Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Kolozsvári Grandpierre Emil: Házasság mai módra
volna eszembe, nem is mondtam volna. Nem igaz? És még nem is csókoltál meg. — Csakugyan. Abban a pillanatban, hogy a lány bőrét az ajkán érezte, a világnézete megváltozott: — Döntöttem — szerette volna mondani, de Anikó füles koffert húzott elő az asztal alól s kotorászni kezdett benne. — Ebédelsz, Didili? — kérdezte oda se figyelve. — Délután öt órakor? Ebédelni? ,— ámuldozott Dezső. — Már régen túl vagyok az ebéden. — Megvan! — mondta Anikó. — Mégis csak jól emlékeztem, hogy betettem ezt is. Jegyzet. Ödöntől kaptam kölcsön. Ő is az estire jár. Klassz tag, csak sántít. Lerúgták egy meccsen, -most vizipolózik. A medencében állati klassz. Ja! Fizess és menjünk. Kocsival vagy? Dezső intett a pincérnek, karját felemelte, hüvelykjét összedörzsölte a mutatóujjával; közben bólintással jelezte, hogy kocsival jött. — Ugye, elviszel? — mosolygott rá a lány, olyan forrón, hogy kiverte az édes verejték. — Igen ... igen ... — dadogta —, én is éppen erre gondoltam. Beleültek a kocsiba s ő kérdés nélkül a Rózsadomb felé indult. Ott lakott. — Bediliztél, Didili? — kérdezte a lány s kezét szelíden a kezére csúsztatta. — Újpestre megyünk. — Hozzád? — Hozzám? Nem Újpesten lakom. — Akkor miért megyünk Újpestre? — Az Ödönnek visszük vissza a jegyzeteket, mutattam, nem emlékszel? Az Ödön az, aki klassz, csak sánta. Tényleg nem emlékszel? Megígértem, hogy ma ctt lesz a jegyzet. A haverjának kell, aki őszre halasztotta, most elutazik, viszi magával, hogy tanulhasson. Még két könyv sürgős, a Rózsáé, ő a Móricz Zsigmond körtéren lakik, s a Nuskóé. Várj csak, beleírtam a címet. Érdliget. Mindjárt megmondom az utcát is ... — Érdliget? — kérdezte Dezső tompán. — Ahogy mondod. Nem látszol boldognak, Didili. — Én ugyanis arra számítottam, hogy ez a délután a mienk, megbeszéljük, hogy azután hogy és mint lesz ... — Megbeszéljük — hagyta rá a lány —, de előbb visszavisszük a jegyzeteket, te ajser vagy, nem érted, minden jegyzetet kölcsön kaptam. Leesett már a tantusz? — Tehát — szólalt meg némi hallgatás után a tudományos kutató —, Újpestről Érdligetre megyünk ... — És közben útba ejtjük a Körtért. Tudósfej, úgy figyeled az utat, mintha meg akarnád enni. A vizsgáimra nem is vagy kiváncsi? Az egyik tag állatian hülye volt, az ember nem érti, honnan újítják az ilyen ürgéket. Nem tudta kifejezni magát. A nagy pofájával takargatta a hülyeségét, de akkora pofát ő sem tudott vágni, hogy ki ne bújjon álóla. — Este lesz, mire visszaérünk Pestre — jegyezte meg a lány Érdligeten. — No, látod — mondta Dezső élénken. — Mit látok? — Hogy elmúlt a nap, most már nemigen lesz rá idő, hogy beszélhessünk. Pedig én mindent lelkiismeretesen átgondoltam és úgy határoztam ... — Bocsáss meg, hogy a szövegedbe tiprok, de a Sárihoz is fel kell ugranom. — A Sárihoz? — visszhangozta a férfi gyászosan. — Nem tudod, ki a Sári, de az nem baj. A Thököly-úton lakik. Muszáj felmenni, hogy ne legyen öngyilkos. A krapekja elhúzta a csíkot, ilyenkor valakinek ki kell rázni belőle a dorlotynokat. Világos? Dezső elkomorodott. — Te is ott alhatsz — vigasztalta a lány.
