Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)
Ahhoz, hogy egy ember, aki életét a politikának akarja szentelni, bátorságának a döntő pillanatokban egyáltalán tanúbizonyságát adhassa. bizonyos fokig tiszteletben kell tartania az adott helyzet struktúráját. így jellemzi Kennedy álláspontját Irena Dubská „Az új amerikai nemzedék ideológusa“ című tanulmányában (Déjiny a souőasnost, 1/1964), majd így folytatja: „A két pólus között támadt állandó feszültség (bátorság — realizmus — D. P.), amelyben a politikus egyénisége ez a politikus kizárólagos érdekszférája... Kennedy egy bizonyos mértékben bátorságra törekszik a modern politikai élet területén,... s ezt... úgy nevezi, hogy a méltóság megőrzése még a legkínosabb körülmények között is.“ Tehát: bátorság a legszélesebb politikai értelemben vett konfliktusok idején, sőt, ahogy I. Dubská hangsúlyozza, bátorság, mint „a világgal való megbékélés állandó létkérdése“. Ez a hozzáállás méltó a huszadik századhoz, melynek vonásaihoz kétségtelenül hozzátartozik az önvizsgálat, amit McGee texasi professzor és Rostow bostoni történész annyira hiányol Amerika tizenkilencedik századában. De ennek az elemzésnek és önelemzésnek, amely alapját képezi Kennedy „új határok“ elnevezésű politikai programjának, megvannak a maga belső, immanens határai. Kennedy alig vizsgálja a történelmi tanulmányához kiválasztott merész szenátorok profilját koruk viszonyaiba ágyazva, nem tartja nagyon fontosnak, igazuk volt-e vagy sem. „Arra, hogy feltegye a kiindulópontok jellegének, érvényességének és értékének a kérdését“, össsze- gezi I. Dubská,“ Kennedy teljesen képtelen volt, mind önmaga, mind az új amerikai nemzedék számára“, melynek ideológusa és vezetője akart lenni. Ez a fenntartás filozófiai és politikai értelemben egyaránt érvényes. Roosevelt a New Deal (új elrendezés) fogalmába tömörítette politikáját, Truman Fair Deal-ről beszélt (igazságos elrendezés), Kennedy kiadta a New Frontiers (új határok) jelszavát. Ez a fogalom legelsősorban a híres „nyugati úthoz“ kapcsolódik: fél évszázadon át vonultak az úttörők tíz és százezrei a végtelen síkságokon át a Sziklás-hegység felé, és tovább a Csendes- óceán partjaihoz, a hősiesség csodáit művelték, és hallatlan kegyetlenségeket követtek el, harcba szálltak a természettel, és egyre újabb területeket hódítottak, vagy vásároltak meg. Amint a „nagy menetelés“ közbe átléptek egy határt (akár a sző eredeti területi értelmében, akár átvitt értelemben), máris új határ bukkant fel a láthatáron, mint lehetőség, és a további törekvések iránya. Ezt a hősi hagyományt próbálta Kennedy — mivel az amerikai köztudatban még mindig benne él — megidézni jelszavával: győzzétek le, ami a múlthoz húz, vagy egy helyben marasztal, ne féljetek a jövőbe tekinteni, semmi sem örök, minden korlát lerombolható! Kennedy központi mozgósító jelszava a mozgás volt — csakhogy a jelszó tartalma nem volt mindig egészen világos. „Az új határok, legyenek bár a szándékot tekintve a legnemesebbnek, közelebbi vizsgálat nyomán meglehetősen ködösekké váltak,“ írta nekrológjában a londoni Times. „A liberális értelmiségiek öröme mind Kennedy országában, mind a nyugati világban ingatag alapokra támaszkodott.“ Kiindulópontok Valóságérzékét Kennedy állítólag az őseitől örökölte. Az eljövendő elnök egy politikával, mi több, bostoni politikával áthatott környezetben nőtt fel, amelyből tulajdonképpen egykor — ahogy azt mindig hangsúlyozzák — az Egyesült Államok keletkezett, s mindezeken túl ott voltak még az ír politika hagyományai Erről azt szokás mondani, hogy három sajátos jegye van; az intrika iránti fogékonyság; az az elv, hogy a poltika mindenekelőtt harc, s ezt mindenekelőtt megkell nyerni. Kennedy ősei csak mintegy száz évvel ezelőtt vándoroltak át az Egyesült Államokba, a nagy éhínség után, amely az 1846—1848-as esztendők katasztrofálisan rossz burgonyatermése után sújtotta Írországot — de már mindkét nagyapja elfoglalta helyét a massa- chusettsi politikai életben. így apai ágon Pét- rick J. Kennedy: egy időben a demokrata pártot képviselte a massachusettsi szenátusban, bár inkább „háttérbe húzódó oligarcha“ maradt. John F. Kennedy viszont — „mézes Fitz“ — John anyai nagyapja, szenvedélyesen szeretett a nyilvánosság előtt mozogni; népszerű szónok volt, játszott, énekelt és sírt a választók színe előtt, vagyis úgy viselkedett, mint a kor tipikus amerikai politikusai; egy isten háta mögötti ír külvárosból a nagy Boston város polgármesterségéig küzdötte fel magát, szövetségi képviselőségig vitte — és ami még ennél is fontosabb, ő volt a helyi demokraták egyik „boss“-a. A washingtoni szenátusba is jelöltette magát — de szembekerült a köztársasági Henry Cabot Lodge-dzsal, és a harcban alulmaradt — igaz, csak harminc szavazattal. Mindez 1916-ban történt, tehát régesrég, de a két nemzetiség és két társadalmi réteg választási összecsapása mégis mind a mai napig emlékezetes maradt. Lodge tipikus Üj-Angliai arisztokrata volt. Lehet, hogy az ősei ott voltak, lehet, hogy nem voltak ott a Mayflower nevű
