Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - Fukári Valéria: Romain Rolland idézése születésének századik évfordulóján
milyen feszítő erőket fognak össze. Ennek a nemes és a legnagyobb mértékben emberi építménynek az a titka, hogy az emberi lét mélyén ható gondolati és erkölcsi energiáknak teljes és szilárd rendszerére épül. Nyissunk rá ajtót, s az egy személyben építmény és építész Romáin Rolland belső utazásainak útitársaként járjuk meg emberi küzdelmeinek útját! Az ifjú Rolland nem tud dönteni: zenész legyen-e, vagy történész. Kitűnő zongorista, s a zene egyik fő forrása belső életének, de szülei kívánságára és kenyérkereseti okokból a tanárképző főiskolát végezte el, s itt történelemből szakvizsgázott. Huszonegy éves korában azt tervezi, hogy megírja a „realista intuíció nagy horderejű történelmét“, azaz olyan művet a 'történelemről, amely szilárdan támaszkodik a dokumentumokra, de a lélek realista intuíciójával kelti ezeket életre. A mű témája a XVI. századbeli vallásháborúk története, „az emberiség egyik legeröszakosabb és legviharosabb dulakodása“ lett volna. Noha ezt a tervét nem valósítja meg (munkássága szakterületét nem a történelem, hanem a zenetörténet és zeneesztétika alkotja), a történelem szigorú iskolája segítségére van élete küzdelmeiben, és gazdag tevékenységében. Belőle meríti kíméletlenül realista látásmódját, az illúziók nélküli, pontos orientációt az emberi természetben ugyanúgy, mint az emberi faj fejlődésében. Ez a realizmus Rolland humanizmusának mindvégig egyik alkotóeleme lesz, éppúgy, mint az általában ezzel összeegyeztethetetlennek vélt erkölcsi heroizmus, amelyet az emberi lélek erőiből teremt. A kettő egyesülése adja meg Rolland életének és művének legtöbbet csodált (vagy a legkevésbé értett) alapvető vonását: a semmit nem szépítő realista látásmód és az erkölcsi nagyság szoros együvé tartozását. A történelem realista iskolája mellé az ifjú Rolland szelleme komoly szigorral keresi és járja meg a lélek nagyságának iskoláját is. Az erkölcsi erő kimeríthetetlen forrásvidékét leli meg a művészet géniuszainak történelmé- ban. Tervbe veszi, hogy megírja életrajzukat. Közülük az első, „Beethoven élete", 1903-ban jelenik meg, és meghozza az akkor már 15 éve író szerzőjének a kései világhírt. „Nagyság nélküli materializmus nehezedik a gondolkodásra“ — írja Rolland a mű előszavában 1902-ben. — „Megbénítja a kormányok és az emberek tetterejét. A világot saját bölcs és hitvány egoizmusa fojtja meg. Nyissuk ki az ablakot. Hadd áradjon be friss levegő. Szívjuk magunkba a hősök leheletét... a nagy szellemeket, akik a jóért szenvedtek... Ahol nem nagy a jellem, ott nem lehet szó emberről, sem nagy művészről, sem a tettek nagy emberéről ... A siker kevéssé érdekel bennünket. Nagynak lenni, nem pedig látszani, erről van szó“. Ezt az egész életre szóló kijelentést megelőzően vívja meg szellemi szabadságharcát a harmóniáért, amely a Rollamd-építmény kupolája lesz. Mély lelki szenvedés és belső konfliktusok közéből emelkedik ki „.. . .a líra húrjainak harmóniája. Bevésődött a mágikus szó: Rend. Legmagasabb fokú szabadsága a felszabadult szellemnek, amely megvilágítja a szív zűrzavaros anarchiáját...“ A belső rend megteremtése adja meg a gondolat és a tett együttes megvalósulhatóságát: „Nagyon biztosaknak kell lennünk dolgunkban és sebekkel bontottaknak, hogy eljussunk ehhez a kettős, párhuzamos létezéshez: harcosnak lenni a dulakodásban és szellemnek, aki a dulakoäás fölött áll. Es egyiket sem rövidíteni meg a két egzisztencia közül. Mert mindkettőnek joga van a létezéshez. Az egyik a kor pillanatát éli, amelyben létünk kijelöltetett, a másik örökkévalóságunkat tarja fenn". E felszabadító felismerés pillanatából Rolland kedvelt jelmondtává válik a nagy antik dialektikus összegező törvénye: „Eljutni a két ellentétes erő harmóniájához... Hérakleitosz szava a sorsom refrénje, az életem leitmotívja". A megtalált harmónia Rolland számára két erkölcsi vezérelv — az „egy a mindenkiért" elv és a „szellem függetlensége“ elv talaján áll. íme, Romain Rolland humanizmusának fő pillérei, amelyekből szükségszerűen nő ki a belső emberi értékek rendszerének egész szövevénye. Szilárddá az az erkölcsi imperatívusz kovácsolja, amely szerint ezeknek az értékeknek, mint egy szentélynek, szinte vallásos tisztelet jár ki. Mindenekelőtt az igazságnak, ahogy egyik regényének megfogalmazásában olvashatjuk: „Tiszteljétek az igazságot! ... Legyetek igazak'. Nincs lelkiismeret, nincs magasrendü élet, nincs képesség az önfeláldozásra, nincs nemesség az igazságnak vallásos, rideg és szigorú tisztelete nélkül. Gyakoroljátok ezt a nehéz kötelességet. A hamisság előbb rontja meg azt, aki él vele, mintsem legyőzné az ellenfelet... Az ember •lényege az a csodálatos képessége, hogy keresse az igazságot, meglássa, szeresse és feláldozza magát érte.“ Elérkeztünk az állomáshoz, ahonnan az út már kifelé vezet. A továbbiakban kísérjük figyelemmel, hogyan világosodik meg e fen
