Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - DISPUTA - Ladislav Novomeský: Korforduló
Ladislav Novomeský: korforduló Lapunk decemberi számában közöltük VI. Mináč, Egy nemzet él itt című tanulmányát. Következően Bábi Tibor és Gály Iván vitaírásait publikáltuk. Az alábbiakban L. Novomeský tanulmányát jelentetjük meg. Igaz, hogy ez az írás más alkalomra íródott, de tekintettel arra, hogy problémaköre szorosan összefügg a Mináč által fejtegetett kérdésekkel, hasznosnak tartjuk a magyar olvasóközönséget is megismertetni vele. Százötven év választ el bennünket Ľudovít Štúr születésétől, s ebből százharminc éve ott áll a szlovák törekvések gyújtópontjában, egyszer mint valószerűtlen, legendás bárd és próféta, akinek hirtelenében kiragadott szavait megváltozhatatlan dogmává avattuk, máskor meg a nemzet, a nép s a szlávok számára a káros magatartás intő példájaként. Aszerint, ki mikor emelte őt a válláré; aszerint, ki mikor igyekezett bebizonyítani saját igazát az ő szavaival. Talán minden egységes koncepció ilyen sorsra jut, ha felaprózzuk oszthatatlanságát, és csak azt szakítjuk ki belőle, ami megfelel a pillanatnak, s azon belül pillanatnyi szándékainknak. Vajon magyarellenes volt-e, mivel az elvakult soviniszta magyarellenes elfogultságában szentté avatta őt? Bizonyára az volt. Ám eléggé pontosan meghatározta, mi állt útjában, és mit utasított el abból a hullámból, amellyel a magyarok és a magyarosítás ellen küzdve szembefordult. A csehek ellen foglalt állást? Vagy mellettük? Irataiban és leveleiben is épp elég egyértelmű kijelentést találunk mindkét alternatíva bizonyítására, amelyek — ha eltekintünk értelmüktől és szellemüktől, attól, hova is irányultak tulajdonképpen, jó szolgálatot tehetnek egyszer a szlovák csehofil törekvéseknek, máskor meg a csehek és szlovákok „meghason- lása“ fölötti lamentációknak, de sose vetnek igazi fényt Štúr egyéniségére és eszméire, s a szlovák nemzet Stúr-féle koncepciójára. Azt hiszem, hogy a nép és a nemzet, s a hozzá közelálló szláv nemzetek a korforduló idején, mikor a feudalizmus korszaka lezárult, s az új osztály, a polgárság tört előtérbe, épp benne lelhették föl — elsősorban benne — a legtehetségesebb, a legtisztább s a legtöbbet látó demokratát. Azt hiszem, ha a demokrácia és a demokratizálás gondolatával mérjük föl elhatározásait és törekvéseit, sokkal könnyebben értjük meg őt magát és nagyságát, egyéniségének előnyös oldalait és tévedéseit, s egyúttal megértjük azt is, miért maradtak érvényben több mint egy évszázadon át gondolatai és tettei, melyek több mint húsz évig tartó közéleti aktivitásban koncentrálódtak. Bár több, mint száz év múlt el azóta, hogy e gondolatokért küzdve lelkesedett és másokat lelkesített, még ma is csak kifejezésük módját találjuk archaikusnak, de a gondolatok maguk mindmáig törekvéseink vezérfonalaként fennmaradtak, természetesen, hatásuk sokkal intenzívebb és szélesebb, öntudatosabb társadalmi bázison érvényesül, mint száz évvel ezelőtt. Am annak idején — Štúr korában is — ilyen magától érthető gondolatok voltak-e azok, ahogy mi látjuk manapság, s ahogy ma értelmezzük őket. Ne feledjük, hogy százféle, a nép széles rétegeiben meggyökeresedett gátlást kellett leküzdenie; akkoriban még nagyon elevenen élt a különféle osztálykiváltságok, a rendi és egyházi kiváltságok megváltoztathatatlanságáReiner Márton: Lenin, (diorit, 1954—1960) disputa
