Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - HAGYOMÁNY - Szeberényi Zoltán: Emlékezés a húsz éves HÍD-ra
A Szlovenszkói magyar írók antológiája I— IV. A Híd kiadói tevékenységének legmaradandóbb eredménye ez a négykötetes antológia. Megjelentetésével olyan vállalkozást hajtottak végre szerkesztői, melyhez hasonló nem volt a csehszlovákiai magyar irodalom történetében. Megkísérelték 932 oldalon a hazai magyar írók, az elszármazott írók és a csehszlovák irodalom legjava termését bemutatni. Az I. és IV. kötet Az I. kötet 1936. szeptember 1-én, a IV. pedig 1937 november első napjaiban hagyta el a nyomdát. Mindkettő a hazai magyar írók alkotásait tartalmazza, ezért együtt tárgyaljuk őket. A két kötet összesen 466 oldalon 62 író és költő munkásságából közöl szemelvényeket. Huszonhat lírikus 151 verssel, negyven prózaíró 5 tanulmánnyal, 26 elbeszéléssel és 5 regényrészlettel szerepel benne. Néhá- nyan (pl. Äsguthy Erzsébet, Páll Miklós, Se- besi Ernő, Szenes Erzsi) mindkét műfajt képviselik. Az antológia összeállítási elve köny- nyen felismerhető. A szerkesztők alfabetikus sorrendben szerepeltetik az írókat, műfajra, írói rangra, korra stb. való tekintet nélkül. Ez a rendezői elv — enyhén szóvá — erősen vitatható, különösen, ha figyelembe vesszük a közölt szemelvények terjedelmét és számarányát. A szerkesztőket láthatóan az a szándék vezérelte, hogy minél több hazai írót mutassanak be a kötetben. Ez a tendencia szükségszerűen kritikátlan válogatáshoz, így a nívó nagymérvű ingadozásához, az átlagszínvonal erős csökkenéséhez vezetett. Az antológia puszta seregszemléje lett a csehszlovákiai magyar irodalomnak, mely a szerzők bemutatásán túl sem rangsorolni, sem jellemezni nem akar. A szerkesztők mellőzték az antológiák összeállításának általános szempontjait, sem nivóbeli, sem tér- és időbeli korlátokat nem állítottak maguk elé. Kérdőíves rendszerrel dolgoztak,* a közlendő művek megválogatása az egyes íróktól függött, akik viszont többnyire legfrissebb írásaikat küldték, így csak a legritkább esetben sikerült egy-egy költőt érdemeinek megfelelően bemutatni. A szerkesztők válogató elve csupán a nem élő tollforgatóknál érvényesült. Ebből a körülményből adódik az olvasó legmarkánsabb benyomása: a kimagasló alkotások teljes hiánya, az átlagszínvonal egyenetlensége. * Mátonvölgyi László szóbeli közlése. Az egyes köteteket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért műfajok szerint vizsgáljuk. Az antológiában szereplő lírikusok túlnyomó többsége meg sem közelíti az irodalmi színvonalat, s az alkalmi versfaragók, a műkedvelő vidéki költészet színvonalán mozog. Alkotásaik sem tartalmi, sem formai szempontból figyelmet nem érdemelnek. Csupán Forbáth Imre, Győry Dezső, Vozári Dezső, Erdőházy Hugó, Mécs László, Bolya Lajos, Szalatnai Rezső, ifj. Bolyky János és Sáfári László költeményei kelthetnek érdeklődést. Az említettek közül is messze kiemelkedik Forbáth Imre és Győry Dezső lírája. Az antológiában közölt líra leggyakoribb témája a szerelem, de igazán hatásos szerelmes vers egy sem akad. Aránylag gyakori téma a szlovákiai tájhoz, a szülőföldhöz való ragaszkodás kifejezése, mely a szlovákiai magyar költészetnek az egyetemes magyar irodalomhoz viszonyított egyik legjellemzőbb vonása. Az ilyen tematikájú versek legsikerültebbjei: Győry Dezső: Hegyi szél a Dunáról, Ölvedy László: Barsi éjszaka, Sáfári László: Verhovina stb. Különös erősséggel nyilvánul meg a szülőföldhöz való ragaszkodás Győry Dezső: Hegyvidék c. költeményében. Hangot kap az európaiság gondolata is, a Duna-medence elhelyezkedése „kelet“ és „nyugat“ határán, s az ebből adódó történelmi küldétés. Ezt a tudatot is Győry Dezső fejezte ki a legtalálóbban: Mentémnek egyik újjá hímes érzelgős, forró: ez Kelet, az ész szaván agyafúrt hűvös Nyugat varrta a másik felet. S míg borzongok itt két kultúrát osztó Kiskorpát-dombokon, ezüst Dunám a mentém csatja: s a kettőt összegombolom. (Középeurópai ember) Nehezen magyarázható negatívuma a kötetnek, hogy az egyre közelgő háború tornyosuló rémének, a béke féltésének, a fasizálódó társadalom dehumanizálódásának szinte alig fellelhető a költői visszhangja. Vita tárgya lehet, hogy a szerkesztők apolitizmusán vagy tájékozatlanságán, ill. a költők értetlenségén múlott-e ez a jelenség, de mindenesetre a szerkesztőket terheli a nagyobb felelősség, mivel módjukban állt volna hatékonyabban demonstrálni háborúellenességüket, antifasiz- musukat. Győry Dezsőnek, Forbáth Imrének, Vozári Dezsőnek, Földes Sándornak stb. sok
