Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - FIGYELŐ - Koncsol László: Csehszlovákiai magyar költészet

Csókban, ahol a 'képek és a kifejezésre szánt gondolat között helyenként alig-alig; követhető a logikai kapcsolat. Itt még a zabolátlan fantázia dolgozott. Verseinek túlnyomó többségében viszont éppen a szerkesztőkészséget kell tisztelnünk, amellyel tudatos egységbe fogja az építőelemeket, hogy a látszólag leglazább szövetű versben is ott a rend. A versek logikáját az asszociációk belső egysége alakítja ki, s ezek közt a külső világ is helyet kap. Maga a szerelem is arra kell, hogy megszabadítsa „mindattól, ami hinni késztet / s mindattól, ami hinni nem enged“. Másik motívuma a társtalanság feloldása: „magányom mezein / saját egyedülvalóságodban / hátha tudsz lenni társ“. A két pólus, az embertelenség és a társtalanság között az emberi motívumok egész sora félvonul. Nem csupán egy szerelem természetrajza ez a kötet, hanem vallomás az énről, az életről, s ez olykor brutális erővel szakad ki belőle. Egyik ilyen versie „A rengetegben", amely egyrészt buja sorokban fejezi ki a városi ember vágyát a természet után, másrészt a versen végigvonul a menekülés gondolata a világtól, amely csupa bizalmatlanság, feszültség és ébrenlét. Még őszintébb az „Aranykor“, ahol egy letűnt világ minden bűnét, mocskát, takargatott fekélyét, fájdalmát felvillantja. Monoszlóy a gúny, az irónia, a szarkazmus valamennyi alakzatában löki ki magából mindazt, ami évtizedeken át beleszorult. „Mit mondjak még? / Gyakran hányingerem van magamtól t Aurea prima sata est aetas / Minek hazudni? / Hisz nem volt soha aranykor“. Talán ott éri el a legnagyobb hatást, ahol játékot és ijesztő valóságot kever, mint a Megy a gyűrű vándorútra című versben, arnefly zenei hangzás, sőt zenei kompozíció tekintetében is a legtökéletesebb. (Két ellentétes téma variációkkal.)

Moyzes Ilona Osztravai dalok című könyvével jelentkezett. A kötet lényegében négy témakörre (Ostrava, az elhagyott szülőföld, a család és az én) épül, vagyis még az avult objektív szemlélet kísért benne. Verseiben mégis ott van az emberi lélek, az asszonysors öröme és bánata, és legjobb verseiből egy lírai önéletrajzdarab is kirajzolódik. Különösen a Hét esztendő, Elhamvadt tüzek, Új remények című szonettfüzér emelkedik ki ezek közül. Moyzes Ilona nem egy síkban, hanem ellentéteiben érzi a világot, elsősorban a maga női világát, amely még sok izgalmas anyagot nyújthat neki. Wolker és Bezruč hatása nyilvánvaló, különösen a balladák megformálásában, s bár ezek a darabok nagy teret foglalnak el 'kötetében, inkább osak a lírai versek hátteréül szolgálnak, a város drámája csak aláfesti az előtérben futó személyes drámát. Van a verseiben valami bántó egzaltálltság, s ez külsőleg a formai ökonómia,, a koncentráció hiányában jelentkezik. A végletes helyzeteket a maguk nyerseségében fogja meg, és fölöslegesen csapong. Talán a kellő távlat hiányzik még az élmény tiszta megformálásához.

Tóth Elemér második könyve, a „Ketten“, a tisztaság utáni vágy jegyében született- Ő is a magyarság felől indult, tehát a falu felől is, de egy hirtelen fordulattal elszakította a szálakat, amelyek az őt szülő közösséghez kötötték. Amit új könyvében csinált, az úgyszólván teljes egészében morális síkban mozgó szubjektív — ha úgy tetszik, városi — líra. Persze, a csehek, főként Holub hatása közismert ebben az esetben, s érződik is rajta, hogy még mindig nem talált végleg magára, hosszú, tartott és kissé zsúfolt soraiban még van valami modorosság. Kikísérletezett egy finom szövetű nyelvet, amely annyira fátyolszerű, hogy minden porszemnyi salak lehúzza, és a legapróbb gyűrődés is meglátszik rajta, s ezzel a nyelvvel egy módszert, amely a tárgyat és az érzést csupán jelzi. Tóth a tiszta örömért ír, az igazért, a szépért, a természet egyszerű dolgaiért: „Szépek és halálosan komolyak az én játékaim. / Az udvari körtefára aggatott rigófüttyöket / rázúdítani a világra. / És nem felejteni e tegnapok keserű vinnyogását, / mánk zománcát vesztett örömét, / és egyáltalán semmit sem felejteni." Érzi, hogy az élet ellentétekben mozog, jetlzi is őket, de hiányzik verseiből az igazi lírai feszültség, hiányzik a drámai erő, éppen mert a negatív- dimenziót nem érzékelteti a maga teljes, ijesztő valóságában. A költészet az ő számára felfedezés és felmutatás; „Két új között felmutatni egy levelet, / ,s feléd fordulva szólni: / — Íme ez itt a levél...“ Ezt a nyelvet, ezt az ars poeticát azonban ki kell még teljesítenie, hogy a dolgokat a maguk közvetlen képi valóságában, plasztikusan, reflexiók és sallangok nélkül jelenítse meg, tisztán a felfedezés igényével. Legszebb versei (a „Csapongások" harmadik része, „A tisztaság útja“, „Tragédia,. „Fehér bika", „Mit mondjak még", „Lányom a hintán" s a „Ketten" című ciklus néhány darabja) éppen ebbe az irányba mutatnak.