Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Ladislav Ťažký: Amenmária
nyugatra, amíg valaki meg nem állít bennünket. Nem állít meg?... Ki állítana meg? <3, Hrablavý? ADéháem? Őket ki állítja meg? Ki és hol állítja meg a szlovák hadosztály szétvert maradványait, melynek katonái úgy szaladgálnak a sztyeppen, mint nyulak a haj- tóvadászaton?! Hol a parancsnoka, Krása ezredes, hol vannak a tisztiszolgák, hol a hadosztály? , Elszökött? Hová? Nevetséges kérdések. Éjszaka még nevetségesebbek, mint nappal. Nevetséges lesz az őrvezető sírja is. Éjszaka csak egy földkupac, amolyan közönséges dombocska, amilyet a vakond csinál. Csak annyi a különbség, hogy a dombocska alatt élő vakond van, a sírdomb alatt meg halott őr- vezető. Nevetségesek a rotond betűk is, amelyekkel felírtam az egyszerű fejfára: Itt nyugszik Drevený Ján őrvezető. Drevený, azaz fa. Fakereszt. Fa őrvezető. Már nem csupabőr, hanem fa. Már nem gyújtok rá Hrablavý őrnagynak a máriáját kellett volna szidnom, amikor lekáromított, mért nem temettük az őrvezetőt Barát pionírjai közé. Mért temettük ki a keresztútra, mint valami útjelző táblát. Még a faluban voltunk, amikor egy tábori csendőr az őrvezető keresztje mellé leszúrt egy, a visszavonulás irányát mutató táblát. Még a faluban voltunk, amikor egy Tigris átment a sír egyik felén, de a kereszt még állt, csak a rohamsisak húzta egyik oldalára, a tankvájta nyom felé. Még a faluban voltunk, amikor egy másik tank úgy feldöntötte azt a házat, mint egy kártyavárat, és a pincét sírbolttá változtatta. Davaj, pokurim... Már nem gyújtunk rá. Az istenit! Annak a vállas alaknak igaza volt, amikor engem kiküldött a sírveremből. Minek kellenéi te ide? Csak szerencsétlenséget hoznál ránk. Menj, és segíts a szovjet embereken! Menj, segíts, és aztán szökj át! Ezt mondták apám barátai is. Gyertek és szökjetek át, kommunisták; Gyertek, és segítsetek, segítsetek másokon, ha magatokon nem tudtok segíteni! Szökjetek át, ha nem akarnak benneteket, szökjetek át, ha nem tudjátok, hogy hol! Ezek a térképek szart érnek, bátyuskák, elvtársak, itt kevés a jó szimatú orr, itt csak a véletlen segíthet. Pók a galléron — És most merre? Frnčák megállította az autót. — Merre? Mit tudom én? Mi vagyok én? Menj, ahova akarsz! Az iránytű szerint arra van nyugat. Mi meg keletnek tartunk, Frnčák, lépj a gázpedálra, és ne kérdezősködj! — Mi az? Mi történt? — Semmi, hadnagy úr, csak elaludt. Semmi sincs, és nem is lesz. — Hogy-hogy? — Csak úgy, hadnagy úr, aludjon csak tovább! — Mit bámulsz, tizedes? — A gallérját, hadnagy úr. — Na és? — Pók van rajta ... A hadnagy a gallérjához nyúlt, ujjai megakadtak a horogkereszten. — Mi akar ez lenni? — A hadnagy iparkodik szigorú hangon beszélni. Frnčák nagyot csavart a kormányon, mire a hadnagy rám dőlt. — Ezek horogkeresztek, hadnagy úr. — Na és? — Lehet, hogy oroszok állítanak meg bennünket mindjárt... — Na és? — A többit már tudhatja, hadnagy úr. — És ha németek állítanak le bennünket? Akkor mi lesz? — Akkor eltévedtünk. — Zöldfülű! A hadnagy folytatni akarja az alvást, de aztán hirtelen felegyenesedik, begombolja a gallérját, megigazítja tányérsapkáját, meg- törli nyálas száját, és mintha most ébredne tudatára, mit is mondtam, parancsolja meg: — Álljon meg, őrvezető! Hová megyünk? Frnčák megállt, a hadnagy figyelmesen nézte a tájolót, azután rám nézett, majd Frnčák- ra. — Gyerünk, mert itt olyan hideg van, mint egy katonai kutyaólban — selypíti Hnidák Fero. Helyeslően morgott Franz is. Te csak hallgass! Oda akartam kiáltani Franznak, hallgass, neked nőd van, te nem fázhatsz! Csakhogy akkor elárulnám a hadnagynak, ki utazik velünk. És a hadnagy gallérján pók van, halálos mérgű keresztespók. Ez nem csípheti meg Nagyát. A hadnagy kiszállt a fülkéből. Keleten valahol lőszerraktár robbant fel. A lángok egy időre megvilágították a sztyeppet, de aztán még jobban elsötétítette az eget a fekete füst. A hadnagy azt mondja, valaki a benzintartályokat gyújtotta föl. Ez azt jelenti, hogy éppen az ellenkező irányba megyünk. — Jobbra! — parancsolja Frnčáknak a hadnagy. — Nekem mindegy, hadnagy úr. Nekem igazán mindegy, csak menjünk már, amíg tart a benzin, akár Szibériába is elmegyek... Fordította: N. László Endre
