Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - FIGYELŐ - Ladislav Mňačko: Éjszakai párbeszéd

A frakkos pincér hozta a vacsorát. Szótlanul ettünk. Aztán minden kertelés nélkül, könyörtelenül rávetettem magam az én német kalandomra...

— Azért jöttél ide Hamburgból?

— Azért.

— Apádat az oroszok akasztották fel?

Riadt fejmozdulattal jelezte, hogy nem.

— A németek?

Nem, rázta ismét a fejét, és rémülten tekintett szét maga körül.

— Apádat ebben a városban akasztották fel?

— Nem ... nem ... ne beszélj erről, az istenért. .. könyörgött a szeme.

— Apádat Nürnbergben akasztották fel?

— Nem.

— Landsbergben?

Nem. Nem.

— Hamburgban?

Igen. Igen. Hamburgban.

— Az angolok?

— Igen. Az angolok. Igen.

— Innen származott?

Nem.

— Anyád volt idevalósi?

Nem.

— Akkor mit csinálsz itt? Mit keresel itt?

Hagyjál, kérlelt a szeme, ne kínozz, tudom, hogy én adtam az okot, de most ne gyötörj, lehet, hogy magamtól is elmondok mindent, de ne faggass olyan szörnyűségesen. Nem látod, milyen siralmas az állapotom?

— Hány éves vagy?

— Tizenkilenc.

Egy-kettőre kész voltam a számítással.

— Te már a háború után születtél?

Bólintott.

— De apád még élt, amikor megszülettél?

Nem, rázta a fejét, már nem élt. Amikor megszülettem, már nem élt.

— Ezek szerint nem sokat teketóriáztak vele.

Ö, ne gyötörj, miért gyötörsz?

— Mondd, háborús bűnös volt az apád?

— Nem tudom... — jajdult fel.

— Nem is akarod tu/dni?

— Nem tudom. Én a háború után születtem. Nem tudom, az volt-e vagy sem.

— Azért vagy ebben a városban, hogy megtudd?

— Azért is. Illetve főleg azért. Csak azért.

— Apád SS volt?

— Az volt.

— Az angol repülők fogolytáborában, igaz?

Rémülten meredt rám.

— Honnan — jajdult fel — honnan tudod?

— Csak úgy. Nem nehéz kitalálni. Ő volt a parancsnok, igaz?

— Ő volt a parancsnok.

— Te pedig idejöttél, ebbe a városba.

— Igen.

— Én itt voltam, ebben a városban.

— Akkor?

— Akkor.

— Akkor is, azon ...

— Akkor is. Azon az éjszakán is. Ha akarod, mesélni fogok neked a városról.

— Arról az éjszakáról is?

— Arról az éjszakáról is. De nem sok örömed lesz benne.

— Én nem az örömöt keresem. Én azt tudni akarom. Érted ezt? Értesz engem?

— Talán jobb volna, ha nem tudnád.