Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Kardos István: Tanítóságunk élet- és műveltségi színvonala egy felmérés tükrében
Ezeket a számokat önmagukban nehéz értékelni, mert csakis azonos kritériumokkal mért (mellőztük a divatjamúlt és társas kapcsolatok alkalmával használhatatlan öltözködési kellékeket), más szociális csoportokban történendő kutatás adataival való összehasonlítás tenné lehetővé a teljes minősítést. Ettől függetlenül megállapítható, hogy tanítóink többsége anyagi lehetőségeihez mérten törődik külsejével. Tanítóink életrendjére következtethetünk az étkezésre vonatkozó adatokból is. 124 tanító közül 17 nem szokott reggelizni. Ezek valamennyien utazó tanítónők, s a reggelizés mellőzését azzal magyarázzák, hogy „nincs rá idő“. Egy tanító kivételével valamennyi főtt ételt ebédel. Hét személy iskolai, illetve üzemi konyhán, 116 otthon étkezik délben. Az ebédelés időpontjában számos esetben rendszertelenséget tapasztaltunk. A tanítási idő heti váltakozása (dél- előtt-délután) nem egy esetben azt eredményezi, hogy több tanító az egyik héten 11 órakor, a másik héten pedig csak 15 órakor ebédel. A vacsorázás időpontja a legrendszeresebb, viszont az is igaz, hogy a tanítók 25—30 %-a (többnyire a „szabadosok“) száraz ételt vacsorázik. A tanítókról való gondoskodásban nem szabadna megfeledkeznünk a rendszeres, emberhez méltó étkezés főfeltételeinek biztosításáról. A problémák megoldásában mindenekelőtt a helyi nemzeti bizottságoktól várunk segítséget. A munkaerő-gazdálkodásban ilyen szempontból megkülönböztetett figyelmet érdemelnek azok az anyák, akik családjuk étkezéséről is (főzés) naponta gondoskodnak. A családos tanítók száma 74. Ezekben a családokban 126 gyermek van (egy családra átlagban 1,7 esik), ebből 101 iskolaköteles. Arra a kérdésünkre, hogy „véleménye szerint hány gyerek ideális egy családban?“, négyen eggyel, ötvennyolcán kettővel, negyvenöt hárommal, heten néggyel, ketten pedig öttel válaszoltak. Általában megállapítható, hogy tanítóink kiegyensúlyozott életet élnek. A tanítók 34 %-a (42) még gyermekkorában határozta el a pedagóguspálya választását, s csak 21-en (16,8 %) húsz éves koruk után. 105 tanító úgy nyilatkozott, hogy megtalálta életcélját a nevelői munkában, csak öten bánták meg e hivatás vállalását. Az igazság kedvéért mégis megjegyezzük, hogy arra a kérdésre, hogy „szeretné-e, ha a gyermeke is a pedagógus pályát választaná majd“?, 105-en (84 %!) egyértelmű „nem“-mel válaszoltak. Bár 98 tanító meg van elégedve jelenlegi munkahelyével (14 nem, 12 részben) mégis 78 (63 %) szívesebben tanítana másutt s ebből csak 31 a nyitrai járásban! A tanítók mintegy 30 %-a délebbi járásban (Komárom, Dunaszerdahely, Érsekújvár) szeretne tanítani. Az elvágyás okát gyakran pontatlanul, minősíthetetlenül okolták meg („talán ott nem háborgatnának bennünket“, „mégis, ott többen lennénk“, stb.). Véleményünk szerint jó lenne, ha ezzel az „elvágyódási problémával“ foglalkozna majd a JNB Iskolaügyi Szakosztálya is a munkaerő állandósítása érdekében. A rokoni kapcsolatok vizsgálata többek között azt is bizonyította, hogy tanítói famíliák vannak kialakulóban. A vizsgált személyek 67 %-ának van pedagógus rokona. 22 tanító közeli rokonságában 3—5, 11 rokonságában pedig több mint 5 pedagógus van. A tanítók baráti kapcsolatainak vizsgálata során egy nagyon meglepő tényt állapítottunk meg: 29 tanítónak (23 %) nincs barátja. A barátok szociális hovatartozásában a következő sorrend állapítható meg: pedagógus (54), más értelmiségi dolgozó (15), szakmunkás (15), egyéb foglalkozású (11). A pedagóguscsaládok többségét semmilyen tartósabb baráti kapcsolat nem fűzi más családhoz. Arra a kérdésünkre, hogy „mi a legkedveltebb szórakozása?“, legtöbben a TV-nézést, színház és filmszínház látogatását és a táncot jelölték meg.
