Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - Duba Gyula: A sánta nyúl

hogy nem is igazi vadászok, csak lesipuskások, és akkor lőnek majd nyulat, ha legalább három sétálgat az orruk előtt.

Az utolsó bozótosnál Jani kapta meg a puskát. A falu közelébe értek. Ez a cserjés egészen a szőlőkig húzódott. Sűrű galagonyabokrok és szúrós köikény szövevényéből állt, néhány akácfa és egy vadkörtefa magasodott a bokrok fölé. Az erdők felőli szélén méteres hófúvásokat halmozott fel a szél.

Jani nagy kerülővel a szőlők felőli oldalára ment, ha van benne nyúl, csak arra menekülhet. Megállt a vadkörtefa törzse mögött, 'kinyitotta a puskát, és megnézte a két töltény rézalját, aztán összecsukta a fegyvert, és elzárta a biztosítékot. Néhány percig még várt, majd éleset füttyentett, és kis idő múlva kinyitotta a biztosítékot. Moccanás nélkül állt a fatörzs mögött, csak a szeme ugrált, jobbra-balra, tekintetével pásztázta a bokrok körvonalait. A szél vijjogásától semmi más zajt nem hallott. A mezőn halk percegéssel utazott a hó, és a lábának verődött. Később meghallotta barátai füttyeit és zörgését, ahogy közeledtek feléje. Ügy látszott, ez a bozótos is üres. Ötven méterre lehettek tőle, már látta fel-feltűnő alakjukat a bokrok között, amikor .messze tőle egy sánta nyúl futott ki a bozótból, és nehézkesen menekült a szőlők felé.

Sörét érhette a jobb hátsó lábát, és eltörte. Törött lába tehetetlenül kalimpált az oldalán, és akadályozta a futásban. Jani az első pillanatban vállához kapta a puskát, aztán látta, hogy lövése nem érné a nyulat. Pillanatok alatt született meg benne az elhatározás. A barátai felé nézett, karjával néhányszor a szőlők felé mutatott, és elindult futva a sánta nyúl után. Barátai csak azt láthatták, hogy puskáját jobb kezében tartva rohan a mezőn.

Zihálva ért a szőlőket határoló sövényhez. A nyulat nem látta, de megfigyelte, hol tűnt el, és könnyen megtalálta a nyomát, amely különbözik a szabályos, ék alakű nyúlnyomoktól. A csonka láb helyén csak bizonytalan kaparászás látszott a hóban. Futott a nyomokon, és a szőlőtőkék között rövid idő múlva megpillantotta a nyulat.

Nem csodálom, hogy bevárta a fiúkat, gondolta, nehezen fut, és nem megy ki szívesen a nyílt mezőre, mert érzi, hogy ott a vég leselkedik reá... A nyúl egy szőlőtőke alatt ült, meglapulva, fülét hátrasunyva, és rémülettől kidomborodó szemmel figyelte őt. Egy pillanatra megsajnálta a beteg állatot, de amikor felugrott előtte, és tovább futott, utána indult, és tudta, hogy ha a közelébe jut, lelövi. El kell ejtenie ezt a sánta nyulat, mert holnap már iskolába megy, és ma ő lő egyedül nyulat ezen a vadászaton. Egyedül neki lesz nyula ...

A sánta nyúl kétségbeesett ravaszsággal harcolt életéért. Nem mert kimenni a nyílt mezőre, ott a könyörtelen halál várakozik rá valahol, bár most ez lett volna az egyedüli menekülés Jani elől. Talán azt súgta ösztöne, hogy ha a vadszilvabokrok és száraz fűcsomók rejtekében eltűnhet előle, megmenekül. Körbejárta a szőlőhegyet, gyakran pihent, futásán egyre inkább érződött, hogy gyorsan fárad. Kimerült, és mindig közelebbre várta be Janit. S a fiú a rohanástól vörös arccal, remegő lábbal és ziháló tüdővel futott utána, néha már lőtávolon belül is érte, és reszkető kézzel nem merte megkockáztatni a lövést. Ha néhány percre szem elől tévesztette, könnyen követhette szabálytalan nyomait, annyira kivált a többi nyúlnyom közül. A szelet sem érezte üldözés közben, a déli domboldalon nem fújt olyan vadul a keleti szél. Fentről, valahonnan a domb tetejéről meghallotta a barátai füttyjeleit és kiáltásait. Keresték. Nem gondolt arra, hogy abbahagyja az üldözést, és hozzájuk menjen. Elhatározta, hogy csak akkor találkozik velük, ha már kezében lesz a nyúl. Ez a hajsza még mindig az éjszakai próbatételhez tartozik.

S a sánta nyúl mintha érezte volna, hogy az a nyomában törtető és ziháló rém, amely egy pillanatra sem hagyja nyugodni, a végzete. Egyszerű nyúlagya minden fortélyát felhasználta, hogy becsapja Janit. Amikor úgy érezte, hogy nem veszi őt észre, egész közeire bevárta a fiút, s ha mégis észrevette, minden erejét megfeszítve, villámként ugrott ki rejtekéből, hogy veszélyes közelségéből elkerüljön. Tört lába mulatságosan kalimpált a kétségeesett futásban, néha még a hátára is felrepült.

A barátai a dombtetőn álltak, és nézték, hogyan rohangál a tőkék között. A nyulat nem láthatták olyan messziről. Talán azt hiszik, hogy megbolondultam, gondolta a fiú, minden látható ok nélkül összevissza vágtatok a bokrok között... Azok ott fenn