Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - DISPUTA - Turczel Lajos: Egy vita ütközőpontjainak vizsgálata

hatjuk el perdöntőnek, szükségesnek látszik, hogy Fábryhoz és Zvarához hasonlóan mi is közelebbről megvizsgáljuk azt.

Az úgynevezett szlovák állam 1939-ben kiadott alkotmánytörvénye a szlovákiai nemzeti kisebbségek jogállását is szabályozta. Az alkotmánytörvény a Karmasin vezette német népcsoportnak valósággal „állam az államban“ helyzetet biztosított. A magyar kisebbség jogállását illetően a fasiszta szlovák kormány a reciprocitás elve alapján állott, azaz a jog Dk megadását és terjedelmét a magyarországi szlovákság jogállásától tette függővé.

Az alkotmánytörvény rendelkezéseinek megfelelően a szlovákiai magyarságnak egyetlen engedélyezett pártcsoportosulása volt, az úgynevezett Magyar Párt. A Magyar Párt a Hlin- ka-párttal és a Henlein-párttal együttműködő ellenzéki magyar pártok jogutódjának számított, és a földbirtokos és klerikális körök érdekeit testesítette meg. Politikáját a Horthy- kormány közvetlenül befolyásolta.

A szlovákiai magyarsággal szemben alkalmazott discrimináció, a Tisó-állam és a Horthy- Magyarország között msg-megújuló ellentétek és súrlódások következtében a szlovákiai magyar párt szükségszerüen és egyre inkább a politikai ellenzék szerepére kényszerült, és 1941 végétől folyamatosan náci- és Hlinka- párt ellenes magatartást tanúsított. Sajtójában és egyéb kiadványaiban a nemzetiszocialista eszmékkel a polgári liberalizmusnak és a kereszténységnek a szellemét szegezte szembe, s ezzel a magyar kisebbség politikai gondolkodását az adott körülmények között kedvezően befolyásolta és a szélesebb tömegek népszerűségét is megnyerte. A magyar lakosság között nem támadt tömeges érdeklődés a nemzetiszocialista programú szervezkedés iránt. Természetesen itt sem hiányoztak a náci szellem konjunktúra lovagjai és meggyőző- déses hitvallói sem, de tömeghatást nem sikerült elérniök.

. A magyar párt által kiadott sajtóban a polgári publicisták mellett olyan élesen és következetesen antifasiszta és népfrontszellemiségű írók is dolgoztak, mint például Győry Dezső, Szalatnai Rezső és mások. Rendkívül jellemző tény, hogy az Oj Hírek című újságba az-a Fábry Zoltán is hajlandó lett volna cikket- írni.— ha a cenzúra nem állt volna résen,

— aki 1925-től 1939-ig mereven elzárkózott attól, hogy a kommunista saitón kívüli lapokba írjon.. Nem véletlen az sem, hogy a szlovák és német újságok a magyar pártot és sajtóját (durván(.tái^3dták', ? a politikáját folyamatosan bécsmerelték-peUerjgérezték.

ezeket, i ^ tényeket :mérlegejjük, akkor JFátr^’^hic^minált v állítását ; teljes mértékben

nem vethetjük el. Ez az állítás csak azért túlzó, mert nem differenciál, és nem mondja meg világosan, hogy az ellenzéki magatartásnak milyen fajtájáról van szó. Erre főképpen azért lenne szükség, mert a szerző „nagy érzelmi effektusa“ következtében a tájékozatlanabb olvasó elképzelései a reális tényeken túlnőnek. Mint láttuk: nyíltan, sokszor kihívóan — demonstratívan hirdetett polgári liberális és keresztény eszmeiségen alapuló, nem- zetiszocialista-ellenes magatartás volt ez. Természetesen nem hasonlíthatjuk a fegyveres ellenállásokhoz, felkelésekhez, — amelyek közül a Szlovák Nemzeti Felkelés a jelentőségével különösen kiemelkedik, — sem ahhoz a harchoz, amelyet a magyar kisebbség kommunistái, a munkásmozgalom illegalitásában folytattak, de antifasiszta jellegét nem vonhatjuk kétségbe.

2. Fábry és Zvara álláspontjának az előző pontban tárgyalthoz hasonló jellegű összeütközését látjuk a Zvara-cikk azon részében, ahol Zvara felháborodottan kel ki Fábry következő állítása ellen: „Mi abban a szerencsés helyzetben, jobban mondva időszakban voltunk aktív harcosok ..., amikor a kommunizmus egy üldözött, hitteli kisebbség ügye volt.“

Zvara itt alaposan félreértette Fábry mondanivalóját, mert rosszul értette a „kisebbség“ szó konkrét jelentését. Nincs ugyanis arró! szó, hogy Fábry „a kispolgári lelkiség erős befolyása alatt álló magyar kisebbségi burzsoáziából hitteli kommunista kisebbséget csinál“. A „kisebbség“ szót itt Fábry nem a nemzeti kisebbség értelmében használja, hanem a régi Csehszlovákia egész lakosságával, illetve annak polgári gondolkodású vagy politikailag öntudatlan többségével szembeni üldözött kommunista kisebbséget érti rajta.

Kár, hogy a vitázó Zvara nem vizsgálta meg alaposan az ő értelmezésében gyanúsan hangzó szöveget. Ez esetben elkerülhette volna azt a „nagy érzelmi effektust“, amely most őreá lett jellemző, és nem került volna abba a fonák helyzetbe, fölényeskedve oktatja ki a marxista társadalomtörténeti fogalmakban 1925-től gondolkodó Fábry Zoltánt.

Zvarának Fábryval szemben tapasztalható elfogultságát nem kis mértékben ez a szerencsétlen félreértése idézhette elő. Elfogultsága a gyakori fölényes kioktató módon kívül főképp az iróniában nyilvánul meg. Ironikus megjegyzései közül csak egyet említek itt meg. Azt, amelyben — az előző pontban tárgyalt Fábry-állítás kapcsán — új „extra Hungáriám...“ jelszavak gyártásával gyanúsítja meg Fábryt. Csodálkozom, hogy a kisebbségi problémáinkkal esztendők óta foglalkozq és a