Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Dobos László: Földönfutók (Részlet egy készülő regényből)
Mentem, indultam volna már, mégsem mozdultam. Az öreg tanácsa óvatosságra intett: „Harmatos füvön sokáig árulkodik az emberi lábnyom.“ Türelmetlenül vártam. Órám nem volt. Nomád ősök módjára számoltam az idő múlását. Harmatszálltával mértem a hajnal hosszát. Néma istentisztelet a harmatborulás, milliónyi fűszál alázattal hajt fejet. Aztán a napisten útrakél, meleget sugároz, szabadságot hoz; elkopnak, kisebbednek a hódolat könnycseppjei, mígnem teljesen eltűnnek. Felszállt a harmat. Átnedvesedett ruhám hidege borzongott. A nap egyre nagyobbra nyitotta fényszemét. Melengetett, mégis reszketve mértem végig a legelőt. Ugyanazon az úton haladtam, mint most megyek a pilótához. Ugyanazon a szőlő-mezsgyén kapaszkodtam fel, amelyen most a legelőre ereszkedtem. Az utak ugyanazok. Itt nem tudnak mesét mondani, ha mondanak, igaz történetek azok! Ha tűz köré ülnek az emberek, az agytekérvények rejtett emlékei törnek útat. Csonkán, esetlenül töredezve formálódnak szavakká az élmények. Az esztendők hosszú sora emlékeket őrző jegenyesor. Változnak az idők. Tíz éve egyebet sem tesznek a hivatalok, mint a változás nagyságát bizonyítják. Pedig a számok hamar elkopnak, hitelüket vesztik. És az élet ? Az csak nagyon lassan fordul. Csak az tud változni, akinek nincsenek terhei... m Kellemetlen, szófukar találkozás. A pilóta arca egyszerre közönyös és ingerült. Árnyék fekszik közöttünk. Érthetetlen. Tanácstalanul állok, akár egy hivatlan vendég a ház küszöbén. Nagy munkában van. A motor alatt kiterített ponyva, rajta ezernyi csavar és alkatrész. Leszerelte a légcsavart. Bosszús mosollyal nézem ügyeskedését; nem repülhetünk sehová. Forróság van, szinte reszket a levegő. Ragályos ez a reszketés és félelmetes. Átveszi a gép szárnya, aztán a törzse. Megemelkednek a kerekek, ormótlan motoros szöcske libeg a levegőben. Rezeg, himbálódzik tehetetlenül, s közben távolodik, zsugorodik, alakját veszti. Már csak a kútágast látom a legelő túlsó végén. Kusza képzelet hevítette délibáb. — Egészen (szétszedi? Lekicsinylőén mosolyog. — A motor fordulatszáma nem egyezik a légcsavaréval... Pedig a télen javították, rosszul rakták össze. Nem húz, a „csavar“ kevesebbet fordul. Érdekel, amit tesz, csak nem értek hozzá. Tréfálkozni szeretnék vele; bíztatni, vagy lebeszélni. Megmosolyogni, vagy vállon veregetni. Félek, hogy darabjaira csavargatja és teljesen szétfoszlik a délibáb. Olajos kezét kihúzta a motor kábelszövevényéből, megtörölte a homlokát és lelépett a hágcsón. — Érdeklődött? — kérdezte szemlesütve. __ •> — Felőlem! Váratlanul ért a kérdés. Bizonytalankodtam a válasszal. — Eldicsekedett valaki? — faggatott tettetett közönnyel. — Miből gondolja, hogy kérdezősködtem ? — A természetükhöz tartozik. Ott szerettem volna folytatni a beszélgetést, ahol két napja abbahagytuk. Nem sikerült. A repülős ragaszkodott a kérdésekhez. — Mit tartanak rólam az emberek? — Nem emlékszenek ... — Vagy nem akarnak.. . Akkor mindenki belénk törölte a lábát. Meredten állt előttem és az eget nézte. Olyankor, ha zavarba jött, mindig az eget fürkészte.
