Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Jiři Šotola: Irodalmunk mai helyzete
Jifi Šotola: irodalmunk mai helyzete Két kongresszus közötti időszakban, 1965. június 9-én plenáris ülésre jöttek össze a Csehszlovák Írószövetség tagjai a jelszabadulás 20. évfordulója alkalmából. Marie Majerová nyitotta meg az ülést, és a fő beszámolót a szövetség központi bizottságának első titkára, Jifí Sotola tartotta. A beszámoló második részéből közlünk néhány olyan részletet, amely Irodalmi jelenünkre vonatkozik. Az első rész az 1945— 1965-ös évek irodalmának fő irányzatairól és a fejlődés néhány egyéb kérdéséről szól. Rámutatott ebben az egész fejlődési folyamat bonyolultságára és sokrétűségére: egyetlen korszak sem intézhető el valamiféle leegyszerűsítő, problémamentes jellemzéssel. Az irodalom mindig a társadalmi fejlődéshez való kapcsolatra törekedett; mindig e kapcsolat ilyen értelmezésének előnyét bizonyította, amely a voluntarizmus és a külső követelményekhez való alkalmazkodás helyett az irodalom szerves szükségletéből indul ki. A beszámoló harmadik része a szövetség tevékenységéről szóló jelentést tartalmazta. Ezt azután Ferko elvtársnak és a szövetségi intézmények vezetőinek, Závada (Irodalmi Alap) és Piláf (Csehszlovák író Kiadóvállalat) elvtársaknak hozzászólása egészített ki. Az alkotás kérdéscsoportjának vitájához öten szóltak hozzá (Mihálik, V. Havel, Nedved, Buriánek és Franék ). Irodalmunk mai helyzetét nem lehet úgy felfogni és elemezni, mint valami fagyosan merev, mozdulatlan tárgyat. Bármilyen sztatikus kép hamis. Ezért meg se kíséreljük felvázolni az irodalom helyzetét napjainkig, még „ligatáblázat“ sorrendjében sem, tegyünk kísérletet inkább arra, hogy megmagyarázzunk néhány fejlődési problémát, amelyek — úgy tűnik — tartós jellegűek. Kétségtelen, hogy sok megoldatlan kérdés nehezíti helyzetünket. Ezt nem az irodalom önkritikájaként mondom; ellenkezőleg, ebben rejlik az előnye. Már az is előny, hogy még nem is igen régen az irodalom minden problémától mentesnek tűnt, ugyanakkor a háttérben rejtve a problémák sokasága hemzsegett nyilvános szembesítés nélkül; ma viszont a problémák és ellenértékek sokkal nyilvánvalóbbak, tehát természetes módon léteznek. Ami még a minap nyilvánvaló volt, ma problematikussá válik. Amire tegnap még kevesen gondoltak, ma már sokak számára sürgető közös kérdés. Művek jelennek meg, amelyek meglepetésként hatnak. Sokszor újból értékelik az irodalom egész eddigi alkotórendszerét, nyilván fogékonyak a változtatás kísérletének gondolata iránt. A felületes szemlélő talán bosszankodik a látszólagos rendetlenség láttán. Ám az irodalomban, a művészetben szüntelenül sok bizonytalanságra van szükség; másképp feltétlenül beáll az egy helyben topo- gás, a merevség és a visszafejlődés. Sok megoldatlan probléma van körülöttünk, s ez alapjában véve örvendetes jelenség. Kevésbé kellemes azonban, ha a problémák tornyosulnak, nem haladnak előre, és nem jutnak a különböző nézetek kölcsönös szembesítésének állapotába. S ha nem következik be a problematika természetes fejlődése, és ha nincs elég erő arra, hogy mozgásba hozza e problémákat, a problematikus irodalom is sztagnáló irodalommá válhat. Ezenkívül az irodalmon belül a folyamatos és egyre kifejezettebb differenciáció állapotában vagyunk. Irodalmunkban valóban feltűnően sokasodnak az eltérések, különböző nézetek és stílusok tűnnek fel és növekszik a távolság is ezek között. Ezt sem az irodalom önkritikájaként mondom, ellenkezőleg, örvendetes és hasznos valóság ez. Örvendetes egyebek kö
