Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - DISPUTA - Juraj Zvara: Nincs szó elfogultságról vagy még egyszer az antisematizmusról

kezmšnyei — csökevények formájában — még ma is hatnak. Magától értetődik, hogy magyar részről is feltűnnek a nacionalizmus maradványai, itt is megnyilvánul a nemzeti érzékenység.

4. 1948. február 4~e nem jött váratlanul — ami a magyar nemzetiségű polgárokhoz való viszonyban beállott fordulatot illeti. Az ezt megelőző fejlődés érlelte. Ameny- r.yiben ez a magyar kérdés megoldása szempontjából pozitív lépés volt, ebből a szempontból valam'nek — legalább valaminek — pozitívnek kellett lennie, az eseményt megelőző fejlődésben is. Legalább annyi volt pozitív, hogy a magyar nemzetiségű polgárok magszabadultak saját uralkodó osztályuktól, a negatív külső befolyásoktól, amellett fokozatosan vereséget mértek a cseh és szlovák burzsoáziára — a burzsoá nacionalizmus hordozójára. Forradalmunk túlkapásainak időszakában nemcsak a mi magyar elvtársaink passzív, szendevő szerepét, hanem aktív állásfoglalásukat is meg kell említenünk, amit mélyebben kell megvizsgálnunk és általánosítanunk.

Azt hihetnénk, hogy később 1948 februárja után — teli erővel kivirágzott a magyar nemzetiségű lakosság sokrétű és szabad nemzeti és szociális élete. Azonban most is megnyilvánultak azon helytelen következtetések következményei, amelyeket a párt 1945—1948-ban mintegy magáévá tett. Egyrészt intézkedéseket fogadtak el a magyar nemzetiségű lakosság teljes politikai és polgári jogegyenlőségének biztosítására (SZLKP KB-nak 1948. 9. 27—28-i ülésén), másrészt azonban azt követelték, hogy „a reszlovakizáltak többé ne legyenek kitéve a magyar befolyás, propaganda és nevelés nyomásának“ és olyan intézkedéseket sürgettek, „hogy a reszlo- vákizáltakról mielőbb távolítsák el a magyar mázt“. így a reszlovákizáltaknak szlovákoknak kellett volna maradniuk. 320.000 reszlovákizált között (ennyi kérvényt fogadtak el és hagyták jóvá) a Matica slovenskának, míg a magyar nemzetiségűek között (vagyis kb. 190.000 főt számláló magyar lakosság maradványa között a Csema- doknak kellett volna működnie. A párt tehát még nem adta fel a reszlovákizációt.

E kérdés vajúdása a pártban (most is országos ügyről volt szó) 1950-ig tarlott. Csupán az SZLKP elnökségének 1950. I. 6-án elfogadott intézkedéseinek nagy része jelentett fordulatot a hazai magyar nemzetiségi csoport nemzetiségi kérdésének megoldásában: Az elfogadott intézkedések a reszlovákizáció teljes feladását jelentették. De nem csak ennyit. Hanem a magyar nemzetiségű lakossággal szembeni ún. kisebbségi politika — vagyis Dél-Szlovákiában a München előtti viszonyok ismélődése ill. a határok revíziójának lehetősége iránt — a pártban ismételten megnyilvánuló aggodalmaskodó hangulatok elítélését is jelentették. Ez annyit jelentett, hogy a magyar nemzetiségű állcmpolgároknak meg kell adni a nemzetiségi etnikai csoportnak járó jogokat. Ez volt az az új dolog, amelyet nem adott meg Február. Ezen jogi normáknak összeségét (a kétnyelvűség elvét is) azután a kormány megtárgyalta, és a Megbízottak Testületének határozata 1952. július 1-én kihirdette.

Látjuk tehát, hogy mennyire bonyolult volt az egész. Sőt, még ennél is rosszabb! Ugyanis éppen ekkor hatott teljes erővel a személyi kultusz befolyása. Az Informbüró 1949-es ülése után lámpással keresték a burzsoá nacionalizmus hordozóit. Kutatták a szlovákok és a magyarok soraiban is. És éppen akkor, amikor a magyar nemzetiségű lakosság nemzeti élete erősen ébredezett. Ez kötötte meg a kialakuló ifjú magyar irodalom erőit. 1951 után sor került a művelődés és az irodalom nemzeti sajátosságainak leegyszerűsített magyarázatára, a modern cseh, szlovák és a kialakuló magyar irodalom kapcsolatainak det'ormáiására, lebecsülésére. Mindez — és erről többet kellett volna beszélniük Fábry és Turczel elvtársaknak is — a magyar irodalom sematizmusának egyik forrása lett. Bár akadtak itt más források is, mint — a szocialista realizmus elvének leegyszerűsítése, a világirodalomtól való elszakadás stb. — mindezt ma már tudjuk. Az is okozója volt, hogy a szocializmus építésének viszonyai közepette mindent elölről kezdtünk, új utakat kerestünk, és a kezdet keresése nem történhet hibák nélkül.

Egyidejűleg — Február után — ebben az időszakban indult a magyar nemzetiségi csoport széleskörű nemzeti újjászületése. Ez a szocialista tartalommal telített folyamat, mely terjedelmével egyrészt jóvátette az 1945—1948-as évek sérelmeit, másrészt részben azokat a sérelmeket is, amelyeket a München előtti köztársaság követett el a magyar dolgozókon, végülis Csehszlovákiában magyar szocialista nemzetiségi csopoct kialakulásában csúcsosodott ki.

E folyamatot azonban az 1949—1954-es években a személyi kultusz megnyilvánulásai részben deformálták és fékezték, s csak nagynehezen nyilvánulhattak meg a magyar