Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - DISPUTA - Hozzászólások Vladimír Mináč Egy nemzet él itt c. tanulmányához - Bábi Tibor: Itt nemzetek élnek

sltheti a gyűlölet. A népek nemzeti öntudata csak pozitív értékeik tudatából táplálkozhat, szabadságszeretetükből, más népek iránti szolidaritásukból, teremtő és alkotó erejük tudatából. Mindezek a rokonszenves vonások megvoltak a szlovák népben, Štúr nemzedékében is, és föllelhetők a későbbi szlovák irodalomban, főleg Hviezdoslav költészetében.

Az események szülte elkeseredésből fakadtak a becsmérlések, átkok, fogadkozások, de a népek viszonyát illetően aligha tarthatjuk őket mérvadóknak. Értelmüket vesztették, mihelyt az egykori uralkodó osztályok lejátszották történelmi szerepüket, sőt — az ellenük irányuló, magyargyűlöletként elkönyvelt, hamisan felfogott osztálygyűlölet mögül is átragyog a szlovák nemzet pozitív értékeinek fénye.

A fasizmus emberirtő rettenete mindörökre rejtély maradna számomra, ha meg nem éltem volna. Gyermek- és kamaszfejjel bár, de megéltem. Harmincnyolc óta dühöngött tájainkon: az autonóm Szlovákia első ténykedése a kommunista párt betiltása volt. A magyarok bevonulása után felvidéki kommunisták, Beneš-vér- rel fertőzöttek, korcs magyarok — voltak a fasizmus legmegtisztelőbb szitkai, s volt valami igazuk, hiszen sok dél-szlovákiai falu már 1924 óta kommunista bírót választott. így hát nem is kell hozzá a történelem alapos ismerete, elég, ha ismerjük az idősebb nemzedék életét, és számba vesszük saját élményeinket, s megállapíthatjuk, hogy a fasizmus lényege a kommunizmus megtorlása, különösen a mi szűkebb hazánkban, ahol egykor végigmeneteltek a Magyar Tanácsköztársaság hadai. Nálunk lényegében a kimúlt polgári demokrácia is megtorlás volt. A statáriumhirdetések Szlovákiában, a szervezett munkások üldözése, a kosúti vérengzés utóvégre nem a magyarok magyar volta ellen irányult, és nem is csak magyarokat sújtott. A szlovák állam, s a régebbi eredetű Horthy-Magyarország nem egyértelműen csak szégyene a két nemzetnek. Feltételezi a megtorlás okát is: a nagyszerű forradalmi korszakot, s a forradalom vereségének következményét kell látni benne.

A zsidókérdés radikális megoldása sem következik olyan egyértelműen a céhbeli mesterlegények és vendéglősök pogromhangulataiból, ahogy azt Mináč jelzi. A fasizmus a népi eredetű antiszemitizmust szervezett és átgondolt demagógiával eszközévé, a megtorlás fegyverévé avatta. Atavisztikus gyűlölete Marxot, Kun Bélát, Trockijt, Rosa Luxemburgot akarta megtorolni a zsidóságban, s megbosszulta magát szegényen, gazdagon, gyermeken, asszonyon, aggastyánon egyaránt.

Igaz, Közép-Európában mindennek hagyománya van, akár a népi táncnak. Hagyománya van a zsidókérdésnek is: „Csak azt az egyet sajnálom is, szégyellem is, hogy az akkor még uralgott előítélet miatt az örök igazság szent elvét az ország zsidó lakosaira ekkor még ki nem lehetett terjesztenünk: de vigasztal azon gondolat, hogy elv törvénybe lévén iktatva, a szabadság napjának melege ez előítélet ködét is mihamar eloszlatja, s csak kis idő kérdése lehet, hogy a magyar nemzeti becsület paizsá- ról ez az utolsó utolsó folt is eltűnjék. (Kossuth L.: Irataim II. kötet 143. oldal.) A zsidókérdésnek így kétféleképen is hagyománya volt: létezett egy megkövesedett előítélet, a középkor csökevénye, s ott volt Kossuth felfogása: folt a magyar nemzeti becsület paizsán. Ma ezt így fogalmazzuk: Európa szégyene.

Európában a megtorlásnak is hagyománya van. Európában és tájainkon is, a megtorlás az! élet fűszere és édessége. Mindig megtorlunk valamit. A forradalom a forradalmon elkövetett árulást, a forradalom árulói a forradalmat, a sértett nemzet az ezer év előtti sérelmeket, és megtoroljuk a megtorlást is — többnyire az ártatlanokon. Az utóbbi fél évszázadban antiszemita hangulat dühöngött nálunk, mégis mintha mindannyian az ószövetség hívei lennénk, vagy legalábbis elsajátítottuk volna alaposan a haragos Jehova erkölcsét, aki azt mondja: megbosszulom negyediziglen!

Itt minden hatalom büntetett, s épp azért nem hiszek a bibliának, és nem hiszek semmiféle nép civilizációs vagy megváltó küldetésében. A megváltók mindig megfeszítették a megváltandókat. Nem óhajtom, hogy bárki is megváltson.

Ha volt valaha oka egy nemzedéknek arra, hogy eltűnődjön saját népe félresiklott történelme felett, s hogy gyűlölje a történelmi osztályok pöffeszkedő gőgjét, akkor az az én nemzedékem. Minden nyomorúsága, elesettsége épp abban a múltban gyökerezik, amelyet nem ő maga csinált.

Harmincnyolc őszén éltem meg ennek a múltnak legradikálisabban nyilvánuló következményét. Tornócon, a falumban 21000 csallóközi és mátyusföldi magyar tüntetett a köztársaság védelméért, és magáévá tette a jelszót: jobb egy demokratikus burzsoá köztársaság, mint a fasiszta Magyarország! Talán ez volt az első eset a történelem folyamán, amikor egy maroknyi nemzetiségi csoport alárendelte nemzeti érdekeit a nemzetközi munkás- mozgalom érdekeinek, s -tette ezt a müncheni árulás előestéjén. Tulajdonképpen ez volt igazi