Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - Petrőczi Bálint: Találkozás
A fiatal német leállítja a gépet. Hunyorog, összeszorítja a szemhéját, hogy másodpercek múlva a késő délutáni napfényben álló emberekre pillanthasson. — Danke schön... — biccent az erdész felé. — Köszönöm, hogy elvezetett ide bennünket... — A szüleihez fordul. — Mehetünk, papa... A lány gondtalanul mosolyog. Vidáman búcsút int. — Auf wiedersehn ... A németek távoznak. Az őszes halántékú férfi hátramarad. Visz- szafordulna, ha a közelében nem állna tizenkét ember. Az erdész egy lépést tesz feléje. Tétovázik. Felemeli a kezét, mintha a távozók után akarna inteni. A kar mozdulatát nem láthatják, mert háttal vannak. — Valamiről megfeledkeztünk! — szól az őszes halántékú után. Az őszes halántékú, mintha csak erre várt volna, megáll, visszafordul. Az erdész hozzája siet, a szürke szemébe néz. — Valamiről megfeledkeztünk... — mondja zavartan, mint akit felkészületlenül érnek az események, és nem tudja szavakba önteni gyors, kusza gondolatait. Az őszes halántékú férfi a zsebébe nyúl. — Bocsánat... — és kihúzza a pénztárcáját. Az erdész elvörösödik. — Nem vagyunk koldusok! Másról feledkeztünk meg! — Miről? — kérdezi a német arcváltozás nélkül. A hangja is ugyanaz, és mégis nyugtalanság árad belőle. A felesége visszasiet, kérdőn pillant az erdészre, majd a férjére tekint. — Gyere, Alfréd! Még ránk esteledik ... Alfréd nem vesz tudomást a feleségéről, az erdész szemében kutat a tekintete. — Miről feledkeztünk meg ? — kérdezi hideg nyugalommal. — Gyere! — kérleli az asszony hangja. — Gyere! Este lesz, mire a városba érünk... — s a karjánál fogva húzza a férjét. A férfi elkapja a kezét. — Menj a gyerekek után! Az erdész egyedül marad az őszes halántékú férfival. Mögöttük, vagy tíz lépésnyire két nő és kilenc férfi áll. Az anya a két nagy gyerekkel a falu felé tart, a kocsma előtt hagyták az autójukat. Húszlépésnyire megállnak, visszafordulnak. — Papa, gyere már! — kiáltja a fiatalember. A papa arca merev, nem árulkodik az érzéseiről. — Miről feledkeztünk meg?! A hangja már ridegebb. Szürke szeme csak néz, néz, figyeli a fakózöld ruhás férfi arcának rezdüléseit. A szoborarc néhány pillanatra megmerevül. Aztán megmozdul a jobb keze. A kéz emelkedik, s az öt ujj a kiugró állát kezdi simogatni. Az ajka kissé széthúzódik, mintha mosolyogni akarna. — Nos?! Hangját indulat fűti. A tekintete szúr. — Alfréd! — kiált a húsz lépésnyire álló asszony. Megmozdul, mintha a férjéhez akarna futni. Egy-két lépést tesz, ereje elhagyhatta, mert hirtelen gyökeret ver a lába. A tenyerébe temeti az arcát. A lánya hozzája lép, és átkarolja. Az őszes halántékú férfi az állát szorongatva mered a fakózöld ruhás emberre. A tekintetük egymásba fúródik. — Nos?! Miről feledkeztünk meg?! — Nem meséltük el, mi történt Jani bácsi házában... — szólalt meg végre indulattól hevített hangon az erdész, s a feketéllő faházra mutat. — Egy hétig lógott Jani bácsi a kötélen — kiált fel Pista, aki csak sejti, érzi, miről beszélhet németül a két ember. Pista kiáltása jeladás. Az erdész barátai némán előre nyomulnak. Megállnak a fakózöld ruhás ember mögött. Az állat szorongató kéz lehanyatlik. — Maga ismeri a történetet? — kérdezi a német. Mozdulatlanul, szobormereven és hidegen áll a helyén. — Mondja csak el, szeretem az érdekes történeteket... — Az udvaron vallatták Jani bácsit... — kezdi az erdész. Elhallgat, mintha a reája meredő szürke szemek némítanák el. Az ajkába harap, gondolkodik, hogyan folytassa. Nem ezzel kellett volna kezdenie! A reája meredő szürke szemek zaklatják. Nem hallgathat! — A tiszt nem mert vagy nem akart bemenni a kis házikóba... — folytatja halkan. — A katonáival kihurcoltatta Jani bácsit, s az udvaron ... — Maga látta ... ? — csodálkozik az őszes halántékú férfi. A fakózöld ruhás ember az erdő szélén, talán háromszáz méternyire álló erdészházra mutat. — Onnan néztem ... ! Az ablakból távcsővel néztem... Az erdész fellélegzik, mintha nagy kő esett volna le a szívéről. Hatalmasat dobban benne az akarat. — Láttam, hogy az a tiszt... — ■ mondja felhevülten, és megreked a hangja. Vad indulat fűti, az ital is dolgozik benne. Az arca kivörösödik. Az ajka szólásra nyílik, de hang nem hagyja el a száját, és süketnéma em-
