Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Svetová literatúra
Koncsol László ■ Svetová literatúra A kéthavonta megjelenő Svetová literatúra múlt évi utolsó öt száma Mozgó ünnep címen Hemingway önéletrajzát közli. Lenyűgöző olvasmány, többféle okból is. Hemingway csaknem brutálisan gyermeki őszinteségével az élet minden titkába be tud világítani. Aki ezt az önéletrajzot olvassa, nemcsak az amerikai irodalom nagy kortárs alakjaival ismerkedik meg, remek mozgalmas jellemrajzokkal, minden röntgensugárénál áthatóbb megvilágításban, hanem magával Hemingwayjel, akár önmagáról, akár róluk beszél. Próbálom megfogni a varázst, ami hatalmába kerít, s újra az őszinteségnél kötök ki. Őszinte, mint a gyermek, tisztán és természetesen, s akkor is magáról vall, ha másokról beszél. Hemingway vagy vetkőzik, vagy másokat vetkőztet, és a vetkőztetés módja talán még többet mond róla, mint a vetkőzésé. Az önéletrajz egy-egy részlete — néha oldalakon át — kulcsot ad a kezünkbe, hogy megnyithassuk vele Hemingway műhelyét. Leggyakrabban A Kilimandzsáró havára kellett gondolnom. Tiszta önéletrajz ez a novella, mélyen gyermeki, nagyon emberi, tragikus, lesújtó és felemelő. Mégis, az önéletrajz legszebb fejezetét talán Scott Fitzgeraldnek szentelte. Fitzgerald tragikusan széthullt emberi és művészi portréját aligha tudta volna valaki érzékenyebben megrajzolni, mint Hemingway, s külön tanulmányt érdemelne, mi űzte őt újra meg újra Európába, mit adott neki az európai kultúra, Párizs, az orosz irodalom, Svájc, Spanyolország, miféle nosztalgia vonzotta az óceánnak erre a partjára, hogy egy kicsit európainak érezze magát. Az év utolsó két száma Heinrich Böll Egy bohóc nézetei című kisregényét is közli. Az ötvenéves nyugatnémet író minden kockázatot vállal, amikor az emberi igazság nevében szembeszáll a katolikus klérussal. Böll kritikája nyers, helyenként majdnem durva, s a kockázat nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy Böll az egyház politikai szervét, a CDU-t sem kíméli, s talán még ezeknél is többet mond, ha meggondoljuk, hogy az egykori katolikus író mond itt megsemmisítő morális ítéletet az egyházról. Megnyugtató, hogy ez a tekintélyes folyóirat rendszeresen foglalkozik a magyar irodalommal. A 4. szám Sarkadi Imre Viharban című elbeszélését hozta Milan Navrátil fordításában és jegyzetével, az ötödikben Rákos Péter elemzi Sánta Ferenc írói munkásságát, különös tekintettel a Húsz órára, amit a lap szemelvér.yes, Rákos kommentárjaival közöl. Az utolsó számban Váci Mihály Staccato című verse képviseli a magyar irodalmat, ugyancsak Milan Navrátil átköltésében. Itt ismerteti Jirí Honzík, néhány szemelvénnyel tarkítva, Borisz Paszternak önéletrajzi vázlatát (Avtobiograficseszkij ocserk). — Érdekes, mennyi önéletrajz és vallomás egyszerre! — Izgalmas írás, vagy még inkább szívbemarkoló, különösen a záró rész, amelyben pontosan benne van az író esztétikai és politikai szemlélete, minden szépítgetés nélkül, fenntartásaival és hitvallásával egyetemben. Hasonlón izgalmas, amit Tolsztojról, Szkrajabinről, Cvetajeváról, Biokról, Majakovszkijról, Jeszenyinről mond, egyrészt a kortárs, a fegyvertárs vagy a barát, másrészt az alkotó művész szempontjából, mindig hangsúlyozottan csak a saját véleményeként. Azt hiszem, ez az önéletrajz ürügyén elmondott őszinte vallomás közvetlen alkalmat nyújthat arra, hogy egy halom legendát, félreértést, rosszindulatú és dogmatikus rágalmat eloszlatva helyesen értékeljük Borisz Paszternak életművét, és higgadtan jelöljük ki helyét a modem orosz irodalomban. Ugyancsak az orosz, illetve szovjet társadalom és művészet mai helyzetének feltérképezéséhez szolgáltat érdekes adalékot Paul Thorez Moscou című útikönyve, amelyet a lap — ugyancsak szemelvényesen — ismertet. Maurice Thorez fia nem először járt folyóiratszemle
