Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Győry Dezső lírája
Politikai mondanivalójának legizgalmasabb része Az ember tragédiája, legújabb szín című verse. A könnyedén álcázott jelenet a bécsi eseményekre vonatkozik, de az európai krónika félelmetesen prófétikus verssé változtatta. Adám kopott városi bundában, Lucifer Napóleon-maszkban áll a Dunánál. Lucifer kemény rendet diktál, épületeket ostromoltat, bombát dob a gyerekekre. Adám torkon ragadja Lucifert: „Nem, nem kell a rend!“ Lucifer: Megőrültél? A lázadókhoz állsz? Polgár, bolond vagy? Adám: Nem! Ember vagyok. Nem érted, állat, nem kell ez a rend! Győry nem rejtette véka alá meggyőződését, nem titkolta felismerését, humanizmusát, mely a Sarló utóharcainak legyőzhetetlen vértje lett, jele és jelképe az egész lázadó nemzedéknek. Győry lírai vetítővászna most megnagyobbodott. A férfisorba ért fiatalok mögött immár nemcsak szűkebb szülővidékét észleli, nemcsak a magyarok domíniumát, hanem egész Közép-Európát. Rettegve s utálkozva nézi a közeledő fasizmust, óvni szeretné népét és szomszédait. 1938 tavaszán jelenik meg a Zengő Dunatáj: a nemzetféltésnek, az emberségféltésnek távlatnyitó könyve. Más költőink bezáródtak, menekültek, megtorpantak, Győry sorsának minden rácsát széttörve szabadul s szabadít: nyíltan és őszintén, s egyértelműen kiált fel, felvetett fejjel, en-garde állásban. Átoknak hegyén-hátán bonyolódik a dunai sors. Ekkor mondja ki a magyar költő legnemesebb vallomását a közös sors népeiről: Mindnek kívánom, amit egynek, hisz közös a nyeremény, én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém. El kell olvasni csallóközi képét, pozsonyi rajzait, Lidérc a Kárpátokban című versét, a Dunatáj lelke címűt. Kelet s Nyugat mentsváráról, melynek vályoga vérből és sárból sűrűi, s mi lesz vele? Önemésztő töprengéssel éberen figyel minden neszre „népe és népe testvérei“ felől. Szerelmi lírája is megváltozik: elmélyül, tisztul, már eszményítő erővel tud írni a nőről: világom vagy s vagyok világod, szeress, ne félj: magad imádod. Ez a költő, miközben Hitler hadai fölvonul- tak, bátran s egyedül azok közül, akik énekelhettek, mert költőtársak voltak, Pozsonyban, ahol oly különös politikai és társadalmi változások estek, megdöbbentő tisztasággal fejezte ki az emberséget s az antifasizmust, az igazit, az eszmei erejűt s megalkuvástalant, 1939 karácsonyán jelent meg a pozsonyi Esti Újságban a költemény, Győry Dezső lírájának legnagyobb formálódása, szinte összefoglalója egész költői működésének. Nem lehet eleget idézni ezt a nagy verset, nem lehet elégszer rámutatni arra, hogy ez a bátor poéma Pozsonyban született, a legrosszabb történeti kondícióban, s mindnyájan körülálltuk akkor a költőt, akik itt voltunk, hogy védjük a kezét írás közben. Mindnyájunkért is szól az Embert hang, idézzük csak egy kis részét: Én és ezer társam a sorsban szegényekért s kicsinyekért fájtuk s izgultuk ezt a sorsot: rossz életet jobb életért. Sosem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk s agyunk. Gyülölségre nevelt a sorsunk, mi szeretetre önmagunk ... Győry Dezső — írtam egykor — egy romantikus ízű realizmus stílusában a Tett és Művészet szintézisét kovácsolja. így rajzolódott elém, amikor nagyobb tanulmányt jelentettem meg róla, 1936-ban. Azóta ennek a szintézisnek megvan a neve: humanizmus és antifasizmus. Nem utólag közzétett versek ezek, a barbarizmus üvöltése alatt, a helyszínen készült minden verse. Amit azóta közzétett, válaszként a halott Julius Fučík emlékének: régi élet- igazságának emléke. Nehezen oldódó, görcsbe merevedett szavakkal szól e verseiben, mai írásokban. Holtáig emlékezhet, holtáig szólhat: ezt a régi, ragyogó igazságot, ezt a kisebbségi érzést, ezt a szlovákiai patriotizmust, ezt a közép-európai humanizmust fogja mondani. Nem mondhat mást, mert hű volt önmagához a legnehezebb években is. Inkább elhallgatott a költő címén, de a kimondottnál alább nem adta. Versei megújuló bíztatások a mai szlovákiai magyarnak, elsősorban a mai fiataloknak, mert szépséget, erőt, igazságot reprezentálnak a jó vers hervadhatatlanságával.
