Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: A csehszlovákiai magyar próza egy esztendeje

sokoldalúan próbál érvelni, és levelek, beszélgetések, vallomások egész sorát idézi, értékes észrevételei ellenére sem oszlat el minden homályt a kérdés körül. Ennek ellenére is érdekes a könyv, s az irodalomtörténészek is haszonnal forgathatják.

Szándékosan tartogatom a beszámoló végére Fábry Zoltán Európa elrablása című művét. Ha a széppróza vagy a költészet terén hiányoljuk a csúcsokat, elmondhatjuk, hogy Fábry könyvében megszületett a csehszlovákiai magyar irodalom európai rangú alkotása.

Fábry Zoltán működése eddig is megérdemelt érdeklődést keltett határokon innen és túl. A fasizmus szörnyű korszakában tanúsított rettenthetetlen magatartása, írói bátorsága állítja őt az antifasizmus nagy alakjai, Ossietzky, Thomas Mann, Brecht, Solohov, Aragon, Éluard, Eh'renburg, Tudholsky, Fučík, Novameský, József Attila vagy Radnóti Miklós mellé.

Könyve indítékát Juraj Špitzernek a Palackpostához írt utószavával jellemezhetném: „Fábry Zoltán alkotó erejét és tudását emberi érzékenysége ösztökéli, a lelke mélyéig megrendül arra a gondolatra, hogy megismétlődhetne a katasztrófa, amelynek Fábry Zoltán, az író, kétszer is tanúja volt a két világháborúban." És ha már Juraj Špitzert említettük, idézzük tőle, hogyan látta Fábry Zoltánt: „Harcos humanizmusa, minden fajta nacionalizmustól mentes gondolkodása és tevékenysége, a forradalmi munkásmozgalom történeti szerepének megértése — mindez együttesen Fábry Zoltánt az antifasiszta harcosok egyik legkiválóbb, európai jelentőségű tényezőjévé formálta."

Hat év távlatából is igaz ez, s őszinte örömünk és büszkeségünk, hogy az Idő javán munkálkodva a „mitológiai gyűlöletet“ nem népek és nemzetek, hanem egy barbár és ordas eszme ellen táplálja. A könyv igazi nyeresége, kitűnő alkotása az európai antifasiszta irodalomnak, s méltán tekinthetjük Fábry Zoltán legfontosabb művének. Az Európa elrablásában Fábry Zoltán saját „műfaját“ folytatja, mely az ő meghatározásában az antifasizmust jelenti. Tudós és izzó esszéje a német kérdés problémáját hozza izgató közelségbe. A vox humana elkötelezettje saját emberi és írói tisztjét teljesíti ki, amikor teljes szellemi fegyverzetben, lenyűgöző anyagismerettel vádolja a kor embertelenségét, és a világ lelkiismeretét a leselkedő új veszélyekre figyelmezteti. A német kérdés itt olyan koncentráltan és annyira a maga teljességében kerül elénk, hogy ez eleve csodálatot ébreszt az emberben Fábry iránt.

Az Európa elrablása, melynek első része a Szemérmetlen titok címmel (476 oldalon) jelent most meg — gazdag dokumentációval, a Fábryra jellemző pszichológiai módszerrel kutatja a fasizmus történelmi gyökereit. Nem történelmet ír, hanem a történész módszerével dolgozik, de minden sorát a történelem feszíti, s napjaink, a béke féltése diktálja, s a szocialista humánum szenvedélye fűti.

Ha van konkrét mozgató célja ennek a könyvnek, az főként az aktivizálódó nyugatnémet újnáci mozgalmakban s az elévülésen mesterkedő bonni koncepcióban keresendő. Fábry nemcsak a német történelmet és irodalmat ismeri, hanem a világ- politikai eseményeknek is élesszemű megfigyelője.

Figyelmeztetőnek, okulásnak, tanúságnak egyaránt kiváló ez a könyv, többet kellene viszont tenni annak érdekében, hogy gondolatai felszívódhassanak Európa szellemi vérkeringésébe. Az első biztató kezdeményezéseken túl az írószövetség sajtószervei s maga a könyvkiadás is többet tehetne annak érdekében, hogy Fábry munkásságát az egy hazában élő népek is megismerhessék, s hogy művei a címzetthez, a német néphez is eljussanak. Azon is el lehetne tűnődni, vajon a társadalmi megbecsülés arányban van-e Fábry Zoltán életművének nagyságával, tiszta emberségével ... Az Érdemes Művész cím mintha keveset mondana.

Összegezésként elmondhatjuk: az utóbbi években tapasztalható mennyiségi gyarapodás mellett — néha egyenlőtlenül — a könyvek esztétikai értéke is emelkedik. Egyre több olyan mű jelenik meg, amely megüti az igényesebb mércét, s a szlovák irodalmi élet figyelmére is számíthat. Joggal állapította meg egy évvel ezelőtt Karol Tomis: „A prózafejlődés üteme... felgyorsult, s legjobb művelői révén a lírával együtt sikeresen illeszkedik bele a szlovák és cseh irodalom jelenkori ideológiai és művészeti törekvéseinek egészébe." E megállapítást ebben az évben — a tárgyalt könyvek alapján — még nagyobb nyomatékkai hangoztathatjuk, s vele együtt azt az igényünket is, hogy a szlovák irodalmi közvélemény többet tudjon a nemzetiségi irodalmakról. Az írószövetség sajtószervei ebben sokat segíthetnek.