Irodalmi Szemle, 1965

1965/8 - Bárczi István: Idegenül

idegenül

Most, a nagy távolságok korában, s a kalitkás idő ürügyén, megvetem egy biztos ponton a lábam, mint a csikós a lova szügyén.

S elgondolom, míg körbejár az árnyék, akár egy földbe ékelt cölöpöt, min ámulnék, míg idegenül állnék egy fűszál és egy gyárkémény között.

Mert kinőni — mint a fű — kevés.

Mert teremni — mint a gyár — csupán őstörvény, mint az ivás-evés — az ámulathoz kell egy Batu khán.

Hát kilesem, tán egy bibliából az embert, tragédiákkal tele: bámulom, hogy sorsából kilábol, pedig régen nincs már istene.

Az első: tejet hoz és mosolyog.

A mosolya is ilyen tejszagú.

Felesége nyomában sompolyog, mögöttük meg egy egész falu.

Este lemossák a húgy szagát, frissen ülnek a tehén fejéséhez.

Az asszony végül megöli magát, a férfival meg paraszt-sorsa végez.

A második: kalapál és konok vasával immár történelem-tanú. Perifériákon imbolyog, arcán olaj, vaspor, mész, hamu.

S amíg épít iskolát, gyárakat, felesége kenyérért lohol.

Szívükön hét kulccsal zárt lakat, s a kulcsok elvesztek mind valahol.

A harmadik: nincs magánélete,

tanít és könyvet ír, hogy megmaradjon.

Se asszonya, se dundi gyereke,

semmit se kap, de sorsa: adva adjon.

Bibliák régi prófétája ő,

ha elbukik, itt sorban minden meghal.

Olykor elnyeli a mord idő,

mint más korok bús Jónását a cethal.

S a negyedik: hármukkal van tele, és prédikál, osztozzon a hasznon. Nagyon egyszerű a képlete: hús, bor, új autó, fincsi asszony.

Ha unatkozik — háborút csinál, esetleg futva visszaköszön, buta emberek vállain áll: ott felejtette a vízözön.

S amíg a Föld forrongó hővizéből kifogom a legszebb halakat, elgondolom, hogy százféle izzé tör minden kihalászott számadat.

S tudom már, míg körbejár az árnyék, mint egy földbe ékelt cölöpöt: az ámulás is egyszerű ősi játék egy fűszál és egy gyárkémény között.

Bárczi István

Pablo Picasso: Női fej, lino (1962)