Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - DISPUTA - Turczel Lajos: Egy vita ütközőpontjainak vizsgálata
egy vita ütközőpontjainak vizsgálata Fábry Zoltánnak a Hét 1963. évi 43.—46. számában megkezdett és az Irodalmi Szemle 1964. évi 5. és 6. számában folytatott Antise- matizmus című tanulmánya egy olyan, vége felé tartó vitába kapcsolódott be, amely a Hét hasábjain a csehszlovákiai magyar irodalom sematizmusát vizsgálva hosszú időn keresztül folyt. Fábry nagyterjedelmű írásának az Irodalmi Szemlében megjelent részeit a szerkesztőség a következő megjegyzéssel bocsátotta útnak: „Az alább közölt fejezetben Fábry elsősorban a dogmatikus gondolkodást és az irodalmi sematizmust kiváltó okokat, a történelmi és társadalmi hátteret, az összefüggéseket elemzi és mutatja ki. Egyes állításai sok tekintetben vitathatók, s teljes mértékben a szerkesztőség sem ért egyet velük. Hozzászólásnak és nem végszónak tekintjük Kitételei helyzetet és összefüggéseket tisztázok, s egyben vitára hívók és kényszerítők. Az a szándékunk, hogy Fábry írásának közlése után széleskörű vitának adjunk helyet lapunk hasábjain.“ A szerkesztőség által szükségesnek tartott és bejelentett vitába elsőként Juraj Zvara kandidátus, a csehszlovákiai magyar népcsoport fejlődésének problematikájával is foglalkozó szakember kapcsolódott be. Az Irodalmi Szemle legutóbbi számában (1964/7.) közzétett Irodalmi sematizmus ellen történelmi sematizmussal? című hosszú cikkében az Antise- matizmus szerzőjét történelmi sematizmussal, „a történelmi értékelésben megnyilvánuló egyoldalúsággal, leegyszerűsítéssel..., az osztályszempontok figyelmen kívül hagyásával, egyszóval szubjektív sematizmussal“ vádolja. A Fábry-tanulmány irodalmi vonatkozásaira csak per tangentem tér ki, írása nagy részében — mint mondja — „néhány történelmi ténynyel kapcsolatos véleményét fejti ki.“ E sorok írója, mint az Irodalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, egyetértett azzal a megjegyzéssel, amelyet a szekesztöség Fábry tanulmányához fűzött. Nem ért azonban egyet az érvelésnek azzal a módjával, helyesebben mondva az érveknek azzal a csoportosításával és hangsúlyozásával, amelyet Zvara az írása egyes részeiben használ. Nem vonom kétségbe Zvara jóhiszeműségét és egy bonyolult kérdéshez viszonyuló konstruktivi- tását, de az 1945—48-as évekre vonatkozó elemzéseiben, érveléseiben gyakran ugyanazt a hibás szemléletet — a sematizmust — érzem, amelyben ő — mint láttuk — Fábryt marasztalja el. Alábbi megjegyzéseimben — amelyeket nem a szerkesztőség, hanem a magam nevében teszek, — azokat a „történelmi tényeket", illetve azok egynémelyikét veszem vizsgálat alá, amelyekben Zvara Fábryval polemizál, tehát, amelyek a köztük kialakult vita lényegét képezik. Nem vagyok társadalomtörténész, de úgy érzem, hogy a szóban forgó történelmi tények — egy irodalmi vitakérdés szükségszerű társadalmi háttereként felvetődve — olyan erősen kötődnek az én irodalmi témakörömhöz is, hogy a szerénytelenség és bizonytalanság érzete nélkül nyúlhatok hozzájuk. 1. Zvara első és leghatározottabb kifogása Fábry azon állítása ellen irányul, mely szerint „a szlovák államban épp a magyar népcsoport lett egészében és homogenitásában — mint náciellenas és így antifasiszta tényező — úgy a Karmasin-, mint a Hlinka-fasizmus üldözöttje.“ Fábrynak ez a megállapítása kétségtelenül túlzó, de korántsem olyan mértékben, amint Zvara gondolja és állítja. Azon érvek közül, amelyeket Zvara felsorakoztat, helyesnek és találónak érzem azt, hogy a csehszlovákiai magyarság felelősségének a kérdését nem lehet a bécsi döntés után Szlovákiában maradt 54.000 magyar magatartásával megoldani, még akkor sem, ha Fábry állítása teljes mértékben érvényes lenne rájuk. A felelősség kérdését és általában az 1945—48 kö^ zötti fejlődés problematikáját a polgári Csehszlovák Köztársaság egész mágyaf íafe<assáí>á- val kapcsolatban kell felvetni. Ha a szlovák államban maradt magyai alcsoport politikai magatartását nem is ieQB&> disputa Turczel Lajos
