Irodalmi Szemle, 1965

1965/7 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Tóth Elemér: A halak mélyben úsznak

a két verset össze is cseréltem, s a leírt vershez szóló kritikát a még le nem írt vers jogán marasztaltam el.

Nos, ez a jövővel cimboráló ifjú költői tulajdonság az, amely a róla szóló kritikától is nagyfokú intuitást igényel, egy olyan fokú szellemi expresszianizmust, amely a mozdulni vágyást a mozdulat tényében képes szemlélni. Ezt igényli Tóth Elemér első verskötete is, a szándékra figyelést és a szándékból vaiO következtetést. E nélkül a módszer nélkül hiába teszi fel Fukáry Valéria az Üj Ifjúságban megjelent kritikájában a kérdést: „Mi ebben a fiatal emberben a költő, az énekes, a más? Az őt megkülönböztető többlet?“ A feleletadás általánosságokba siklik, mert pusztán az eredmények felsorolására épít vagy ezékét igyekszik megszépíteni, sztatikusan azonban s nem a szándék sodrásában. Főnöd Zoltán Üj Szóban közölt Írásából is nehezen hámozom ki a csak Tóth Elemérre igazítható portrét. Idézem: „A kötetbe foglalt verseinek többsége a fiatal költő jó erényeit villantja fel, gondolatiság és formai igényre törekvés egyszerre jelentkezik nála. Érthetően keresi a sajátos megnyilatkozási formát, kerülve a romantikus- konvencionális hangvételt, s a konkrét igazságokat — saját élményanyagából építve — az általánosság irányába állítja. A közéleti szenvedély ösztönzése is célja, s az élet igazsága megismerésének és kimondásának vágya hevíti. Ez utóbbi azonban a sikeres kísérletek mellett nemegyszer csak szándék marad. Versei egy részénél a szenvtelen hangvételt a mondanivaló vázlatossága súlyosbítja.

Vers és költő konkrétebb szembesítést igényel, mert enélkül a konkrét igazságok, a saját élményanyagból építettek is, nem lesznek kitapinthatok, hanem általánosak maradnak, absztraháltan és nem a költő világából lépnek elénk.

A legegyszerűbbnek látszó út, s magam is úgy gondoltam eleinte, ennek a konkrétség- nek a becserkészéséhez egy elemző verstani vizsgálaton keresztül vezetne, ahol statisztikus következetességgel felsorolnánk a versépítő elemek mineműségét, összeszámolnánk az állítmányok versgyorsító motorját, a jelzőrendszerek lassító fékrendszerét, kimutatnánk a felhasznált szavak eufónikus intenzitását, a rímek minőségét és fajtáit, a ritmuselemek változatait. Csakhogy olvasás közben rájöttem, hogy egy ilyen elemző vizsgálat nem szolgálna hasznosítható bizonyossággal. A kötet nagyrésze ugyanis csak hozzákészülődés ahhoz a Tóth Elemér-i vershez, mely a kötet végén néhány töredékben kimutatható. Az ilyen értelmű felmérés kísérletétől azonban nem

mondtam le, különösen azért nem, mivel kritikánk teljes egészében nélkülözi az ilyen jellegű írásokat, s visszatérek rá a második Tóth Elemér-kötet kiértékelésénél. Az első kötetnél megelégszem a szándék és az útkeresés mozdulatainak intuitívebb vizsgálatával.

„A halak mélyben úsznak“ ezzel a költői kijelentéssel és szimbólummal, a címadás tényével és ürügyén kezdődik az első találkozás a Tóth Elemér-i költészettel. A címadás nem véletlen, szándékot, tartalmat, célt együttesen rejt magában. A halak, egyrészt azok az annyit megénekelt cseh és szlovák avantgard halak szimbólumának a vállalását is jelentik szándékban és tartalomban, amelyek pár év óta úszkálnak már költészetünk akváriumaiban, másrészről pedig túl a modernizmus egyszerű fitogtatásán konkrét célkitűzést is foglal magában, a mélybe merülés vágyát. „A halak mélyben úsznak“ — írja versében:

,Nem csicseregnek, mint a madarak,

komolyan veszik az életüket,

szerényen, halkan, csendesen, megfontoltan.

Én a költőt így képzelem, ilyennek látom mindig,

lent az emberi mélységekben kutatva, kutatva piszokban, szennyben, kutatva csókban, szerelemben, s ki tudja, néha melyik út rútabb a másiknál."

A címmel kezdtük s a hozzátartozó kötet záróverséből idéztünk. A közöttük ívelő költészeti út lenne hivatott arra, hogy eldöntse, címadás és záróvers valójában összerímel-e, mennyiben követte a költő a halak példáját, micsoda mélységekig jutott el? De itt már megint kész eredményeket kérnénk számon, s előbb marasztalnánk el a kötetet, még mielőtt megismerkedtünk volna vele. Nem, ehhez a megismerkedéshez csakis a szándék nyomon követésével vagy ha úgy tetszik rabló-pandúr játékával juthatunk közelebb.

Rögzítsük először a kiinduló pontot, hogy a mozdulat dinamikáját felfedezhessük és irányába álljunk. A honnan jött kérdésre a költő az Egy marék földszaggal című első ciklusában felel: „Hahó, hahó! Nézd, itt vagyok. Elhoztak hosszú nappalok, érleltek tompa éjjelek. Pacsirtahangú énekek legyezték vándor szívemet"... s tovább „Ahol csak kell segíteni, kész vagyok: van bennem erő, hatalmas lángot löveló, a munkám lett a szerelem s jószagú életkenyerem.“ Nos, ha ezeknek az idézeteknek (s az egész vers ilyen) eredményeit vizsgálnánk, könnyű lenne összegyűjtögetni a lesújtó jelzőket (bombasztikus, se