Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Nagy Lajos: Az éj (vers)
Hatiar Vlado lassan Emmára nézett, közel volt, egy kéznyújtásnyira, de a pad másik oldalán, szemével bizonytalanul végigsimította a lány arcát, és mosolygott is, mint akkor ő a szviti gyár udvarán. Nem tudott szabadulni ettől a képtől, annyira kitartóan és megátalkodottan üldözte, szinte a friss szellőt is érezte, amely a füvet mozgatta a Chemosvit kapusfülkéje előtt. Képzeld el Vlado, egészen egyszerű eset, mi lenne, ha Emma valóban újra elkerülne a szviti gyárba, például odahelyeznék, vagy így valahogy. Ugyanazon az úton menne, mint nyáron, fehér munkaköpenyt viselne, és bár közgazdász, mégis megállítanák a munkások, akik bíznának benne, mert főiskolát végzett, kérdezősködnének nála, talán az a fekete férfi is a kipróbált fonalak mintáit sürgetné. — Kész vagyok a kérdéssel, tanársegéd elvtárs. (A Král-lány ezt nagyon türelmetlenül jelentette be.) — Igen, máris. Emma csak állna, elpirulna, és nem tudna felelni. A pad kissé repedezett volt, rajta néhány, kemény ceruzával odafirkált rajzocska, homályos, absztrakt figurák, idegnyugtatók. KUBA MEGŐRZI A FÜGGETLENSÉGÉT... ERŐMŰRENDSZER A VÄGON... Ezek a padok egyben újságok is. Nemcsak a kettőnkéi, mint ahogy semmi sincs a világon csak a kettőnk számára. Valójában A PAD KÖZÖS OLDALÁN vagyunk. Te is és ő is kijöttök a pad mögül. Eljön az idő, amikor nem tértek vissza a padba, és a Vágón (Kubában) vagy a Szvitben (a virágágyak és a lúgozóállomás mellett) kell helyt állni. Nagyon csinos, és fájni fog neki. Nem büntetem meg magamat. Ezért gyűlölni fognak. Megbüntetem magam. Semmi sem történik. Senki sem fog jobban szeretni. Senki semmiről sem fog tudni. Még ma elvonul előtted vagy húsz arc, és egyeseknek aláírod az indexét, másoknak nem. Kintről visszatért a mosolygó fiú, Emma felé vetett kihívó pillantással beült egy hátsó padba, elővette a jegyzetfüzetét, és lapozni kezdett. Nem, nem játszom a hőst. Nem nézek patetikusan és szilárdan a szemébe. Szervusz Emma. Sznopko elvtársnő, ne sírjon! — Ne, igazán ne sírjon! No! Átnyújtotta a pad fölött az indexét, a fehér címkés, kék papírba kötött kis könyv remegett. Elfordította a pillantását, és a két ablak közötti falra nézett. A CSISZ faliújságja, és Benka Tutajosok a Vágón című reprodukciója lógott ott. Csak meg akart nyugodni, már előzőleg döntött. Nem írta alá. Fordította L. Gály Olga Az idő tördeli csontod, de te még tele vagy gőggel, hajdan beléd költöztek a csillagok s a holdak, imáid halkan mormolod önnön oltárod előtt, ragyogó szobrod körül alázatos fénnyel égnek a jegenyék. íme, az én jegenyéim, szólsz, az én asszonyaim, az én csillagaim, az én egem, az én bárányfelhőim, gyarmataim, nyomorúságom, az én kinyomott szemem, kitépett nyelvem, nyúzott koponyám, dörgő bombázóim, ragyagó elmém, hűségem, elvem, Golgotám ...! Minden utak nélkül a szélben, homlokod dér koszorúzza, el nem kötelezve a télnek, a nyárnak, minden utak nélkül — az idő tördeli csontod, égeti bőröd, éjt önt a szemedbe. Nagy Lajos Az éj
