Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - FIGYELŐ - P. Sándor János: Bábi Tibor: Tízezerév árnyékában
Saját szöveg-környezetéből kiemelve, valahogy így hangzana: (a’i): az elforgó égitestek árnyékában (bi, b’i) pici szentjánosbogár röppen a langyos esti szélben (ai) Az expozícióhoz való visszatérés kis változtatással szó szerinti ismétléssel kezdődik. A változás az, hogy a puszta tudomásulvételt a természettel való párbeszédes együttélés váltja fel. Ami történik, annak így kell történnie, ezért hát: a’z: „Sercenj, fű, pattanj, bogár, zümmögj, kicsi szúnyog, selymes, lágy szél, simogasd arcunk,“ A természet élete mellett az ő egyéni élete is megkapta minden dolgok közös értelmét, a fennmaradni akarás küzdelmes szépségét. 03: „lobogj bennünk, láthatatlan láng, ó, szerelem! S jer, asszonyom: tenyereden új városok, bolygók, az egész jövendő, mint e pici szentjánosbogár, mely a langyos esti szélben röppen. Szállj, zöld fényő, parányi csillag, álmunk, az elforgó égitestek árnyékában ballagunk alattad, s könnyed, biztos lépteink nyoma, bár láthatatlan, itt marad utánunk. Tovább fog, mert tovább akar élni. Nem néhány arcvonásban vagy mozdulatban, amit akaratlan átörökít a természet, hanem új városokban és bolygókban, amelyeket ő akar, és amelyek láthatatlanul ott élnek már a társa tenyerén, hogy — miként a Föld — más időben (és esetleg más térben is) megint csak önmagát ünnepelje. Ebben a láthatatlanul lobogó lángban így izzik eggyé a mindenség és a magunk szerelme* Szólnom kell még röviden nyelvi formájáról is. Nagyjából azonos szótagszámú sorokból épült szabadvers. Elsődleges tagoló eleme a beszédhangsúly, a versmondatok egy lélegzet- nyi ízekre, illetve az ezekből álló tagokra bonthatók. Egy-egy íz vagy tag mögött olykor felsejlik valami ismert metrum, megjelenik egy-egy rejtett vagy sorvégi rím. Elejétől végig enjambement-okkal is egymáshoz fűzött, fölösleges szavaktól mentes, arányosan szerkesztett mondatok ritmikus áradása az egész. Hogy gondolati felépítése tudatos vagy ösztönös - munka eredménye-e, az teljesen mindegy. Ha pontosan tudnánk, hogy melyiké, úgyis a másikat kellene csodálnunk benne. Egyszerűen csak szép. Az újabb magyar líra egyik legszebb alkotása. „A versekhez ... érzés, indulat, őszinteség, emberiség és világérzés kell, aztán érzék a szavakhoz. Ezen fordul meg minden“ — vallja Illyés Gyula. Bábi verseiben azt az emberi teljesség utáni vágyat érzem, ami talán a fent elemzett versben — kötete befejező ciklusában — jelenik meg legtömörebben: harmóniában élni a kozmosszal és a közvetlenül körülvevő tájjal; szeretni minden embert, és megtalálni azt az egyet, aki tenyerén hozza a jövőt, az alkotást, az emberi élet célját és értelmét. Ezért a harmóniáért önti el olykor az indulat, borítja el néha a kétségbeesés. A szavakhoz is van érzéke, érti a kiválasztás és elrendezés művészetét. Elemzett verse ebben nemcsak az ő számára lehet mérték. — Valami mégis gyakran a vers és közém áll, érzés és indulat valahol megtörik. Bábi lírája elsődlegesen gondolati líra. A gondolat az alkotás folyamán azonban csak egyféleképpen válhat úgy verssé, hogy hiánytalanul és töretlenül jusson el az olvasóig. És mintha az egyetlen megfelelő szót, vagy a szavak egyetlen lehetséges sorrendjét nem mindig keresné elég kitartóan, vagy olykor nem sikerülne megtalálnia ... Elernyedése néha csak annyi, hogy beír egy fölösleges szót. Ilyennek érzem például az „éppen csak annyi dolga van neki“ (Kályha) vagy: „Merengő furcsa kedve van neki“ (Kisdiák) sorokba bekerült neki-1, amely mindkét esetben hívórím. Másutt egy-egy szó kiválasztása nem a legszerencsésebb. Az utóbbi versben például kicsit furcsának hatnak a következő sorok: „Glóbusz pörög két vézna ujj alatt, s elképzelt, roppant óceán hörög.“ Nem azt mondom én, hogy az óceán adott esetben nem höröghet, de itt az utolsó sorban ismét visszatérő pörög rímszón kívül ezt semmi nem indokolja. A Jóság című versnek asszociációk révén egymásba kapcsolódó képsorát bontja meg bennem az alábbi sorpár: „friss pékcipó, mely hűs polcon csücsül, demokrácia, mely óv, megbecsül,“ A csücsül szó hangulatát nem tudom beilleszteni a vers szövegkörnyezetébe. „A tábornokok fenyegetéseikkel siralomházzá tették a Földet, az egész Földet egyetlen nagy siralomházzá tették:“ Ezzel a képpel indítja A kétely és bizalom éneke című ciklusának első versét, mely harmincöt soron keresztül, gondolatismétlésekkel, halmozásokkal, egyszerű szavakban árad, mint egy ószövetségi zsoltár. A megrázó víziók sora
