Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - Szabó Béla: Steiner Gábor (regényrészletek)

Én évekig hadakoztam a saját családom befolyása ellen, és sikerült úgy-ahogy megszabadulnom tőle, és most tessék, hála Fancsi nővérem cserebere-szenvedélyének, újra ott vagyok, ahol voltam: Higgyétek el, Fancsi nem véletlenül kötött ki Kriegeléknél mint albérlő. A módban, ahogy összekerültek, ahogyan egymásra találtak, abban mély törvényszerűségek vannak.

— Akkor nyilván abban is — nevetett Zsiga —, ahogy te Margittal összekerültél.

— Lehet — vonogatta meg Gábor a vállát.

A kérvény és a látszólagos belenyugvás ellenére, az esküvő reggelén újra megkísérelte, hogy felrobbantsa tervezett házasságát. Először Margit apjával beszélt. Tudta róla, hogy vallásos, a mindennapi imák szertartását pontosan betartja, ezért kijelentette előtte, hogy gyermekeit ateista nevelésben fogja részesíteni.

Az öreg szemében hirtelen harag Ipbbant fel az istenkáromló szavakra, átokkal akarta sújtani, de hirtelen meggondolta magát, mélyen lehajtotta a fejét, és az ajkára tóduló átok helyett így válaszolt:

— Legyen meg Isten akarata! Tégy, ahogy jónak látod, a te gyermekeidről, a te családodról van szó. Én, mindazok ellenére, amit mondasz, nem tartalak becstelen embernek. Ha becstelen volnál, hazudnál, és nem törődnél a lányommal.

Noha vallásos zsidó családoknál nem szokásos, hogy a vőlegény az esküvő napján felkeresse a menyasszonyát, ő mégis elment hozzá, és megpróbálta rábeszélni, hogy költözzenek össze, éljenek így minden esküvő nélkül. Biztosítja, hogy gondoskodik róla, mintha hites felesége lenne.

Margit az ablak felé fordult. Háttal állt feléje, s így válaszolt:

— Nem tehetem Gábor, a szüleim, a testvéreim miatt nem tehetem... — kevés szünet után aztán így folytatta: — Én nem tudtam, hogy mindez olyan nagyon nehéz lesz. Csak egy dologtól féltem, hogy téged közben valami szerencsétlenség ér, és itt maradok egyedül. Ezért örültem mindig neked, ahányszor találkoztunk. Én most is nagyon örülök, hogy itt vagy mellettem. — Utána két kezébe rejtette az árcát, és sírva fakadt.

Göllner Miklós: Táj, szénrajz