Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - Bárczi István: Téboly (vers)
téboly Bárczi István (József Attilák siratója) Gyerekrajz: napfejen dús szakáll. Sárga fény s körvonal-láthatár. Az egész, mint egy roppant kerék, Napnak rajzolva a tengelyét. Amikor megszülettek, kerek őzszemekkel, nagyon tiszta, nagyon piros szívvel, a Nap Napnak, a fény fénynek mutatta önmagát. Puha suhanással szálltak a partokig, hogy kilessék, mi van túl a láthatáron. Mondhatták volna: íme, a világ, de csak az őzszelídet dörgölték ki szemükből, miután gyorsan összevesztek önmagukkal Eszembe jutnak gyermekkorom játékai, s megfontolom lecsillapulva, józanul: az volt a hősi, amiért mindig kijárt két pofon, amiért mégis megérte győzni. Eszembe jut a győzni akarás. Ülünk a grundon — egy sereg fiú, zsákból kiöntött krumplirakás, meztelenül és szabadon. Játék, versengés, háború. Fontolgatom, ez most nagyon ahhoz hasonlít, ami időben már felnőtt korú. Valamit ki kell mondani! Pedig kín volt már akkor is a mit sUtsz kis szűcs nyelvtörő szógörcsöket feloldani. Ki tudja, maradt-e erő arra, mit ki kell mondani? Gyerekkorom játékai járnak eszemben, s pofonok. — Talán már semmi se segít. Szeretlek — mondanám konok akarással, de nem lehet, nem tudom kimondani életem törvényeit.
