Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - Anton Hykisch: A padnak két oldala van (elbeszélés)

valamit.? Nem, ez nem piszkos ügy, hiszen Hatiar Vlado nem olyan, hogy odajönne és azt mondaná, kislány, valahogy majd elintézzük, de te most velem... nem. Ez soha eszébe sem jutna, és tudom, hogy nem is tettem rá ilyen hatást. A szocializmusban nem adjuk el magunkat. Vagy erezünk, vagy nem érezünk. De már nem seftelünk. Hála istennek.

Most kidob, pedig legalább valamilyen érzésben reménykedtem. Egy icipici érzésben. Egy kis emlékezésben, nézésre, félhomályra, parkra, az asztalnál folytatott vidám beszélgetésre, legalább az árnyékára annak, ami, ha nem is szerelemre, de legalább becsületes rokonszenvre kötelezhet.

Hatiar Vlado az órájára nézett. Látta, hogy Král már felírta a papírra mind a három kérdés teljes feleltét.

Be kell fejeznem, az istenért, be kell fejeznem. HOGYAN FEJEZZEM BE?

Persze, persze, hogy lekötelezettje vagy Emmának. Ez kétségtelen. De igazságos kötelezettség ez? Emmának joga van a részvétre. Mától fogva halálosan meggyűlöl egy ember. És szép ember, nézz rá, az előadóteremben már félhomály van, Emmának gyönyörű bronzszínű az arca, hevesen lélegzik, a keble nyugtalan, ah, ez nem lényeges. De mindez már a karodban volt, érezted a nem teljes birtoklás érzését, vékony szá- lacska jött létre, amely kötéllé vastagodhatott volna. De a cérnákat már erőszakkal kell elvágni, és a cérnák már valamit összekötnek.

— Kimehetek, tanársegéd elvtárs?

(Ez a vihogó alak a hátsó pádból ki akar menni.)

— Tessék, elvtárs.

Más valami is összeköt minket, Vlado, volt itt már valami más is, korábban, mini Sznopko Emma, A PAD EGY BIZONYOS OLDALÁN ülsz, a padnak két oldala van, nézitek egymást, de közietek van a pad, és ez jelent valamit. A pad előtt van a kötelesség. A pad mögött van a kötelesség és a jog. Ez így volt, mielőtt Emma egyáltalán Pozsonyba jött, és mielőtt tudtátok volna, milyen az a kis park ott Szvitben.

Óh, a világ csak kötelességekből áll, hát nem szörnyű ez? Sznopko Emma is valamilyen kötelességre vár. A kötelességekkel tromfot adnak, mint a kártyával. Vajon melyik üti át a másikat?

Első érzésem a bűntudat lehet. Nem tagadom. Bűnös vagyok a feleségem, a gyermekem, és talán a könnyelmű diáklány előtt is, a bűn kiterjedt, nem szürkült el, frissek a színei, a körvonalai. (Az ördögbe is, mikor tisztítom ki a körmeimet, nem manikűrözhetek itt a diákok előtt. Kotorászni kezdett a hátsó zsebében, hogy ott van-e a fésűje, annak a fogaival átmehet a körmei alatt, és eldugja a kezét a pad alá.) Bűnös vagyok és szégyellem magam, a feleségemnek csak erőlködve tudtam a szemébe nézni. Ha megtudnám, hogy ő csinál ilyet, ha csak csók volt is, és semmi több, de az én feleségem ezt soha senkivel meg nem tenné, ebben egészen biztos vagyok, ezt észrevenné az ember a hangján, a szemén, azon, ahogyan a gyereket simogatja. A bűnös tehát megvan, és meg kell büntetni. Bűnhődnöm kell. NEKEM KELL BŰNHŐDNÖM.

Miért büntesse hát a pad túlsó oldalán ülő lányt?

Ismét maga előtt látta, amint Szvitben a nagy üzem udvarán lépdel, a kiránduláson mindig a csoport élén haladt, mindig figyelmesen hallgatta a kísérőket, a fiatal vegyészeket, akik büszkén magyarázták az egyes részlegek és műhelyek felszerelését, és gyönyörködtek a látogatók szemében az üzem méretei láttán tükröződő csodálatban. Sznopko Emmán világos ballonköpeny volt, és déltájit egy munkás összetévesztette őt egy mérnöknővel a fejlesztési osztályról, fehér köpenye kigombolva libegett körülötte, és kiemelte a fiatal nőalakot, amelyet a munkások megszoktak. Amikor a szerelő megszólította, erősen elpirult, meglepődött, és csak dadogni tudott, a többiek magyarázták meg nevetve, hogy az elvtársnő a főiskolások kiránduló csoportjához tartozik, és MÉG NEM MÉRNÖKNŐ. Gondoltam, megkérdezem a mérnöknőt, mi van a lúgozó állomásról csütörtökre ígért mintákkal, ő nagyon készséges és egészen aranyos kislány, mármint a mi mérnöknőnk, no, elnézést, kisasszonyka, megyek őt tovább keresni az üzemben. És elment. Átsietett az udvaron, elhaladt a virágágyak mellett, amelyekben begóniák és muskátlik hajladoztak, egy akkumulátoros kocsi görgött el arra, csörömpölve húzva maga után valami acélcsöveket, és a kirándulók Emmával az élen az ellenkező irányba, a lúgozó állomás felé tartottak.