Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - FIGYELŐ - Wiliam Faulkner: Alkonyat (Koncsol László fordítása)

— Tudok egy másik mesét — szólt Nancy. Ott állt a lámpa közelében. Ügy nézte Caddyt, mint amikor egy botot egyensúlyoz az orrán, s azt figyeli. Hogy láthassa őt, lefelé kellett volna néznie, de a szeme úgy állt, mint amikor egy botot egyensúlyoz az ember ..,

— Nem hallgatom meg — mondta Jason.

— Dörömbölni fogok a padlón.

— Az jó — mondta Nancy. — Jobb, mint a másik.

— Miről beszélsz? — kérdezte Caddy. Nancy ott állt a lámpa közelében. Keze a lámpán nyugodott, a láng előtt, karcsún és barnán.

— Ott van a kezed a gömbön — mondta Caddy. — Nem perzseli meg?

Nancy rápislantott a lámpaüvegen nyugvó kezére. Lassan elhúzta onnan. Alit, nézte Caddyt, s úgy csavargatta ide-oda hosszú ke- zefejét, mintha valami drót kapcsolná a csuklójához.

— Csináljunk még valamit! — szólt Caddy.

— Haza akarok menni — mondta Jason.

— Vettem pattogatni való kukoricát — szólt Nancy. Caddjre nézett, aztán Jasonre, aztán énrám, végül ismét Caddyre. Vettem pattogatni való kukoricát.

— Én nem szeretem a pattogatni való kukoricát — mondta Jason. — Én inkább cukorkát kérek.

Nancy ránézett Jasonre.

— Te fogod tartani a rostát. — Még mindig a kezét csavargatta; hosszú volt, hajlékony és barna.

— Jól van — mondta Jason. — Maradok még egy kicsit, ha tarthatom. Caddy nem tarthatja. Ha Caddy fogja tartani, én hazamegyek.

Nancy felszította a tüzet.

— Nézzétek csak Nancyt, beíedugja a tűzbe a kezét — szólt Caddy. — Mi bajod van, Nancy?

— Vettem pattogatni való kukoricát — mondta Nancy. — Vettem egy keveset.

Kiszedte a rostát az ágy alól. El volt törve. Jason sírva fakadt.

— Most már nem lesz kukorica — mondta.

— Haza kéne mennünk — szólt Caddy. — Induljunk, Quentin!

— Várjatok! — szólt Nancy. — Várjatok! Össze tudom drótozni. Nem akartok segíteni?

— Azt hiszem, nem — felelte Caddy. — Igen késő van már.

— Jason, segíts nekem! — kérlelte Nancy.

— Nem akarsz segíteni?

— Nem — felete Jason. — Haza akarok menni.

— Csitt! — mondta Nancy. — Csitt! Figyeljetek. Engem figyeljetek! Össze tudom illeszteni, aztán Jason majd tartja, és pattogni fog.

Talált egy darab drótot, összekötözte a rostát.

— Nem elég szilárd — szólt Caddy.

— De igen — mondta Nancy. — Figyeljetek! Segítsetek morzsolni egy kicsit!

A kukorica is bent volt az ágy alatt. Belemorzsoltuk a rostába, és Nancy segített Ja- sonnek a rostát a tűz fölött tartani.

— Nem pattog — mondta Jason. — Hasa akarok menni.

— Várj csak! — mondta Nancy. — Mindjárt elkezdi. Aztán mókázni fogunk.

A tűz mellett ült. Ügy felcsavarta a kanócot, hogy a lámpa füstölni kezdett.

— Miért nem csavarod egy kicsit lejjebb? — szóltam.

— Jól van az — felelte Nancy. Majd kipucolom. Várjatok csak! A kukorica máris pattogni fog.

— Nem hiszem — mondta Caddy. — Indulni kéne már, akárhogy is van. Otthon aggódni fognak.

— Nem — mondta Nancy. — Máris pattogni fog. Dilsey megmondja, hogy nálam vagytok. Sokat dolgoztam nektek. Nem fogják bánni, ha nálam vagytok. Várjatok még! Máris pattogni fog.

Ekkor Jasonnek egy kis füst csapott a szemébe, és sírva fakadt. A rostát beleejtette a tűzbe. Nancy felkapott egy nedves rongyot, azzal törölgette Jason arcát, de Jason nem hagyta abba.

— Csitt! — mondta. — Csitt! — De Jason nem csitult el. Caddy kihalászta a tűzből a rostát.

— Teljesen elégett — mondta. — Üj kukoricát kell venned, Nancy.

— Mind beletettétek? — kérdezte Nancy.

— Igen — felelte Caddy. Nancy ránézett. Fogta a rostát, felnyitotta, a salakot beleön- tötte a kötényébe, hosszú barna kezével válogatni kezdte a szemeket, s mi figyeltük.

— Nem vettél többet? — kérdezte Caddy.

— Igen — felelte Nancy. — Igen. Nézzétek! Ez itt nem égett meg. Csak az kell, hogy...

— Haza akarok menni — szólt Jason. — Árulkodni fogok.

— "Csitt! — szólt rá Caddy. Mindnyájan hallgattunk. Nancy feje már az eltorlaszolt ajtó felé fordult, szemében vörösen izzott a lámpa fénye.

— Valaki jön — szólalt meg Caddy.

Ekkor Nancy újra hallatni kezdte a hangot,

halkan, ahogy ott ült a tűz fölött, két térde közt lecsüngő kézzel; hirtelen nagy vízcsep- pek serkentek elő az arcán, alágördültek, s mint valami szikrák, minden cseppben piciny, forgó fénylabdák rejtőztek, amíg le nem hullottak az áliáról.