Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Octavio Paz: Testté vált örökkévalóság (vers)
Octavio Paz testté vált örökkévalóság A latin-amerikai költészet egyik legnagyobb alakja, Octavio Paz 1914- ben született Mexikóban. Verseskötetei Erdei hold, Szóra szabadság, Sas vagy nap; tanulmánykötetei pedig Körte a szilváién és I j és lant címen jelentek meg. Önálló kötetet képez a Nap köve című hatalmas (584 soros) verskompozíciója, amely a közelmúltban jelent meg Somlyó György fordításában Magyarországon. Az 1963-as knokkei biennálé költészeti nagydíjának tulajdonosa. Most Üj-Delhiben él. Költészetének — az idő költészetének — lényegét így fogalmazza meg a költő: „Mert a végtelen időbe veszve élek, amelynek sosem volt kezdete és sosem lesz vége“. Somlyó György a Kortárs 1964/12. számában írja róla: „A költő nem is értelmünkre akar hatni világosan megfogalmazott tételekkel, nem is érzelmünkre lágy suttogással vagy felkorbácsoló kiáltással, nem is érzéseinket akarja elbűvölni zenével és csillogással; egyszerre szállja meg egész lényünket, amelyben egyszerre van ugyancsak jelen ész és képzelet, ösztön és belátás, emelkedés és érzékelés. Nem „ábrázolni“ akarja ezt vagy azt az adott dolgot; magát a létezést akarja megragadni”. A rajongás hullámairól Nézem hallgatom lélegzem Az estét Mely azonos a pillanattal A kertek kusza árnyait S a fák lombja Remegését A délutánt Elmúlni láttam Fénye még szememben ég Mint folyó hömpölygőit szélesen Mint sárga örvény Az árny és fény határán Egyetlen monoton hang remegése A tűnő nappal közepén Tiszta égbolt Felhők Nyugvó cetek Fehér őserdők nomád dzsungelek Ott fenn a fénytörő Távoli hegyek Végsőt hunyorgó Sápadt glóriája S itt lenn Az ültetvényeken Babér Papáya mangó tamarindfák Aurakáriák csirimoyok Baniánfa — egy falu Mely önmagával teljes Yakarandák és fügefák Yakarandák és fügefák Ajtatosak és bolondok Júdás fája s a szerelemé Valótlan túlzó pompa A fák orgiája ez Meszelt falon Kísérteties kezek ijedt arc Sötétben kúszó árnyék remeg Monstera deliciosa Zöldebb mint a szó: tavasz És fényesebb mint a délután Madarai szárnyának szépírásába merülve Figyel Áttetsző titok akárcsak te távoli kedves Lelkembe nőtt kicsi parazitám Eltűnsz a teljes napfényben S mégis mindenütt jelen vagy Itt köröttem számomra minden Lábnyomod őrzi A jelenlét úrnője vagy Veled beszélek Veled Jövök megyek Mint üveggyík Nagy fehér falon Mint ki hatalmas és mégis parányi Csak helyet cserélek Időt soha Járok fel-le keringek a jelenben
