Irodalmi Szemle, 1965
1965/8 - Fábry Zoltán: A koronatanú
szá!? Hogy ez a Demeter ugyanúgy hőse osztályának, mint ahogy Toldi Miklós (a gyönyörű Toldi Miklós!) hőse a magáénak!? S mit mondhatok még emellett?... Elvégre Dante is csak a maga teljes és ellentmondás nélküli állásfoglalása miatt művészet: mert azt mondja, amit gondol, és azt gondolja, amit érez, és azt érzi, amit él. Ezért végérvényes és egész. író, hős, téma, levegő, stílus maradék nélkül egybeesnek a becsület során.“ A lényeges szóhoz értünk: „becsület“. Becsület mint az állásfoglalás szinonimája, melyet Gaál Gábor zárójelben még a szépséggel is egyenlít: „(A becsület a szépség)“. A becsület: kulcsszó, akárcsak az egyjelentésű József Attila-i „tiszta szívvel“. Jevtusenko költészetének sem véletlenül lett a „becsület“ az alapszava. És ez a kulcsszó az állásfoglalás attitűdjét vonzza. A realizmusnak csak az állásfoglalás ad súlyt és hitelt. Amikor Gaál Gábor Szilágyi Andrásnál Dantét tanúztatja, akkor ez nem blaszfémia, mert ezzel és így a valóságirodalom gerincét rögzíti: az állásfoglalás kikerülhetetlenségét, elsődlegességét. A realizmus az állásfoglalás jogán, az erkölcsi magatartás erejével a legteljesebb művészetté lényegül, teret, időt és társadalmat fog egybe: a valóság igazát úgy adja és mondja, hogy valóra váljon embererősítő, javító és változtató ereje. Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá, író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti. E folyamatban a realizmus nem más, mint az igazság, az erkölcs és a becsület szinonima-valósága, egyértelműsége. A valóságirodalom: erkölcsi realizmus. Állásfoglalás dolga, becsület ügye. A szocialista realizmus vagy erkölcsi realizmus, vagy semmi sem. Gaál Gábor a koronatanúja. Pablo Picasso: Eltört lándzsa, lino (1959)
