Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Szergej Zaligin: Az Irtis partján
Az irodalmi értékek közvetítésében — érzésem szerint — nem ártana, ha rugalmasabbak volnánk. És itt az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alkotásaira is gondolok! ösztönzésként akár a magyarországi könyvkiadók gyakorlatát is említhetjük, ahol (részben a közös könyvkiadás keretében) rendszeresen jelennek meg a cseh és szlovák írók legjobb alkotásai. Az értékes könyvek kölcsönösségen alapuló cseréjét — kellő szervezéssel — a napjainkban egyre többször szóba kerülő hazai magyar könyvkiadó is segíthetné, talán lényegesen jobban, mint a jelenlegi. A Szlovák írószövetség, nemzetiségi irodalmunk intézményes biztosítéka, hathatós támogatást nyújthat e téren, s céljához segítheti az irodalmi élet szervezésének ezt a szükségessé vált, vajúdó lehetőségét. Szergej Zaligin Az Irtis partján Kimerített téma — nincs. Ezt a tételt bizonyítja Szergej Zaligin Az Irtis partján című regénye. A kolhozosítás időszaka, a Szovjetunió harmincas évei számos irodalmi mű témája volt, s az ember önkéntelenül is arra gondol: ki tudna erről még újat mondani? Zaligin újat mondott. De hogyan, milyen módon, miféle írói eszközökkel? Mit fedezett fel, amit egy emberöltőn át nem láttak meg mások — legalábbis nem úgy, mint ő! — előtte? Krutije Luki szibériai falucskában a muzsikok megalapítják a kolhozt. Egyik társuk felgyújtja a magtárt, ahol a nehezen összeadott vetőmagot tárolták, és megszökik. A falusiak Csauzov vezetésével házát az Irtisbe lökik. Csauzov fiatal, becsületes és vérbeli muzsik, a falu önként vezetőjévé választja, elnökké is meg akarják tenni, de a járási szervezők végül mégis kitelepítik a „mocsáron túlra“ mint kulákot, mert házába fogadja a gyújtogató elárvult családját, ám a kolhoznak vetőmagként egyetlen szem gabonát sem akar beszolgáltatni, arra hivatkozva, hogy a kenyérrevaló sincs meg családjának. A történet hétköznapi, nincs benne semmi rendkívüli. Hogy mégis egy korszak művészi és igaz képe lehet, Zaligin érdeme. Egy cseppben a tengert mutatja meg. Korunk irodalmára jellemző a rendkívüliségre, érdekességre, cselekményességre, az emocionalizmusra való törekvés. A gyorsan változó kor, az emberre záporozó imformációtenger, s az ebből adódó fásultság, érdektelenség és szellemi fáradtság következménye: csak az tud megragadni, ami érdekes, meglepő, újszerű, vagy meghökkentő. Nyugodtan állíthatnák, hogy zsurnalisztikai elemek uralkodtak el az irodalmon, előtérbe kerültek a riportregények, az űj összefüggéseket kutató esszéregények, a szociológiai fellegű szondázások és politikai szenzációk. Az olvasó mintegy nem művészi élményt, de érdekes tudástartalmat, ismereteket és információkat vár az irodalomtól. A szocialista irodalmak problémafelvetésre, magyarázásra és kérdésmegoldásra törekesznek. Szükségszerűen — miután maga az élet is politizálódott — a politikum vonul be az irodalomba, s ilymódon túlhangsúlyozódik nevelő szerepe. Az irodalom segítsen megváltoztatni a világot! A követelmény helyes. A progresszív, a jó irodalomnak mindig is ez volt a szerepe, olyan képet adni a világról és az életről, mely jó irányban befolyásolja az embereket. A lényeges kérdés: hogyan, milyen eszközökkel segítsen megváltoztatni a világot? Két évtized tapasztalata bizonyítja, hogy a problémafelvetö és megoldó irodalom gyakorlatilag és közvetlenül semmiféle problémát nem tudott megoldani. Az irodalom nem közvetlenül, hanem közvetve ható erő. Hatása nem okos, közéleti témájú dialógusaiban, politikai okfejtéseiben, élet- forma-receptjeiben, hanem emberi mélységében, teljességében és stílusában, tiszta irodalmiságában rejlik. Zaligin a kis Irtis menti falucska emberi közösségének életét a lélek oldaláról közelíti meg. Számára nem maga a tett, de annak a lélek mélyén rejlő oka az elsődleges. Megrázó erejű, ragyogó stílusú, tömör ballada keletkezik ilyképpen. A szibériai muzsik élete kemény, s a kemény élet egyenességet.
