Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Mécs László lírája

séges és legnagyobb mértékben emberi elemekből épült rollandi építmény a magatartásban az író élete folyamán.

A „legfőbb műalkotásnak és élet eredménynek“, a két ellentétes erő harmóniájának első megvalósulását egy mű adja — a „Jean- Christophe“. Ez a hömpölygő stílusú, műfajilag „folyamregénynek“ elnevezett hatalmas alkotás a szellem alkotta renddel az ösztönélet zűrzavara fölé emelkedő ember és művész élete a születéstől a halálig; egy modern gesta ez, amelyben ott mozog, folyik, örvénylik és árad a kor minden vízrétege és hordaléka, és Jean-Christophe küzdelmei révén végig ott sejlik — a tenger örök morajlása is.

Jean-Christophe regénye Rolland intenzív és sokrétű munkában telt 14 évének egyik gyümölcse. A mű írása közben roppant fára- dalmas és hosszan tartó küzdelmet fejt ki a művészet népi megújításáért, a „nép színháza“ megteremtéséért; ugyanakkor éber figyelője és egyik szellemi előhírnöke a század szociális és forradalmi megmozdulásainak. Ennek következtében újabb nagy művészi vállalkozásba kezd, amelyet — drámák formájában — a nagy francia forradalom történetének szentel. (Első forradalmi drámája 1902- ben, az utolsó 1939-ben jelenik meg.)

A mű után nem késik a harmónia megvalósulása a tettben. Az akkor már néhány évtizede kísértő eszmeszakadás, amelynek révén egyre ellenségesebben kerül egymással ellentétbe a haza és az emberiség, a haza és az igazság eszméje, az első világháború kiélezte helyzetben sokakat a legjobbak közül is megtévesztett: a szellem és a tett emberei, az egész emberiséget felölelő mozgalmak, pártok, egyházak képviselői is eszményüket megtagadva álltak be a „megváltó, szent há- ború“-t éneklők hisztérikus kórusába.

Rolland-t nem éri meglepetésként a háború kitörését követő általános fejvesztett rohanás a pusztításba, hisz a ,,Jean-Christophe“-ban is láttatta, szinte természetrajzát adta a háború előtüneteinek és a „haza vagy emberiség“, „haza vagy igazságosság“ dilemma vészterhes feloldatlanságának. Rolland állásfoglalása határozott: „Ha úgy fordulna, hogy hazámat valami igazságtalanságon érem, szívesebben teszem tönkre az életemet, minthogy hallgatásommal bűntárssá váljak ..." S amikor a vak szenvedélyek minden biztonsági szelepe fölcsapódott Európában, Rolland szinte légüres térben tartja ébren a fényt a vérben mámorosán fürdő földrész azon nagyon keveseivel, akik az első perctől kezdve megőrizték tisztánlátásukat. Meglepetés nem éri Rolland-t, a szenvedés poharát kiüríti. Háborús naplójában, amelyben a dátum feltüntetése mellett ott találjuk e hosszú háború napjainak számlálását is, lakonikus bejegyzések tanúskodnak a szenvedésről: „Teljes álmatlanság, idegláz, kínzó erkölcsi szenvedés“ (1915 eleje). „Vannak órák, amikor nem bírom tovább. A heve- rőre vetem magam, eltakarom az arcomat, s a halál érzését próbálom ízlelgetni (1915 márciusa).

Hitét elveiben és azoknak hűséges vállalását a magatartásban azonban nem töri meg sem belső szenvedés,, sem a háborúellenes cikkei, nyilatkozatai, felhívásai miatt ellene irányuló uszító hadjárat a sajtóban, könyvekben, levelekben, kémek és besúgók köréje hálózásával. Magatartása a „dulakodás fölött“ („Au-dessus de la Mélée" a címe még 1914 szeptemberében megjelent első hosszú háborúellenes cikkének) nem visszavonulás, hanem a harc megkülönböztetett módja olyan helyzetben, amikor a mindenkiért vívott küzdelemben mindenkivel szembe találja magát, „a dulakodás tébolya és gőgje fölött, s nem a szenvedése fölött".

A háború alatt fűződik Rolland nevéhez az „Európa lelkiismerete“ titulus. Erkölcsi világának, gondolatrendszerének és lelki nagyságának értékei messzire világítanak.

„El akartam Vinni a forradalom táborába azokat a fenséges, örök erőket, amelyeket, ha véresen is, megmentettünk a nemzetek háborújából" — írja Rolland a harmincas években.

A szociális küzdelmek kiéleződése szükségszerűen új dilemmát szül: aránytalanul felborítja az egyensúlyt a gazdasági szükségletek és érdekek s a szellemi és erkölcsi értékek igénye között. Rolland e dilemmával szemben is az eddigi magatartásából és művéből ismert fel- készültsége igényével és szigorával foglal állást.

Az író, főképpen Lunacsarszkij révén, aki őt Lenin megbízásából kereste föl 1915-ben, kapcsolatot tart fenn az orosz forradalmár emigránsokkal. Az oroszországi forradalom kitörése után töbhször hallatja rokonszenvező, a harcot támogató szavát. Ezzel egyidőben azonban számon kéri a forradalmi változtatás és a szocializmus minőségi kérdéseit is. Ennek kapcsán a húszas évek elejétől kezdve szenvedélyes és hosszú évekig tartó vitát folytat Henri Barbusse-szel és a Barbusse köré csoportosuló Clarté-csoporttal a forradalom és a szocializmus problémáiról. A vita közben, 1927-ben Rolland kimondja: „A proletár haladás hadseregéhez tartozom". Ugyanakkor hozzáfűzi: „De vonakodom attól, hogy csukott szájjal és bezárt szemmel tartozzam közéjük".