Irodalmi Szemle, 1965

1965/8 - Mács József: Adósságtörlesztés (regényrészlet)

Pedig nem voltam cimboráskodő, ritkán mentem ki a gyerekekkel a falu végére szőrlabdát rugalni, nem bántottam a madarak fészkét, nem dézsmáltam meg a gyümölcsös kerteket, a lányokkal sem közösködtem. Hárman voltak velem egykorúak. Zsó- ka Teri, a szomszéd faluba ment férjhez, Bíró Kata, az apja első gazda volt a Botta- falvi Miklós majorjában, szerencsétlen lány, megesett egy alföldi határvadásztól, el is költözött vele, s Bödör Piri, az ácsmesterünk lánya, aki a járási kórház mosodájába jár dolgozni.

Soha nem tudtam törlészkedni hozzájuk, utáltam a foncsikjukat. Az ellenszenv bennem élt Debrecenben is. Néhány lány járt az osztályunkba, de rájuk sem néztem.

Az első lány, akin megállt a szemem, Barnabás Erzsiké. Azóta is látom, nézem, lesem, csodálom. Figyelemmel kísértem, amikor reggelenként szellőzésre tárja szét az ablakot, amikor gereblyével vagy villával elindul nővére után a mezőre. Foncsikot hord ő is, de nem ellenszenveset. Foncsik- jai a mellére simulnak.

Nem voltam csapodár természetű, nem szerettem a futó kalandokat, nem véstem nevem egyetlen lány szívébe sem, mint ahogy a fa kérgére szokás. Lehet, ezért viharozta fel nyugodt lelkem igéző tekintete, amikor ott ült édesanyjával az asztalunknál. Azóta szívemben hordom a nevét, a mosolyát, arcának színét, testének formáit.

S ahogy ő lelkemnek egyre rokonszenvesebb, úgy válik mindjobban ellenszenvesebbé Boros Géza, aki nem hagy neki békét, kocsmából, templomból örökké lót-fut utána.

De a szüleivel sem voltam kibékülve. — Micsoda rabszolgakereskedelem ez? — há- borogtam az ablakban, ha szuszogó, pipázó apját az Erzsikéék kapuja előtt megpillantottam. Alig cseperedik fel a lány, és már tudják, ki kié lesz. Gazdag a gazdagé, szegény a szegényé. És ha ezt a szokás kialakította törvényt megszegi valaki, az poklot zúdít magára.

Előfordul, hogy az időnap előtt összeadott fiatalok húzódoznak egymástól. A szülők azonban mit sem törődnek ezzel. Udvarolnak, összejárnak fiuk vagy lányuk helyett. Vajon Erzsiké bolondítja Boros Gézát, vagy Boros Géza bolondul utána?

Mit töröm rajta a fejem? A falu nyelvén nem hurcoltatom magam, nem futok versenyt Boros Gézával. Ha összeadták őket, isten áldása rájuk! Méhes sógor már a

toronyba tart, meghúzza a harangot délre, jön haza ebédre a bátyám, édesanyám, megrakom a tüzet.

Nem bírtam nézni a kisiklott vonatot, de a kisiklott gondolatot sem tudtam elviselni. Bosszankodtam, hogy a tanfelügyelő látogatása után a gyerekek utáni vágyakozásomban Barnabás Erzsikénél kötök ki. Nincs értelme az ábrándnak. Ha már tanítanék, talán akkor sem lenne. Barnabás bácsi a vagyonon keresztül nézi az életet. Képesítésem alig nyom valamit az ő serpenyőjében.

A színben fát kapartam össze, és vittem a konyhába. Megraktam a tüzet, s a duruzsoló, sistergő láng mellett döntöttem a sorsomról. Nem várok tovább. Nem megyek tanítani. Tisztességes munkát keresek. Lehetőség bőven van. Akár Podmanicky erdész úrnál, akár az intézőnél, Potymáknál.

Húszéves vagyok, szakmát is tanulhatok. Még nem késő! A tétlenség öl, csinálni kell valamit. Emberek közé kell menni. Nem arra születtem, hogy kuporogjak és szenvedjek az ablakban.

Anyám érkezett elsőnek, friss lóherét hozott. Gyorsan elújságoltam neki az elhatározásomat, szakmát tanulok vagy munkát vállalok.

— Kár volt neked visszajönni Debrecenből, nagy kár! — legyintett, és gondterhelten keresztbe fonta mellén a karját.

— Miért?

— Nem tudsz alkalmazkodni. Nem tudsz jó képet vágni. Alakoskodni se tudsz. Pedig szemesnek áll a világ. Látod a bátyád? Róla végy példát! Ő való erre a földre, ismeri a szél járását. Kézbesítő volt a magyar világban, kézbesítő most is. Ő az okos, nem te ... te suszternek lettél volna jó, szeretsz a széken ülni — szúrt meg tapintatosan, és szedett a tányérjába. Állva kanalazta a levest a tűzhely mellett.

— Unom már az ülést is — rágtam a füstölt disznókörmöt.

— Mit akarsz csinálni?

— Munkát keresek, és dolgozom!

— Hol? — fürkészte szigorúan az arcom.

— Podmanickynál, Potymáknál vagy Háncs Gyulánál, — soroltam a neveket.

Elnevette magát. A tányért is majd kiejtette a kezéből. Aztán egyszerre felhős lett az arca.

— Hát sokra viszed, nem mondom. Gürcölhettem, kraj cár oskodhattam érted. Küldözgettem a csomagot és a pénzt Debrecenbe. Moshattam a sok szennyest a kas