Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)
hajón, amely 1920. november 11-én száz bevándorlóval beúszott Provincetown massachu- settsi kikötőbe, — de akár így volt, akár úgy, ahhoz a családhoz tartozott, amelyről északkeleten az a szólás járja, hogy „a Cabotok csak a Lodge-okkal állnak szóba, a Lodge-ok pedig csakis az istennel." Egy ilyen különleges „kékvérű" amerikai politikus számára „Mézes Fitz" újdonsült bevándorló volt, (részben újgazdag, részben zugpolitikus) a bostoni külvárosok beszédes jelképe, akik beszeretnének törni a közéletbe. Mindezt jó tudnunk, mert az akkori előítéletek Fitz veje, Joseph P. Kennedy társadalmi helyzetéről is sotk mindent elárulnak. Ö már elvégezte az egyetemet, mégpedig a harvardit, s ez Amerika egyik legrégibb és legtöbbre becsült egyeteme, de a kereskedelmi és pénzügyi vállalkozásokban tanúsított agresszivitása mégis túlontúl plebejusi (vagy inkább túlontúl helyes) volt a bostoni patríciusok szemében. Joe Kennedy kölcsönözött a rokonságtól és ismerőseitől 45 000 dollárt, megvásárolta egy kis bank részvényeinek nagy részét, és ő lett 1925-ben a bank vezér- igazgatója. Onnan aztán hamarosan a Wall Street-en kötött ki, ahol nagyméretű börzespekulációkra vetette magát: „Megvásárolt egy csomó biztos részvényt..., különböző rémhírek terjesztésével, a kínálat és a kereslet mesterséges előhívásával felcsigázta a részvények árát, és magas nyereséggel eladta őket.“ így írta le a vállalkozásait 1960. július 11-én a Time című hetilap, és nem mulasztotta el hozzáfűzni a következő mondatot: „Amikor később Joe „A Börzék és Értékpapírok Bizottságának" elnöke lett, az ő közreműködésével fogalmazták meg azokat a szigorú kormányrendeleteket, amelyek betiltják az ő korábbi börzespekulációit, s amelyek segítségével meggazdagodott." A Wal Street-ről Kennedy apja előtt megnyílt az út Hollywoodba, a Floridára, Chicagóba, sőt külföldre is, főként Angliába. Már a húszas években öt olyan film-, vaudeville- és rádiótársaság igazgatótanács-elnökévé, különleges tanácsadójává, vagy átszervezőjévé vált, mint a Paramount, Pathé, First National, Keith-Albee-Orpheum és a Radio Corporation of America (RCA). A harmincas évek elején, nagy előrelátással készülni kezdett a szesztilalom feloldására: 1933-ban gyorsan Londoba utazott, megszerezte három whiskyt és dzsint gyártó angol cég kizárólagos képviseleti jogát, s ezenfelül kiharcolta magának a kormánytól az engedélyt, hogy „orvosi célokra“ néhány ezer láda szeszt importáljon. A háború befejezése után a texasi olajba (erről még szó lesz) és a manhattani, Palm Beach-i és cicagói ingatlan vagyonok vásárláséba fektetett be pénzt, s ez utóbbi helyen például megvette „a világ legnagyobb és legrondább áruházát", a Merchandise Mart-ot. Ez a vállalkozás legalábbis az európai szokások szempontjából, figyelmet érdemel: a 12,5 millió dolláros vételárból csak 800 000 dollárt fizetett meg készpénzben — és rögtön felvett az épületre egy 18 milliós kölcsönt. Ilyen ügyeskedés árán könnyűszerrel ajándékozhatott mind a kilenc gyermekének egy- egy millió dollárt személyi alapként, s ezenfelül 1932-ben és 1936-ban annyival járulhatott hozzá például Roosevelt választási alapjához, hogy rögtön Du Pont, Astor és Hearst után emlegették. Nem igen érezte meg, vagyonát ma több mint 200 millió dollára becsülik. Kinevezték a nagyhatalmú Hajózási Bizottság elnökévé — és a bostoni arisztokrácia társadalmi bojkottját (ez a társaság sokáig „nem fogadta be“) a Roosevelt-családnál tett látogatásaival pótolta, mégpedig családostul. így lett belőle Jakab király udvarának amerikai nagykövete — de nem hosszú ideig. 1938 és 1940 között nyilvánvaló lett, hogy szemtől szembe a hitleri veszéllyel az idősebb Kennedy visszahúzódott a klasszikus amerikai elszigetelődés álláspontjára: meg volt győződve, hogy Anglia elbukik, és minden keze- ügyébe eső eszközzel küzdött az Egyesült Államok hadbalépése ellen. Ki tudja, milyen része volt ebben az álláspontban az írek bizalmatlanságának, sőt, gyűlöletének az angolokkal szemben, de bárhogy is volt, a brittek ezt soha nem felejtették el neki — bár épp az ő John nevű fia írta meg azt a disszertációt, amely „Why England Slept" (Miért aludt Anglia) címmel látott nyomdafestéket, és Amerikában viszonylag jelentős sikert aratott — talán épp azért, mert benne a szerző közvetve ugyan, de elég egyértelműen megcáfolta atyja nézeteit. A felkészülés Vajon hihető-e, hogy ez a mindig nagyon politikus és később nagyon gazdag család egyszerűen feltette magában, hogy elnököt csinál a fiából? S ha ez a fiú nem lehetett Joseph, a legidősebbik, aki Anglia védelmében esett el, akkor a valamivel fiatalabb John-t, vagy ahogy a családban nevezték, Jack-et jelölték a Fehér Házba? Ez a monda már annyira részévé vált ez amerikai „folklórnak", hogy nem vethetjük ésszerű elemzés alá — de az bizonyos, hogy Kennedy politikai pályafutásából, ha kezdetben egyáltalán nem volt is meteorszerű, soha nem hiányzott a szorgalom és a céltudatosság, és
