalra... (Egyszerű statisztika); „ölelő karom“; „legény a babáját — én csak a könyveim sajnálom“ (Könyveimhez); „hogy táncot ropjon fejem feletti szomszédom“ stb. (Áldott hétköznapok). Az ötvenes évek tipikus sematizmusával is találkozunk: „Itt zúg a kombájn, Jani fia hajtja, / amott meg a traktor, unokája rajta“ (Aratáskor). Ugyanebből a versből a pa- rasztott távolról szemlélő, rácsodálkozó magatartás érezhető ki. „A búza leng, a kasza peng, / az öreg János elmereng...“ Az idézet Kövesdi János Simkó Margit: Szeretlek, élet
