Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Miről ír a prágai Plamen
I Konccoi László I miről ír a prágai Plameň Wiener professzor a matematikáról és a tudósok felelősségéről. Kautman a realizmusról „A XX. század eszméi" című rovatban Norbert Wiener amerikai matematikusnak, a kibernetika megalapítójának önéletrajzi könyvéből közöl részleteket a „Plameň“ (I am a Mathematician, New York, 1956). Wiener professzor a Massachusetts Institute of Technology dolgozója, a háború előtt elméleti matematikus, a háború alatt a radar egyik feltalálója, s ő dolgozta ki a tüzérségi légelhárítás programvezérlésének módszerét. 1948- ban adta ki leghíresebb könyvét az általa megalapított új tudományról, a kibernetikáról, amely hallatlan ütemben fejlődött azóta, forradalmasítva a tudományt és a technikát. Wiener professzor gondolatai között központi helyet foglal el a tudomány szerepének, a tudomány békés vagy háborús felhasznála- sának, a tudós erkölcsi felelősségének kérdése. Elmondja, hogyan lett matematikus, milyen céltudatos munkát és mennyi áldozatot követelő pálya a tudósé, s a matematikát a fiatalok tudományának nevezi, mert az ifjúkori célok kitűzésétől függ, hogyan alakul később a kutató pályája. „Ha a matematikus el akarja kerülni, hogy tudományos pályája lassú süly- lyedés legyen, alkotó erőinek virágzása idején a tudomány olyan területei és olyan új feladatok felé kell fordulnia, amelyek belső tartalmuk és megfelelő tárgyi értékük által biztosítják számára, hogy hátralevő évei során végig hatékonyan dolgozhasson a választott irányban." Beszél arról, milyen elszomorítók a közvélemény nézetei a matematikáról, s beszél a matematika szerepéről a világ megismerésének folyamatában. Szól a tudósok életéről, megerőltető munkájáról, magánéletük igényeiről. Elmondja, hogyan tanulta meg az apjától, hogy a tudomány oszthatatlan egész, s egy- egy ország tudománya, bármilyen fejlett is önmagában véve, csak része ennek az osztatlan tudománynak, s ez az egység a tudósokat állandó együttműködésre kényszeríti, személyes vonzalmaktól és ellentéteiktől függetlenül. Beszél a haladásról s a tudományos haladást fékező tudományos erőkről. A tudományosfantasztikus regények divatjáról: „ ... Korunkban a tudományos-fantasztikus irodalom divattá vált; köztiszteletben álló tudósok is írnak tudományos-fantasztikus regényeket, és elismerésre érdemes dolognak tartják. Gyermekkoromban J. Verne és H. Wells, a mai tudományos-fantasztikus irodalom két atyja kötötte le a figyelmemet, de az, amit manapság írnak, a könnyebb utat választja, és összehasonlíthatatlanul több kárt okoz. Egyrészt az irodalomnak ez a fajtája feltámasztja az erőszak és a durvaság ösztönét, s ugyanolyan romboló hatása van, mint a kétség bee j tőén nern komikus „comics“ irodalomnak, vagy a gengsztertörténeteknek, ahol a hősök „matatva kúsznak a sötétben, s a holttestek tompa puffanással dőlnek el a földön." Másrészt ez az irodalom abban a hitben neveli az ifjúságot, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom terminológiájának megismerésével megtanul tudományos fogalmakban gondolkodni. A tudományos és technikai kádereket nevelő intézményeinknek nagy nehézségeket okoz a tanulók átnevelése, akik többé-kevésbé csak azért akarnak tudományos pályára lépni, mert megszokták, hogy a romboló erők új világok és kozmikus utazások képzeleteivel játsszanak.“ Wiener mindezt a második világháború erkölcsromboló hatásából származtatja, amely a tudományos világot sem hagyta érintetlenül. Mivel a munka megszaporodott, s kevés volt az utánpótlás, fiatalemberek özöne árasztotta el a kutatóintézeteket, mert a hiányzó minőséget mennyiséggel kellett pótolni. Ezek az emberek féltek a megerőltető és igényes kutatómunkától, a könnyebb utat és nagyobb keresetet választották. A helyzet — fejtegeti Norbert Wiener — máig sem változott. Ugyancsak a háború éveiből hagyományozódott a gyanakvás és titkolózás szelleme a tudományban, s körülbelül a háborúban, illetve közvetlenül a háború, Hirosima után fordult a közvélemény egy. része a tudósok ellen, mint akik a megtörtént és várható katasztrófákért felelősek. „Az utca emberének, aki nem sokat tud a tudósokról, és különös, zárt kasztnak tekinti őket, nem volt nehéz megvádolnia a tudósokat, hogy magukhoz akarják ragadni az atombombában rejlő romboló erők fölötti hatalmat. Miközben az aktív tudósoknak személy szerint birtokában volt ugyan ez a romboló erő, de ők alig törődtek vele, ott volt a tudomány hivatalos protektorainak népes csoportja, akik nagyon is ügyeltek arra, hogy a hatalomért folytatott harcban 823 folyóiratszemle
