Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz
Tadeusz Róžewicz A modern lengyel dráma hangadói ma Jerzy Broszkievicz, Slawomir Mrožek és Tadeusz Róžewicz. Közülük Mrožek nemcsak a lengyel, hanem a világ nagy színpadain (amerikai, német, szovjet, olasz stb.) is ismert és elismert. Közhely, hogy a világ keleti, szocialista részében nyugat felé a lengyel szellemiség a legnyitottabb, legfogékonyabb az onnan érkező művészi áramlatok iránt. De azt már kevesebben látják és emlegetik, hogy ez a nyitottság nemcsak hatásfelvevés és reprodukálás, hanem átültetés, megújítás és bizonyos mértékig visszahatás is. Beckett Godotra várvá-ja lS53-ban jelenik meg és rá négy évre a Teatr Wspólczesny már játsza, de ha ehhez hozzátesszük, hogy K. I. Galcziňsky költő (meghalt 1953-ban) már a dogmatizmus legsötétebb éveiben gyilkos szatírájú jeleneteket ír, s már a negyvenes évek végén lerakja alapjait a nálunk még csak most kibontakozó kisszínpad-mozgalomnak; hogy a Galcziňsky-ra ható Witkiewicz (meghalt 1939) a lengyel kritika szerint előbb volt exisztencialista, mint a franciák; hogy 1956, a tragikus poznani események után a lengyel irodalomban a lehető legélesebben vitatják a hatalom, a szabadság kérdéseit (az abszurd drámairodalom központi témái); ha mindezt tudatosítjuk, utána például Mrožek 1958-ban bemutatott Rendőrök-jének a gyökereit már nem kereshetjük kizárólagosan a nyugati abszurd írók műveiben. De a hazai talajban gyökerezés kézzel foghatóbban is bizonyítható például A hadnagy halálá-ban, amely nem más, mint egy Mickiewicz-vers parafrázisa. Még nyilvánvalóbb a lengyel abszurd színház „lengyelsége“ Róžewicz esetében, akinek 1960-ban megjelent Adattár-a (Kartotéka) annak a lengyel háborús nemzedéknek a problémáival foglalkozik, amely ezt megelőzően legmarkánsabban éppen az ő költészetében jelentkezett, de ott van a Cybulski formálta jellegzetes, zavartlelkű, helyét nem találó filmfigurákban is, (például a Hamu és gyémánt-ban). Ilyen értelemben írnak róla a kritikusok is, s utalnak a darabot foglalkoztató „örök“ lengyel témakörökre; Lengyelország és a világ, az ember és a társadalom, az ember és az emberek stb. A nyugati abszurd írókkal a hiány érzete rokonítja. Hiányzik a megformált, egyértelmű mondanivaló, (ezt a nézőből akarja kiprovokálni a szerző), hiányzik a mese, a cselekménybonyolítás, s végül hiányzik a klasszikus dráma elkerülhetetlen kelléke: a hős is. A benne Hős-nek nevezett személy tulajdonképpen a klasszikus hős paródiája, hiszen még csak neve sincs, illetve minden lapon más névre hallgat, nincsen meghatározott kora s tulajdonságai sem. Mindezt a rajta átpattogó mellékszereplők hordják, akiknek megjegyzéseiből, jeleneteiből inkább csak sejtjük a Hőst, mintsem hogy látnánk. így válik Róžewicz abszurd játéka túl Beckettéken, s a konkrét 'néző abszurd helyzetein a színház, a dráma abszurdumává is. Legújabb darabjában (A megmegszakított gyermekkor) ez a vitaszándék a drámával, mint műfajjal még nyilvánvalóbb. Ebben már olyan szerzői utasításokat találunk, hogy: „A polcon néhány ősz hajfürt fekszik, de a nézőtérről nem látni őket. A szobában két-három légy röpköd, amelyek persze a cselekmény folyását lényegesen nem befolyásolják," stb. így válik a lengyel abszurd dráma az „abszurd“ jelzőn belül is külön tartalmak hordozójává. Tadeusz Róžewicz neve nem ismeretlen az Irodalmi Szemle olvasói számára, a múlt évben már bemutattuk mint költőt. Ismerkedjünk meg most vele drámaíróként is. fő —
