Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - FIGYELŐ - Jean Grosu: Új utak a román prózában
teni a könyvtárhálózatot, új színház és mozitermeket s múzeumokat nyitni; stb." A továbbiakban az előadó megállapította, ihogy ma az alkotó művészek közönsége egy egész nemzet, s hogy erről elődeik álmodni se mertek volna. De éppen ezért minden alkotó művésznek felelősséget kell éreznie azokért az eszmei és művészi értékekért, amelyeknek a tömegek tulajdonává kell válniuk. „A mi kultúrpolitikánk biztosítja az íróknak és művészeknek a szabad téma- és formaválasztás, s a legsajátosabb ítéletformálás jogát is. Csak azzal nem érthetünk egyet, hogy ezzel a joggal visszaéljenek, s a művészi alkotás leple alatt a szocializmus ellenségeinek, a barikádok másik oldalán álló imperialista érdekpolitikusoknak az eszméit terjesszék...“ Jaroslaw Iwaszkiewicz előadásának a- laptézisét így fogalmazta meg: „Eltűntek a régi politikai alakzatok, társadalmi viszonyaink sokszorosan átalakultak, életformánk számtalanszor megváltozott, de a letűnt nemzedékek kulturális munkájának az eredményei a mai napig elevenen ható erők...“ .Iwaszkiewicz beszélt továbbá a kultúra szerepéről és jelentőségéről a társadalmak és nemzetek életében, s arról is, hogy az egyes társadalmi formák során hogyan szállt ez az örökség nemzedékről nemzedékre. Szólt a lengyel kultúrának a világban elfoglalt helyéről, arról, hogy mennyiben járult hozzá a lengyelség az egész emberiség kultúrájának fejlődéséhez. Megállapította, hogy az ebben a viszonylatban elért eredményeink biztatóak. A jelenkori kultúra számára komoly problémát jelent a technika és a humanizmus harmóniájának a megteremtése. Nagy feladatok hárulnak ezen a téren annak a fiatal nemzedéknek a nevelőire, amely a nemzet kulturális és szellemi alakulásáért a jövőben felelős lesz. De ugyanakkor helytelen lenne az ifjúság problémáját mitologizálni. Ne alkossunk megítélésükhöz külön, társadalmi életünktől idegen nézőpontokat, mert ez idővel ellentmondásokhoz vezet. A fiatalokhoz viszonyuljunk úgy, mint fiatalabb kollégáinkhoz, s ennek megfelelően segítsünk nekik. A vita résztvevői között voltak egyetemi tanárok, élvonalbeli alkotó művészek, írók, színészek és népművelési dolgozók is. Kazimierz Wyka tanár pl. a hagyományok szerepéről beszélt. Megállapította, hogy napjainkban tanúi lehetünk a tudományos eredmények felszívódásának és megszilárdulásának a közösség tudatába, s mindezt az teszi lehetővé, hogy ezeknek az ismereteknek a tömegszükséglete valóságosan is létezik. Ebben a viszonylatban a kultúra a letűnt korok teremtette értékek mutatójává vált. A kongresszus befejezése után a lengyel lapok nem egy cikkben elemezték a tanácskozás céljait, értelmét és eredményeit. A kongresszus ténye azt bizonyítja, hogy a lengyel kormány nagy jelentőséget tulajdonít a kultúrának. Ez azért fontos, mert ezt eddig a kormányszervektől nem mindig és nem mindenhol tapasztalhattuk. A hivatalok nem egy esetben másodrendű kérdésként kezelték a kultúrát; s nem hiányoztak azok az esetek sem, mikor nem áldozni akartak rá, hanem hasznot húzni belőle. A kongresszus ezeket a törekvéseket a leghatározottabban elítélte. Tisztázódott a hivatalok, főleg a gazdasági szervek és a kultúra, illetve az alkotó művészek viszonya. A tisztázódás alatt azonban elsősorban nem a kulturális célokra szánt összegek emelését kell érteni, hanem inkább az eddigi költségvetés ésszerűbb kihasználását. A kongresszus mintegy átértékelte a lengyel kultúrát. A kultúrának múltbeli szerepéről esett a legtöbb szó, de közben a legmaibb funkciójára gondoltak, józan elemzésekre, a lengyel nép államépítő gondjaira s a kultúra feladatára ebben az építésben. Stanislaw Wilczek Új utak a román prózában A fiatal román prózaírók néhány könyve újszerűségével keltett jelentős feltűnést. Többek között Ion Báiesura és Együtt szenvedtek című könyvére gondolunk. Röviden úgy jellemezhetnénk ezt a novelláskötetet, hogy a szenzációk megújítására törekszik. Ezzel sokat is mondtunk — keveset is. A fiatal szerző írásairól elmondhatjuk, hogy
