Irodalmi Szemle, 1965
1965/8 - FIGYELŐ - Vitalij Szjomin: Heten egy házban
Vítali] Szjomni heten egy házban 1. Vodkát ittak, és arról vitatkoztak, mitől lesz hamarabb ittas az ember — a hígított szesztől-e, vagy a vodkától. Mondogatták, hogy ha vodka után rágyújt az ember egy cigarettára, hamarabb becsíp, mintha két korsó sört hajtana fel. Tiszta munkaruhát viseltek. Az imént zuhanyoztak a kertben. A zuhany amolyan házi tákolmány. A vizet messziről kell hordani, egészen a lakónegyed végéről; ott van egy utcai vízcsap; aztán egy odatákolt lépcsőn fel kell kapaszkodni, és a vizet beönteni egy hordóba. Szóval, nem nagy élvezet az ilyen fürdés. Kezük kimart és fehér. Ilyenné válik, ha lemossák a nap folyamán ráragadt agyagot. Nagyon ragadós föld, nehezen mosódik le, közben az ember úgy érzi, mintha lenyúzná napégette bőrét, s a naptól érintetlen, egészen új bőr maradna rajta. Egyeseknek még a napilapokat is volt idejük átfutni. Az Izvesztyijában cikk volt a hosszú életről. Egy lengyel professzor összehasonlította a férfiak és a nők halálozási arányszámának évszázados adatait. Kiderült, hogy a nők minden korban tovább éltek, mint a férfiak. Ha a nőknél „halandóságról“, akkor a férfiaknál „szuperhalandóságról“ beszélhetünk. Először: a háború, másodszor: az alkoholizmus, a dohányzás ... Az is lehet, hogy első helyen van az italozás, a dohányzás, és csak másodikon a háború ... — Hazajöhet valaki a háborúból, de ha mondjuk ötször megsebesült, később megérzi — bökte ki Tolka Gudkov. — Akár iszik, akár nem, ha egyszer valaki ötször megsebesült... Szerették volna elsősorban a háborút okolni. —r Járjuk a házakat, látjuk — toldotta meg Tolka. Mind az önkéntes tűzoltótestületben dolgoztak. Az új házakban a gázvezetéket, a régiekben a kemencéket ellenőrizték. Kemencét raknak, javítanak. — Minden házban van vénasszony, de öregembert jóformán nem is látunk — folytatta Tolka. — Nem is láthatjátok őket — szóltam közbe. — Hisz nappal jártok a házakban, nappal pedig sok öregember dolgozik. — Ne is menjünk olyan messzire! — vágott közbe Tolka. — Emelje fel a kezét, akinek apja van! Végighordozta tekintetét az asztalnál ülőkön: Valka Dlinnijen, Zsenykán, a házigazdán, rajtam és Valerkán. Senki sem emelte fel a kezét. — Nekem van apám, hisz tudod... — jegyezte meg Valka Dlinnij. — Vedd úgy, mintha nem volna! Hisz nem is lakik veled. Ebben a pillanatban nyílt a folyosóajtó, és Zsenyka anyja kihívott. — Vitya — mondta erélyesen és ingerülten, amikor kimentem hozzá —, te beszélsz, ők meg lesik a szavadat. Nekem pedig holnap hatra munkába kell mennem. A gyereknek nincs hol aludnia. Bagóztak. A szemüket is elitták. Ideje, hogy szétszéledjenek. Eleget ültek. Mondd meg nekik, hisz idősebb vagy náluk. A konyhában felsírt a kislány, és Zsenyka anyja odafutott. — Semmit sem mondok — berzenkedtem, s még mindig a folyosón álldogálva, egyre csak arra gondoltam, hogy Tolka Gudkov arra kért mindnyájunkat: emelje fel a kezét, akinek még él az apja. Aztán hazajött a munkából Duszja, Zsenyka felesége. Erélyesen kitárta az ajtót, és kijelentette: » — No, fiúk, szedelőzködjetek! Ültetek eleget. A gyereknek nincs hol aludnia.
