Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - DISPUTA - Juraj Zvara: Nincs szó elfogultságról vagy még egyszer az antisematizmusról
nem követelte a „szlovákiai magyarok felszámolását“ — mint ahogyan Turczel elvtárs írja. Viszont nyíltan ezt követelték Beneš, Masaryk J. és a többiek — egészen az asszimilációig. Természetesen a Szlovák Nemzeti Felkelés politikai céljai között sem találjuk „a szlovákiai magyarok felszámolását“. Az SZNT első határozatai (még 1944- ben) a szlovákiai magyar iskolaügy fenntartásának elvéből indulnak ki abban a terjedelemben, amely 1938. november 6-án fennállt. Azonban az SZNT képviselői is — éspedig mindkét párt, az SZLKP szószólói is — abból a távlati célból indultak ki, hogy „Szlovákia azon déli határvidékét, amelyet előbb erőszakosan elmagyarosítottak, tervszerűen és fokozatosan el kell szlovákosítani" és követelték, hogy a szlovákok „a hegyekből lejuthassanak Dél-Szlovákia termékeny rónáira“. Ezt az álláspontot például az SZNT tagjai — az SZLKP részéről — még a kassai kormányprogram meghirdetése előtt nyíltan hangoztatták. Ha Turczel elvtárs betekintett volna a megfelelő okiratokba, nem húzta volna ránk ismét azt a Fábry által is felállított sémát, hogy csak a „sztálini csizmáról“ volt szó, vagyis a moszkvai tárgyalások következményéről. A sémát tehát így körvonalazhatnánk: A Szlovák Nemzeti Felkelés, az SZNT és képviselői nem kívánták „a szlovákiai magyarok felszámolását“. Ezt kívülről szorgalmazták. Az igazság azonban az, hogy kívülről csak a lakosságcsere gondolatát importálták. .És hogy viszonyult a párt ezekhez a kérdésekhez? A levéltári adatok világosan bizonyítják, hogy az 1945—1948-as évek helytelen politikáját a magyar nemzetiségű népcsoport ellen nemcsak az SZLKP, illetve a CSKP azon képviselői foganatosították és néhány vonatkozásában még 1948 után is kezdeményezték (természetesen csak részben, hiszen a cseh és szlovák burzsoázia volt e politika fontos kezdeményezője), akikről ma mint dogmatikusokról beszélünk, hanem azok is, akiket később mint az államailenes burzsoá nacionalista csoport tagjait elítéltek és nemrég rehabilitáltak. Igen, az egész pártvonalról volt szó, és a hibák eredője az volt, hogy félresiklottak a nacionalizmus pozíciójára és megsértették a proletár nemzetköziség elvét. A reszlo- vákizációból többek között az is kitűnt, hogy a nemzetről és a nemzetiségi kérdésről szóló lenini tételeket nem ismerték. Bizonyára — ezzel is egyetértek — a személyi kultusz megnyilvánulásáról is szó volt. Hangsúlyozom, erről is, mint a jelenségek egyik okozójáról. Ezekben a kérdésekben Beneš és Sztálin nézetei bizonyára megfelelően kiegészítették egymást és a párt ezeknek behódolt. A CSKP politikája, amely az 1945—1948-as években nagyon rugalmas és a munkásosztály hatalmának megerősítésében Csehszlovákiában nagyon helyes volt — ezekben a kérdésekben helytelennek bizonyult. Itt válaszfalat kell húznunk a csereakció és a többi intézkedések között. A párt az 1945 utáni első időszakban a csehszlovákiai magyar nemzetiségi népcsoport kérdésének megoldását nemzetközi kérdésnek, vagyis csere ügynek tekintette a magyarországi szlovák nemzetiségű lakosságért. Ezt a cserét a Szovjetunió részéről is ajánlották és támogatták. Mint példaképet emlegették a Lengyelország és a Szovjetunió közötti lakoságcserét a II. világháború után. A Szovjetunió képviselője 1946-ban a párizsi békekonferencián kijelentette: „a szovjet kormány úgy véli, hogy a nemzetiségi érdekek összeütközésének körülményei között a nemzetiségi kérdés egyik megoldása az, ha ?z egyik országot megszabadítjuk a másik nemzetiségétől és ezekről a személyekről jól gondoskodnak saját hazájukban.“ A lakosságcsere a Csehszlovákia és Magyarország közötti régi viszályokat megoldhatta volna, ha ... Ha adva lett volna a csere önkéntes alapja, ha helyes módszert választottak volna és annyi szlovák lett volna Magyarországon, mint amennyi magyar volt Szlovákiában. Persze, sok csehszlovák szakértő azt a nézetet vallotta, hogy Magyarországon 540.000 szlovák él és így az ügy könnyen megoldható. A CSKP fokozatosan meggyőződött a megkezdett út járhatatlanságáról. 1947-ben ez már a napnál világosabb volt. Azonban a „Nemzeti front“ politikájának gyakorlásában olyan messzire mentek, hogy megváltoztatásának bejelentése lehetetlenné vált. Várni kellett a megfelelő alkalomra, amelyet a csehszlovák burzsoázia végleges veresége nyújthatott. Ebben az értelemben tájékoztatták 1947 derekán a magyarországi kommunistákat. Közben azonban a hibák elmélyültek. A lakosságcserére való várakozás miatt egyre jobban eltolódott a magyar tannyelvű iskolák megnyitása. Elkezdődött a reszlováki- záció, valamint az ún. „munkaerőtoborzás“.
