Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - Miroslav Krleža: Lebuj a kikötőben
Miroslav Krleža lebuj a kikötőben Tetovált kezek: vasmacska, szív, rák, pikkelyes nimfák, sokfejü hidrák, meztelen nők, párducok, vidrák. Fokhagymaszag, sülő hal forró lét nyel. A kikötő tele fUstös, borús sötéttel, mint lomha teknős, asztalon gubbasztó kézfej. Acetilénláng, sör, nyűtt zongora: púpos zenész, vén húron dorombol a beteg keringő. Árnyképek sora: Guadalquivir, Kongó, vihar, vitorla. Itt meg: fonnyadt mell bomló moll ja, lavórok, gyertyák, fölcsúszott szoknya. Zokogó hangok, emberek, nyersek, ostoba, görcsös, kurta szerelmek; halál és hajótörés szegélyén, a matróz-szív, mint parafa, úszik önnön fekete vérén. ezerkilencszáztizenkilenc európai nagypéntekén (Kari Liebknecht emlékének) Ö, te nagy Fejetlen Valami, átkozott a te neved most és örökkön örök időkig! Véres szögeid átverik újra meg újra a szegény emberkezet, halálmadár huhog az éjben; őrjít ez a vak hang, mely zokog és nevet. Ö, nagy Fejetlen Valami, átkozott a te neved most és örökkön örök időkig! Álistenek vad falkája fente rá fogát és körmét, s az Ember Fia elesett. Bélpoklos Júdeából büszke Berlinbe költözött az örök cirkuszi kereszt. Vérvörös börtöni éjben vérvörös csendőrlámpák, szegény horvát rab vajon mit is tehet? Nyeli a horvát könnyet. Sós és keserű sót. Patyolat Eszménk, meddig leszel még köpdösött, megrabolt, meztelen, megvetett? Vérvörös börtöni éjben, vérvörös csendörlámpák, szegény horvát rab mit tehet Európa fekete péntekén?
